Előszó

Ez év szeptemberben az Egyesült Államok keleti partján három egyetemen tartottam felkért előadásokat, elsősorban a szülészet és a genetikai tesztelések kapcsolatáról. A személyes konzultációk és a klinikák meglátogatása lehetőséget nyújtott számomra, hogy ismét közelről betekinthessek az amerikai egészségügy helyzetébe. E tapasztalataim alapján most a „megkért orvos” kérdéséről szólok néhány szót.

Miért ragaszkodik a beteg egy bizonyos orvoshoz, hogy ő operálja meg, vagy ő vezesse le a szülését? Nyilvánvalóan azért, mert az ő kezében érzi magát a legnagyobb biztonságban, és tőle látja biztosítottnak gyógyulását vagy sikeres szülését. Ez az amerikai egészségügyben is így működik, azzal a különbséggel, hogy ott a biztosító részéről legalizált az orvos adott esetre vonatkozó tiszteletdíja, míg nálunk az állam a betegre hárítja a hála kifejezését, amely ritkábban ajándék, gyakrabban háladíj formájában nyilvánul meg. De vajon meddig lehet elmenni egy nagy szaktudású orvos igénybevételével?

Szeptemberben a család dr. Craig Smith sebészt kérte meg Bill Clinton „rutin” coronaria bypass műtétjének elvégzésére, aki ezért 34. házassági évfordulójának ünneplését napolta el. Az amerikaiak Smith doktort munkamániás, briliáns operatőrnek tartják, aki naponta 16 órát dolgozik, és saját bevallása szerint úgy birkózik meg a stresszel, hogy érzéseit mélyen magába rejti és csak a feladatra összpontosít. Ez a hivatás azonban már a fiatal amerikai orvosnemzedéknek sem vonzó, az elmúlt öt évben a medikusok csupán 5%-a választotta a sebészi hivatást, szemben a nyolcvanas-kilencvenes évek 12%-os arányával, amikor a legkiválóbb orvostanhallgatók találták ezt a szakmát intellektuálisan és anyagilag is igen vonzónak. A kártérítési ügyek folyamatos növekedése is szerepet játszik az „eltérítésben”.