Folyadékpótlás koronária angiográfia közben

Ezt a felfedezést egy olyan randomizált vizsgálat másodlagos eredményeként kapták, amelyet egyébként az elsődleges végpont jelentéktelensége miatt idő előtt befejeztek. Ha a koronária angiográfia során nátrium-bikarbonátot alkalmaztak és nem sóoldatot, akkor 6 hónap alatt a bármilyen okú halálozás gyakorisága szignifikánsan alacsonyabb volt (3,2%, illetve 10,8%, p=0,021). Perifériás angiográfia esetén nem tapasztaltak ilyen különbséget – számolt be róla dr. Richard Solomon, a burlingtoni Vermonti Egyetem munkatársa.

A kétféle folyadékpótlás között azonban nem volt különbség a kontrasztanyag indukálta nefropátia előfordulását illetően, azaz, mint arról dr. Solomon a Transcatheter Cardiovascular Therapeutics találkozóján beszámolt, úgy látszik, hogy „a szív védelme egy nem vese eredetű mechanizmus következménye”.

Nem világos, hogy mi lehet a hatás mechanizmusa, és az eredmények még csak hipotézis-felállító stádiumúak – mondta dr. Solomon, hozzátéve, hogy szükség lesz egy olyan vizsgálat elvégzésére, amely a halálozás szempontjából összehasonlítja a nátrium-bikarbonátos és a sóoldatos folyadékpótlást.

Dr. Somjot Brar, MPH, a Kaiser Permanente Los Angeles-i Egészségügyi Központjának munkatársa azonban azt mondta, hogy egy ilyen vizsgálat nem lenne ésszerű és indokolt a mostani vizsgálat eredményei alapján. Hozzátette, hogy a klinikai vizsgálatokból és a megfigyeléses vizsgálatokból származó adatok szerint hosszú távon kapcsolat van az akut vesekárosodás és a rosszabb klinikai kimenetel között, azonban a mostani vizsgálatban nem volt kapcsolat a nefropátia és a halálozás között.

„Ezért úgy gondolom, hogy csak nagyon óvatosan értelmezhetjük a mostani eredményt” – mondta. „A halál csak egyik eleme az elsődleges végpontnak, amely három különböző elemből áll, és hacsak nem fedezünk fel valamilyen konzisztens mechanizmust, akkor attól tartok, hogy ez az eredmény egy hamis pozitív megfigyelés volt, és csak a véletlen felelős érte.”

Dr. Solomon ismertette a BOSS vizsgálat eredményeit, amelyben összehasonlították, hogy a nátrium-bikarbonát és a sóoldat milyen mértékben előzik meg a halálozást, a vesepótló kezelést és a progresszív veseelégtelenséget 6 hónapon át (ez volt az összetett elsődleges végpont) olyan betegekben, akiknek becsült glomeruláris filtrációs rátája 44 ml/perc/1,73 m² volt, és valamilyen típusú angiográfiát végeztek rajtuk.

Mindkét kezelés esetében a betegek az angiográfia előtt 1 órával 5 ml/kg folyadékot kaptak bólusban, majd az angiográfia alatt és utána 4 órán át 1,5ml/kg/óra adagot.

Bár a tervezett betegszám 536 volt, 391 beteg randomizálása után megszakították a vizsgálatot. A betegek túlnyomó része (80%) koronária angiográfián esett át, a többiek perifériás angiográfián.

A 6 hónap alatt az összetett elsődleges végpontot illetően nem volt különbség a kétféle kezelés között (a bikarbonát csoportban 14,8%, a sóoldat csoportban 16,3%, p=ns). Ez összhangban van néhány korábbi nagy vizsgálat eredményével, köztük azzal is, amelyet dr. Brar kutatócsoportja kapott.

A halálozás aránya azonban kisebb volt a nátrium-bikarbonát csoportban, s ez a különbség szignifikáns lett, ha csak azoknak a betegeknek az adatait elemezték, akiken koronária angiográfiát végeztek.

A kontrasztanyag indukálta nefropátia tekintetében nem volt különbség a két csoport között, „ami fontos eredmény, mert sokan – köztük én magam is – úgy véltük, hogy a halálozás különbsége a vesevédő hatásból fakad” – mondta dr. Solomon. „És erre itt van egy nyilvánvaló disszociáció a vesére és a halálozásra gyakorolt hatás között.”

Dr. Brar ezzel szemben így foglalta össze következtetéseit: „Azok számára, akik eddig nem használtak bikarbonátot, úgy hiszem, ez igazolja, hogy nem szükséges áttérniük a sóoldatról a bikarbonátra. Azok számára pedig, akik ma is használják, azt hiszem, elegendő bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy nem érdemes a bikarbonát oldat elkészítésével fárasztaniuk magukat.”

Forrás: MedPage Today