Előszó

Sok ellentmondástól feszül a magyar társadalom, ez alól az egészségügy sem kivétel.

Az első és legnagyobb gond az alulfinanszírozottság. Ez sokak számára magyarázatra szorul, hiszen csak azt látják, hogy a betegek széles körben hozzájutnak a diagnosztikához és terápiához. Ezek költségeit látszólag a hivatalos társadalombiztosítás fedezi, ez azonban nem elegendő mindenre, ami indokolt lenne, továbbá a személyzet fizetése egytizede a nyugatabbra élőkének. Hazánkban 1996-ban 602 dollár volt az egy főre jutó egészségügyi költség, míg Ausztriában 1748, az Egyesült Államokban közel 4000 dollár (Svájc 2499, Németország 2278, Finnország 1380, Spanyolország 1115, Csehország 904 dollárt fordít egy főre).

Felmerül a kérdés, vajon az alulfinanszírozás ellenére miért gyógyulnak meg a betegek nálunk is. Egyrészt az egészségügyi személyzet jelentős része lelkiismeretesen látja el munkáját, másrészt a paraszolvencia részben megélhetési kiegészítést nyújt. Enélkül a jelenlegi szisztéma nem lenne működtethető.

A megalázó állapotot csak rendes fizetésekkel lehetne felváltani, mert az unióban nehezen lesz fenntartható a helyzet.

Szétbomlóban az orvosi társadalom. Egyre kevesebb fiatal jelentkezik orvosi egyetemre. Növekszik a pályaelhagyók száma. Emelkedik a nem közvetlen betegellátásban dolgozók aránya. Több szakmában jelentős orvoshiány van.