Adjunk-e hidrokortizont a mesterségesen lélegeztetett koraszülötteknek?
Egy új, randomizált klinikai vizsgálat szerint a szisztémásan adott hidrokortizon nem csökkenti a bronchopulmonális dysplasiát a mesterségesen lélegeztetett koraszülötteknél.
Dr. Wes Onland (Emma Children’s Hospital, Amsterdam) és munkatársai 2019. január 29-én jelentették meg online a „Systemic Hydrocortisone To Prevent Bronchopulmonary Dysplasia in Preterm Infants (SToP-BPD)” vizsgálat eredményeit a JAMA-ban. A vizsgálatot 19 holland és belga intenzív újszülött-centrumban végezték 2011 és 2016 között (a holland klinikai vizsgálat regisztrációs száma: NTR2768).
A kettős vak, placebóval ellenőrzött randomizált vizsgálatban a születés utáni 7-14 naptól kezdődően 372 koraszülött (átlagos gesztációs kor: 26 hét, mindegy gyermek 1250 gramm alatti testsúllyal született, 55%-uk volt a fiú) közül 182 baba szisztémás hidrokortizon (HC) kezelést kapott 22 napon keresztül (72,5 mg/kg összdózisban), 190 újszülött pedig placebót. A HC-t kapó koraszülöttek közül egynek szülei közben visszavonták a beleegyezést, így 371 csecsemő adatait tudták értékelni. A vizsgálat elsődleges végpontja a 36. posztmenstruációs korban mért BPD, vagy a halálozás aránya volt: összesen 73 koraszülött (20%) vesztette életét, a túlélők közül 195 koraszülöttnél (az összes 53%-a) alakult ki bronchopulmonális dysplasia (BPD).
Elhalálozás, vagy BPD a hidrokortizon csoportban 128 koraszülöttnél (70,7%), a placebo csoportban 140 koraszülöttnél (73,7%) következett be, ami a különböző változókhoz való igazítás után mindössze 3,6%-os különbséget mutatott a hidrokortizonnal kezeltek javára (OR: 0,87, 95%CI 0,54-0,38, P=0,54).
A 29 meghatározott másodlagos végpont közül a két csoport között 8 különbözött szignifikánsan. A 36. posztmenstruációs korban bekövetkező halál a HC-t kapók csoportjában jóval kevesebb volt, mint a placebo csoportban: 15,5% vs 23,7%, kockázati különbség: 8,2% (95%CI -16,2%-tól -0,1%), OR: 0,59, 95%CI 0,35-0,995, P= 0,048). A 36. hetes halálozás kezdetben szignifikáns különbsége a kórházból való elbocsájtás után már nem különbözött szignifikáns mértékben, viszont az abszolút különbség megmaradt: 19,9% vs 28,4%, kockázati különbség -8,5% (95%CI: -17,1%-től 0,2), OR: 0,63, 95%CI 0,39-1,01, P=0,06). A többi 21 másodlagos végpontban a különbségek nem voltak szignifikánsak, pl. a BPD 55,2%-ban fordult elő a hidrokortizon csoportban, míg 50,0%-ban a placebo csoportban (kockázati különbség 5,2% (95%CI – 4,9%-tól 15,2%, OR: 1,24, 95%CI 0,82-1,86, P=0,31).
A HC csoportban egyetlen mellékhatás volt jelentősen gyakoribb: inzulin kezelést igénylő hiperglikémia 18,2%-ban fordult elő, míg a placebo csoportban ez az arány 7,9% volt. A BPD csökkentése érdekében nem a legjobb megoldás a kockázatos koraszülötteknél a 7. napon elkezdett hidrokortizon kezelés, bár régebbi vizsgálatok szerint – a hosszú idejű hatások ellenére – a dexamethason hatásosan csökkenti a BPD-k előfordulását. Szükség lenne a 2 éves követési adatokra is annak kiderítésére, hogy a hidrokortizon érezhető túlélést javító hatása mellett nem okoz-e esetleg több fejlődési zavart. A vizsgálat egyik korlátja, hogy az elsődleges végpontban a különbségek kicsik, továbbá a placebo csoportban többször használtak „open-label” kortikoszteroidokat, ami „felhigíthatja a túlélő gyermekeken a hidrokortizonnak a BPD-re gyakorolt kedvező hatását.”
Mechanikusan lélegeztetett, nagyon korán született koraszülött babákon a születés utáni 7-14 napok között kezdett hidrokortizon adagolás – a placebóhoz képest – nem javít a koraszülött gyermeknek a 36. posztmenstruációs héten számított halálozásának és BPD-jének összesített arányán, azaz a kutatók által kimutatott eredmények nem támogatják hidrokortizon adagolását ebben az indikációban.
Forrás:
2. JAMA
