hirdetés

Fiatalkori edzés, egészséges öreg csontrendszer

A csont olyan élő szövet, amely akkor lesz erős, ha terhelik. Egy új vizsgálat igazolja, hogy a csontok fiatalkori erősen terhelése idős korra is biztosítja a csontok erősségének megőrzését.  

hirdetés

Az életkor előrehaladásával valamennyi élő szövetünk öregszik, működése gyengül, teljesítménye romlik. Az Indiana University-Purdue University kutatói évek óta kutatják, hogy az emberi csontozat tulajdonságai hogyan változnak az idősödés során. Legújabb eredményeiket a Proceedings of the National Academy of Sciences most megjelent számában közölték.

Stuart J. Warden és munkacsoportja baseball játékosok csontozatának alakulását vizsgálták. A sportolók gyermekkorától kezdve elemezték, mennyiben befolyásolja fizikai terhelhetőségüket, hogy a csontváz fokozott terhelése milyen életkorban kezdődött, illetve milyen mértékben kell a csontszerkezet leépülésre számítani, ha a terhelés (sport) abbamarad.

Az öregedés egész szervezetre érvényes szabályát itt is észlelték: a sporttevékenység során kialakuló új csonttömeg fokozatosan eltűnik az életkor előrehaladásával. Prof. Arden hangsúlyozta, hogy “a csontváz számára nem energiahatékony olyan csonttömeg fenntartása, amire már nincs szükség”.

A kutatók összehasonlító mérésekkel tanulmányozták a dobó baseball játékosok dobó- és nem-dobó felső végtagjának csontozatát illetve és játékosok teljesítményét (a legjobb dobók 150-160 kg/óra sebességgel tudják a labdát elhajítani) a játékosok karrierjének különböző időszakában. Kontrollként olyan, azonos korú felnőttek adatait használták, akik nem gyakorolták ezt a sportot.

Azt tapasztalták, hogy a csonttömeg fele mértékben, a csont erőssége harmadrészben megmaradt a fiatalkori szinten a teljes életciklus során. Választ kerestek arra is, hogyan marad meg a csont erőssége az eltelt idő alatt ilyen mértékben az ifjúkori csonttömeg jelentősen csökkenése mellett.

“Az ifjúkori terhelés a csont külső felszínére olyan rétegeket rak le, melyek a csontot erősebbé teszik. A belső csonttömeghez képest ez a kis anyag lényegesen többet számít, mint az egész volumen”. A korosodással a csont térfogatából főleg a belső csonttérfogat tűnik el, tehát a fiatalkori tréning eredménye megmarad. A versenyzés abbahagyásakor a további, nem versenyszerű sportolás nem termelt újabb csontszövetet, de megelőzte a csont további vesztését.

Dr. Warden szerint a gyerekeknek naponta legalább egy órát kell aktívan mozogniuk, és a csontváz erősítése érdekében lehetőleg főleg olyan mozgást kell választani, ami terhet ró a csontozatra: futni vagy a csontvázat sokféle irányból terhelhelő mozgást végezni, focizni, teniszezni, kosárlabdázni. 

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.