Horkolás és a szív- és érrendszer egészsége

A felső légúti- és garatizmok nappali ébrenlét alatti feszessége elalvás után csökken, ellazulásuk hatására a garat összeszűkül. A gyorsabbá váló légáramlás megrezegteti a garatíveket a lágyszájpadot, a nyelvcsapot, ez a rezonancia okozza a horkolást, amelyhez a nagyobb mandulák is hozzájárulhatnak. A lágy szájpadlás rebegése magyarázza a horkoló hang durva aspektusát, amely természetes alvás vagy gyógyszeres alvás során jelentkezik. A horkolás megjelenése az éjszaka folyamán vagy az egyes éjszakák között változhat, a hangosság szubjektív, és ezért következetlenül értékelhető. A horkolás során a nem kielégítő levegőcsere a szervezet számára egy stresszes állapotot jelent, melynek következtében spontán ébredések alakulhatnak ki, ami rontja az alvásminőséget és a másnapi teljesítményt.

Az obstruktív alvási apnoét (OSA) a felső légutak teljes (apnoe) vagy részleges (hipopnoe) összeomlásának epizódjai jellemzik, amelyekhez oxigénszaturáció vagy alvásból való felébredés társul. A legtöbb OSA-s beteg szinte minden éjszaka hangosan horkol. Az Sleep Heart Health Study vizsgálatban azonban az OSA-ban szenvedő résztvevők egyharmada nem számolt be horkolásról, míg a horkoló résztvevők egyharmada nem felelt meg az OSA kritériumainak. Ezért a horkolás szubjektív (önbevallásos) értékelése nem biztos, hogy elég megbízható ahhoz, hogy értékelni lehessen a horkolás lehetséges hatását a kardiovaszkuláris (CV) egészségi állapotra.

CV hatások

Elsősorban a hagyományos megfigyeléses vizsgálatok eredményei alapján feltételezték, hogy az OSA a kardiovaszkuláris betegségek (CVD), köztük a magas vérnyomás, a koszorúér-betegség (CAD), a pitvarfibrilláció, a szívelégtelenség és a stroke módosítható kockázati tényezője. A horkolást az OSA korai szakaszának tüneteként tartották számon, és szintén összefüggésbe hozták a CVD magasabb kockázatával. Az ok-okozati összefüggés megállapítása megfigyeléses vizsgálatok alapján azonban nehéz az ismeretlen vagy nem mért tényezőkből származó zavaró tényezők és a lehetséges fordított ok-okozati összefüggés (azaz a CVD növeli az OSA vagy a horkolás kockázatát) miatt. Egy Mendel-féle randomizációs vizsgálat azt sugallta, hogy az OSA és a horkolás növeli a magas vérnyomás és a CAD kockázatát, és az összefüggéseket részben a testtömegindex (BMI) befolyásolja. Ezzel szemben nem találtak bizonyítékot arra, hogy a CVD okozati összefüggésben állna az OSA-val vagy a horkolással.

A horkolást a CV-kórtan több szubklinikai markerével, többek között a magas vérnyomással hozták összefüggésbe, a hangos horkolás továbbá zavarhatja a pihentető alvást, és hozzájárulhat a horkolóknál a magas vérnyomás és más kedvezőtlen kimenetelű kórképek kialakulásának kockázatához. A horkolás és a CV egészségügyi kimenetele közötti összefüggésekkel kapcsolatos bizonyítékok azonban továbbra is korlátozottak, és elsősorban a horkolás szubjektív értékelésén vagy kis klinikai mintákon alapulnak, amelyekben a horkolás objektív értékelése csak 1 éjszakára vonatkozik.

Horkolás és magas vérnyomás

Egy 12 287 középkorú (átlagosan 50 éves), túlnyomórészt férfi (88%) és általában túlsúlyos (BMI 28 kg/m2) beteg részvételével végzett vizsgálatban a horkolás gyakoriságát és a magas vérnyomás összefüggését vizsgálták. A horkolás több éjszakán át objektíven értékelték a vérnyomást több napon át naponta többször mérve arra a megállapításra jutottak, hogy a rendszeresen horkoló betegek esetén a horkolás időtartamának növekedése a szisztolés vérnyomás 3 Hgmm-es, és a diasztolés vérnyomás 4 Hgmm-es emelkedésével járt együtt a ritkán horkolókhoz képest, függetlenül az életkortól, a BMI-től, a nemtől és a becsült apnoe/hypopnoe indextől.

A súlyos OSA és a vérnyomás közötti összefüggés hasonló volt, mint a csak a horkolás és a vérnyomás közötti összefüggésé. Egy olyan modellben, amelyben az OSA súlyosságát osztályozták, és a horkolás időtartamát kvartilisekbe rétegezték, a horkolással nem kísért súlyos OSA 3,6 Hgmm-rel magasabb szisztolés és 3,5 Hgmm-rel magasabb diasztolés vérnyomásemelkedéssel járt együtt, mint a horkolás vagy OSA nélküli állapot. Az OSA nélküli, de intenzíven horkoló résztvevőknél (4. kvartilis) 3,8 Hgmm-rel magasabb volt a szisztolés és 4,5 Hgmm-rel magasabb a diasztolés vérnyomás emelkedése azon résztvevők vérnyomásához képest, akiknek nem volt éjszakai apnoejuk vagy nem horkoltak.

A horkolás szignifikáns összefüggést mutatott a nem kontrollált magas vérnyomással. A kontrollálatlan hipertónia valószínűsége 20%-kal nőtt az 50 évesnél idősebb elhízott személyeknél, és 98%-kal az 50 évesnél fiatalabb normál BMI-vel rendelkező személyeknél. A horkolás időtartama 87%-kal növelte a kontrollálatlan magas vérnyomás valószínűségét.

A vizsgálat azt jelzi, hogy egy túlnyomórészt túlsúlyos férfi populáció 15%-a az éjszaka 20%-ánál nagyobb részében horkol és mintegy 10%-uk éjszakai apnoe nélkül az éjszaka 12%-nál nagyobb részében horkol. A rendszeres éjszakai horkolás az OSA jelenlététől vagy súlyosságától függetlenül összefügg az emelkedett vérnyomással és a kontrollálatlan magas vérnyomással.

Forrás: medscape