A sürgősségi kórállapotok kimenetele a kereskedelmi repülőjáratokon

Gyakran az utasok közül kérnek meg orvost vagy egyéb egészségügyi dolgozót, hogy segítsen a bajba jutottnak, noha ők sem igen felkészültek az ilyen helyzetek megoldására. Javíthatja az ellátást, ha a légitársaság szerződést köt egy egészségügyi intézménnyel, hogy ilyen esetekben valós idejű iránymutatást nyújtson a repülőgép személyzetének. Eddig nem sok adattal rendelkezünk a repülőgépen bekövetkezett sürgősségi esetek incidenciájáról és jellemzőiről. Bár az ezzel kapcsolatos kutatások adtak meg adatokat az incidenciára, a tünetek jellegére, illetve arra vonatkozóan, hányszor kényszerült a járat emiatt eredeti repülési irányát megváltoztatni, a kimenetre vonatkozóan alig rendelkezünk információkkal.

Az összefoglalt vizsgálatban a nagy kereskedelmi légitársaságok járatain előfordult sürgősségi eseteket elemezték attól függően, hogy a személyzet egyik tagja vagy valamelyik utas segített-e az ellátásban, illetve hogy mennyiben volt szükség a leszállás után mentőellátásra vagy kórházba szállításra. A kapott adatok alapján gyakorlati ajánlásokat tesznek a repülés közben gyakran előforduló állapotok első ellátására vonatkozóan.

Betegek és módszerek

Öt nemzeti és nemzetközi légitársaság dokumentációját tekintették át 2008. január 1. és 2010. október 31. között, mely a teljes forgalom körülbelül 10 százalékát tette ki. Az alábbi adatokat dolgozták fel: orvosi probléma, a járat indulási és érkezési állomása, repülés fázis (pl. a repülőgép a terminálban állt, a felszállópályára gurult, a levegőben volt vagy leszálláshoz készülődött), egészségügyi személyzet jelenléte a fedélzeten, gyógyszerek vagy orvosi berendezések alkalmazása. Abban az esetben, ha több egészségügyi dolgozó is segédkezett, a legmagasabb végzettségű személy adatait vették figyelembe. Feljegyezték azt is, hogy a beteget leszállás után kórházba szállították-e. A kimeneteli paraméterek közül azt vették figyelembe, hogy módosítani kellett-e a repülőgép eredeti útvonalát, az utast kórházba szállították vagy sem, illetve ha igen, akkor hazabocsátották-e a sürgősségi osztályról. Syncopeként vagy presyncopeként sorolták be az eszméletvesztést, ájulást és bizonytalan szédülésérzést, kardiális tünetként a mellkasi fájdalmat, szívdobogásérzést és pacemaker-problémákat. A szívmegállást külön kategóriaként kezelték. Minden egyéb eseményt „egyéb”-ként osztályoztak. Feljegyezték, hogy sor került-e automatikus külső defibrillátor (AED, automated external defibrillator) használatára.

Eredmények

Összesen 11920 olyan repülési esemény történt, melyről értesítést kapott az irányító központ (minden 640. járatra jutott 1). A leggyakoribb a syncope és presyncope volt (az esetek 37 százaléka), ezt követték a légzési panaszok (12,1 százalék), valamint a hányinger és hányás (9,5 százalék). A repülőgépen utazó orvos látta el a beteget az esetek 48,1 százalékában, a repülőgép az esetek 7,3 százalékában kényszerült megváltoztatni útirányát. Összesen 10914 betegről álltak rendelkezésre adatok a repülést követő időszakra vonatkozóan: 25,8 százalékukat mentővel kórházba szállították, 8,6 százalék került kórházi felvételre, 0,3 százalék meghalt. A kórházi felvétel leggyakoribb oka a stroke-gyanú (OR 3,36, 95 % CI, 1,88−6,03), légzési panaszok (OR 2,13, 95% CI, 1,48−3,06) és kardiális tünetek voltak (OR 1,95, 95% CI, 1,37−2,77).

Következtetések

A repülés közben bekövetkezett sürgősségi állapotok legnagyobb részét a syncope, illetve a légzési vagy gasztrointesztinális panaszok teszik ki, az ellátó pedig többnyire az utasok közül önkéntesen jelentkező egészségügyi dolgozó. Csak ritka esetben kell emiatt a repülőgépnek útirányt változtatni, és kicsi a halálozási arány is. A repülőgépen bekövetkezett rosszullétek egynegyede folytatódik kórházi ellátással.

Írásunk az alábbi közlemény alapján készült: Peterson DC, et al. Outcomes of medical emergencies on commercial airline flights. N Engl J Med. 2013;368:2075−2083.