Eljött az idő az emlőrák ösztrogénreceptor-vizsgálatának újraértékeléséhez (ReSET)?

Több mint 35 év telt el azóta, hogy az első klinikai vizsgálatok felvetették azt a lehetőséget, hogy a metasztatikus emlőrák ösztrogénreceptor- (ER, estrogen receptor) tartalmának meghatározása alapján előre jelezhető a hormonterápiára adott válasz. Ily módon az ER az elsők között volt az ösztrogénellenes tamoxifennel végzett célzott kezelés prediktív markerei között. A véletlen besorolásos klinikai vizsgálatok széles körű elemzése a hormonterápia hatástalanságát igazolta az invazív emlőrákok azon csoportjában, ahol nem mutatható ki ER-expresszió, így az ER-státuskiváló negatív prediktív faktorrá vált. Bár úgy tűnik, hogy ER-t expresszáló tumorok esetében a sejtek mindössze alig 1%-ában észlelhető klinikai válasz, az ER-expresszió önmagában viszonylag kevéssé megbízható annak megítélésében, mely daganat fog reagálni a hormonok adására. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy bár több évtizede folynak kutatások az ER-biomarkerekkel kapcsolatban, az emlőrákok ER-és progeszteronreceptor- (PR, progesterone receptor) státuszának immunhisztokémiai (IHC, immunohistochemistry) tesztelésére vonatkozóan érvényben lévő irányelvek úgy fogalmaznak, hogy a vizsgálat akár a tumorok 20%-ánál is téves eredményt adhat. Az egyik legnagyobb aggodalmat tehát az álnegatív leletek keltik, melynek nyomán fennáll a veszély, hogy olyankor is megvonják a betegtől a hormonterápiát, amikor az a kuratív megoldás lehetőségét rejti magában – és mindezt csak minimális toxicitás árán.

Már korán felismerték, hogy önmagában az ER-expresszió nem tekinthető a hormonterápiára adott válasz megbízható pozitív prediktív tényezőjének, mivel pusztán az ER-szintek alapján nem mondható meg, hogy az ER aktív-e vagy sem. Ez vezetett el ahhoz az elképzeléshez, miszerint az ER által szabályozott gének az ER-aktivitás biomarkereként szolgálhatnak; ennek első jelöltje az ösztrogén által szabályozott PR. Bár a fent vázolt hipotézis vonzónak tűnik, és prospektív vizsgálatok igazolták a PR mint prediktív markervaliditását, más vizsgálatok adósak maradtak a megállapítások reprodukálásával.