hirdetés

Kékszőlő, vörösbor feledékenység ellen

A franciák elég sok telített zsírt fogyasztanak, mégis viszonylag ritkán lesznek koszorúérbetegek. Ezt az ún. francia paradoxont főleg a vörösborban lévő rezveratrolnak tulajdonítják. Egy amerikai állatkísérlet további adatokkal gazdagította az eddigi kedvező eredményeket.

hirdetés

Közismert, hogy bizonyos életkor után gyakoribb a memóriazavar, mint fiatalkorban. Az emlékezet súlyos megromlása Alzheimer-kórt jelezhet. Jól kontrollált vizsgálatok is igazolták, hogy az erélyes antioxidáns rezveratrol, amely a kékszőlők héjában és a vörösborban található nagy mennyiségben, javítja az Alzheimer-kór tüneteit.

Ashok K. Shetty, az Institute for Regenerative Medicine professzora és munkacsoportja Texasban nagy feltűnést keltő dolgozatot közölt a Scientific Reports szakfolyóiratban azokról az állatkísérletekről, amelyekben a rezveratrolnak az öregedő patkányok emlékezetének alakulására kifejtett hatását tanulmányozták. Emlékeztetnek arra, hogy a kékszőlő héja és ezáltal a vörösbor, valamint több más gyümölcs bőségesen tartalmazza ezt az antioxidánst.

A texasi kutatók szerint a szakirodalom elsősorban azokat a tanulmányokat emeli ki, amelyekben a rezveratrol hatásosnak bizonyult a koszorúér-betegség kifejlődésének megelőzésében, ami a francia paradoxon egyik tétele. Hangsúlyozzák viszont, hogy korábbi adatok szerint az antioxidáns kedvező hatású a hippocampus működésére is, amely agyterületnek a memóriában, a tanulásban és a hangulati szabályozásban van szerepe. Mind emberen, mind az állatvilágban az élet középső szakasza után megindul a gondolkodás képességének hanyatlása, ám rezveratrolkezeléssel a memória romlása a jelek szerint késleltethető.

Az amerikai munkacsoport patkánykísérleteket végzett. Az állatok egyik csoportja rezveratrolkezelésben részesült, a kontrollcsoport kezeletlen maradt. „A kísérlet eredményei meghökkentőek voltak – nyilatkozta Shetty professzor. – A kontrollpatkányok térbeli tanulási képessége aránylag megtartott maradt életük 22–25. hónapjában, de a térbeli tájékozódással kapcsolatos új emlékek megőrzésének képessége romlott. Ezzel szemben rezveratrolkezelés hatására mind a tanulási képesség, mind a memória szignifikánsan javult.”

Rezveratrol hatására az idegsejtek szaporodása, a neurogenezis mintegy kétszeresére fokozódott a kontrollcsoporthoz képest. Úgy találták, hogy a mikrovaszkulatúra is jelentősen javult, vagyis élénkült az agy vérellátása, viszont a hippocampus krónikus gyulladásának tünetei csökkentek. „A tanulmány új bizonyítékot szolgáltat arra, hogy az élet középső szakaszának vége felé kezdve a rezveratrolkezelés javíthatja a memóriát és a hangulati életet” – nyilatkozta a munkacsoport vezetője.

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.