Gyerekeknek szánt nanoszálas FFP2-es maszk

CE-jelölést kapott, így az Európai Unióban is forgalmazhatóvá vált a Toptec cég gyerekeknek szánt AirBon FFP2-es védőmaszkja.

A dél-koreai TopTec vállalat gyermekeknek szánt védőmaszkja CE-jelölést kapott, így az Európai Unióban is forgalmazhatóvá vált. A gyártó cég arra figyelt fel, hogy a COVID-19 járvány során milyen akadályokba ütköznek a szülők, ha szeretnék megvédeni gyerekeiket. Az egyik ilyen probléma, hogy sok gyereknek felnőttekre méretezett maszkot kell viselnie, ami jelentősen lecsökkenti a védő hatást. A másik, hogy igen elterjedt a szövetből készült, jobb esetben három rétegű maszkok használata, ami fertőzésnek kitett környezetben nem biztosít megfelelő védelmet. A TopTec egyik korábbi terméke az FDA 510k engedéllyel is rendelkező N95 jelölésű AirQueen sebészeti légzőmaszk volt, és most ugyanezt a technológiát alkalmazták a gyerekekre méretezett AirBon maszkoknál is.

 

A felnőttek számára készült AirQueen és a gyerekeknek szánt AirBon maszkok N95 jelölésű szűrőt tartalmaznak

 

Az AirBon maszkokat kifejezetten a karantén intézkedések feloldását követően szorosan egymás mellett játszó vagy az iskolába visszatérő gyerekek számára ajánlja a koreai gyártó. Mivel nagy tételben kezdték meg a védőeszköz gyártását, a maszk ára mindössze 3 dollár/darab, és a www.airqueen.com oldalon rendelhetők meg.

A maszk szűrőjében alkalmazott technológia, a Nano Membrane Filter és a Beyondtex®

Az AirBon maszkokban a TopTec ugyanazt a technológiát alkalmazta, mint az N95 jelölésű AirQueen sebészeti légzőmaszkokban (Nano Membrane Filter): a szűrést egy nanoszálas anyag, a Beyondtex® biztosítja (szálvastagsága egy nanométer, azaz egy milliomod milliméter), amely 97%-os részecskeszűrést tesz lehetővé, miközben jó légáteresztő-képességű, és kényelmes viseletet garantál. A fő különbség az elterjedt elektrosztatikus szűrőkkel (pl. Melt Blown Filter) szemben, hogy azoknál a por a maszk szálaihoz ragadt, és a légzésből származó pára, nedvesség miatt szűrőképessége már rövid időn belül drasztikusan romlani kezdett. A Nano Membrane Filter esetében nem a sztatikus elektromosság biztosít védelmet, hanem maga a rendkívül sűrű szövésű, három rétegű anyag, amely még nedvességgel érintkezve is 24 órán keresztül képes biztosítani a megfelelő szűrést. A levegő szabadon járhat a nanoszálak között, ám a víz nem képes átjutni a szöveten, ezért például a maszk felett hordott szemüveg sem párásodik. Igen könnyű, a maszk teljes tömeges mindössze 4,38 gramm.

 

 

A CE-jelölésről

A CE (Conformité Européenne = európai megfelelőség) jelölés egy jelzés a hatóságok felé: a logó azt tanúsítja, hogy az így megjelölt termék megfelel a rá vonatkozó követelményeknek, előírásoknak. A gyártó – vagy a termék Európai Unión belüli első forgalmazója – a megfelelőségi tanúsítvány aláírásával személyesen felelősséget vállal aziránt, hogy a termék teljesíti a rá vonatkozó követelményeket. Másrészt a hatóság kérésére be tudja mutatni a termék műszaki dokumentációját, illetve – amennyiben szükséges – az EK típusvizsgálati tanúsítványt. A hatóság a kereskedelemben ellenőrzi, hogy a CE jelöléssel ellátott termék rendelkezik-e a szükséges dokumentumokkal, megfelel-e a mintadarabnak és az irányelvek által előírt lényeges biztonsági követelményeknek. A hatóság a megfelelőséget a gyártás helyén is ellenőrizheti.

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

Toptec’s Protective Face Mask Gets CE Mark

TopTec, the Manufacturer of the Air Queen FDA 510k Approved Surgical Respirator N95 Equivalent, Has Launched a New Specially Sized Nano-Fibre Mask, The AirBon, to Provide Maximum Protection to Children During COVID-19

 

 

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[262099] galéria
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.