Fiatal rákbetegek késői szívbetegségei
Egy most napvilágra került vizsgálat szerint a rákbetegség túlélői körében a szívbetegség okozta halálozást befolyásolja az, hogy a beteg hány éves korában derült fény a rosszindulatú daganatos betegségre.
A birminghami egyetem kutatói ráktúlélők nagy populációjában elemezték a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás arányát, és eredményeiket a Circulation című lapban hozták nyilvánosságra.
A közleményben a szerzők megjegyzik, hogy a szívbetegségek (ateroszlerózis, szívinfarktus, szívelégtelenség, arritmiák, stroke stb.) jelentős egészségi kockázatot jelentenek azon ráktúlélők körében, akiknek korábbi kezelése a szívizomzatot meggyengítő gyógyszerekkel történt. A szívbetegség a kezeléssel összefüggő, a tumoros alapbetegségtől független halálozás vezető oka a gyermekkori rákok, az emlőrák és a Hodgkin-limfóma túlélői között. A tizenéves korban, illetve fiatal felnőttkorban kezelt rákbetegeket ugyanakkor egy kevéssé vizsgált betegpopulációt képviselnek; így alig rendelkezünk átfogó információkkal a hosszú távú egészségi kockázatokról, különösen a szívbetegségek előfordulásáról és halálozásáról – jegyzik meg a szerzők.
Fontos, hogy az orvos tisztában legyen a fenti kockázatokkal, „ami segítséget nyújt ahhoz, hogy a leginkább veszélyeztetett betegekre összpontosítsuk a legintenzívebb nyomonkövetést” – hangsúlyozza a közlemény rangidős szerzője, Mike Hawkins epidemiológus professzor.
Ebben a vizsgálatban a Teenage and Young Adult cancer Survivor Study (TYACSS) több mint 200 000 résztvevőjének adatait elemezték. Olyan betegeket vontak be a vizsgálatba, akiknél legalább 5 év telt el a rákbetegség diagnózisától számítva, és akik betegségük diagnosztizálásakor 15 és 39 év közöttiek voltak.
Az adatok szerint a halálesetek 6 százaléka volt szívbetegségre visszavezethető. A szerzők azt is megfigyelték, hogy azok között, akiknek rákbetegségére 15−19 éves korukban derült fény, 4,2-szer nagyobb volt annak valószínűsége, hogy szívbetegség következtében halnak meg, mint azonos nemű, hasonló életkorú társaiknak az átlagpopulációból. Ugyanakkor a 35 és 39 éves kor között diagnosztizált rákbetegek alcsoportjában ez a fokozott kockázat nem mutatkozott meg (esélyhányados 1,2).
Amikor a kockázatot turmortípusonként elemezték, bizonyos pontokon markáns különbségeket tapasztaltak. A Hodgkin-limfómás esetekben a 15−39 éves korban diagnosztizált betegeknél 3,8-szeres volt a szívbetegség okozta halálozás az azonos nemű, hasonló életkorú átlagpopulációhoz képest, míg az akut mieloid leukémia esetében 2,7-szeres, a húgy-ivarszervi rákok (kivéve a húgyhólyagrákot) esetében 2-szeres volt a kockázat. Egyéb, 15 és 39 éves kor között kórismézett rosszindulatú daganatok esetében az alábbi mértékű kockázatnövekedést észleltek a szívbetegség okozta halálozás tekintetében: non-Hodgkin-limfóma 1,7-szeres, tüdőrák 1,7-szeres, leukémiák (kivéve akut mieloid leukémia) 1,6-szeres, központi idegrendszeri rosszindulatú daganatok 1,4-szeres, méhnyakrák 1,3-szeres és emlőrák 1,2-szeres.
Hodgkin-limfómában a 15 és 19 éves kor között diagnosztizált túlélők 6,9 százaléka halt meg szívbetegség következtében 55 koráig, szemben a 35−39 éves korukban diagnosztizált betegek alcsoportjában regisztrált mindössze 2 százalékos aránnyal, illetve a hasonló életkorú átlagpopulációban észlelt 1 százalék alatti aránnyal. A Hodgkin-limfóma 60 év feletti túlélői körében csaknem 28 százalékkal több szívbetegség miatti haláleset fordult elő, mint a hasonló életkorú átlagnépességben.
A szerzők következtetése szerint új szempontként merül fel a tizenéves kori és fiatal felnőttkori rákbetegség túlélőinek gondozása kapcsán az a károsító hatás, melyet a rákbetegség kezelése fejti ki a szívre és az érrendszerre. Ennek ismeretében új, bizonyítékokra alapozott utánkövetési irányelvek kidolgozása szükséges ebben a betegcsoportban.
A szerzők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy részletesebben is elemezni kell a rákbetegség különféle típusainak ilyen irányú hatását, mint amilyen például a radioterápia vagy a kemoterápia.
