Az alvási apnoé mérsékli a szívroham következményeit
Az utóbbi időben az alvási apnoé a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezői között szerepel. Egy új kutatás viszont azt igazolta, hogy ez a tünetcsoport bizonyos fokig védi a szívizmot az iszkémiás károsodástól. A meglepő eredményre a prekondicionálás hipotézise kínál kézenfekvő magyarázatot.
Az előző években az alvási apnoé a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezői között szerepelt. Meggyőző bizonyíték erre vonatkozólag a szakirodalomban nem található, de az év elején német kutatók az American Stroke Association nemzetközi konferenciáján arról számoltak be, hogy az ilyen alvásfüggő légzészavarban szenvedő betegek gyakran kapnak enyhe szélütést.
A szélütést elszenvedő betegek között 91%-ban észleltek alvási apnoét, és az emiatt kórházba kerülő betegek 54%-a volt nő, átlagos életkoruk 67 év. A kutatók hangsúlyozták, hogy a vizsgált népesség szinte kizárólag nyugat-európai volt, ezért további vizsgálatokat igényel, hogy más etnikai csoportokban milyen arányban társul egymással a szélütés és az alvási apnoé. Az ezzel a kockázati tényezővel terhelt népességben bekövetkező szélütés általában kis méretű agyi károsodáshoz vezetett.
Amerikai munkacsoport Neomi Shah vezetésével a heveny szívinfarktus miatt kórházba kerülő betegek anamnézisében vizsgálta az alvási apnoé előfordulási gyakoriságát. Vizsgálatuk eredményeit a Sleep and Breathing októberi számában közölték. A tizenegy kutató 2010 áprilisa és 2011 májusa között több mint 6000 szívbeteg adatait gyűjtötte össze. Valamennyi beteget a Montefiore Kórház kardiológiai részlegén ápolták. A teljes betegcsoportból részletesen végül 136, infarktust elszenvedett szívbeteg eredményeit értékelték, akiknek megbízható alvási anamnézise rendelkezésre állt és hozzájárultak a vizsgálatban történő részvételhez.
Éjszakai monitoros ellenőrzés szerint e betegek 35%-ának volt obstruktív alvási apnoé szindrómája. Átlagos életkoruk 56 év, és 47% volt férfi. A betegek 77%-a szenvedett hipertóniában, 56%-uk hiperlipidémiában, 50%-uk cukorbetegségben is. Egyébként az obstruktív alvási apnoé tüneteivel alvók szignifikánsan idősebbek voltak, mint azok, akiknél alvásfüggő légzészavart nem észleltek: 62 vs. 52 év.
A kutatók azt találták, hogy az alvási apnoé az infarktus súlyossága szempontjából bizonyos fokú védő hatást jelent. Ezt a biomarkerek értékelése jelezte. A troponin-T szintje a súlyos alvási apnoé tüneteit mutató, akut infarktus miatt fölvett betegek esetében szignifikánsan alacsonyabbnak bizonyult, mint az alvászavar nélküli betegeké. A másik jelentős laboratóriumi különbség a kreatin-foszfokináz (CPK) szintjében volt, ez sem emelkedett olyan magasra az alvási apnoés betegeknél, ha heveny infarktus következtében kerültek az őrzőszobába, mint a kontrollcsoport tagjainál.
„Eredményeink alapján nem állítjuk, hogy az alvási apnoé szindróma nem lehet a koszorúér-betegség egyik kockázati tényezője, csak arra vonatkozólag kaptunk adatokat, hogy ez a tünet bizonyos mértékű védő tényezőt jelent az akut infarktus okozta szívizom-károsodás mértéke szempontjából” – mondotta a munkacsoport vezetője.
Az alvási apnoé kedvező hatását heveny szívizominfarktusban a szerzők iszkémiás prekondicionálás eredményének tartják. Charles E. Murry és munkatársai 1986-ban figyelték meg azt a jelenséget, hogy ha altatott kutyák koszorúerét 5 perces időszakokra elzárják, s közben négy alkalommal 5-5 percig lehetővé teszik a reperfúziót, azután pedig 40 perces okklúzió történik, szignifikásan kisebb tömegű szívizom hal el, mint ha nem végzik ezt az iszkémiás prekondicionálást. A prekondicionálás patomechanizmusa még ma sem teljesen tisztázott, de az alvási apnoé szívizmot védő tulajdonsága ilyen módon is magyarázható.
