Kognitív károsodás 1-es típusú diabéteszben
Klinikailag releváns kognitív károsodása van azon középkorú felnőttek több mint egynegyedének, akikben gyermekkorukban 1-es típusú diabéteszt állapítottak meg.
Az eredményeket a Diabetes Care július 7-i online számában közölték Karen A. Nunley, PhD (Pittsburgh-i Egyetem, Pennsylvania, USA) és munkatársai.
A szerzők 97 olyan felnőttön végeztek számos neuropszichiátriai tesztet, akikben gyermekkorukban 1-es típusú diabéteszt diagnosztizáltak. A betegek átlagos életkora 49 év volt. Klinikailag releváns kognitív károsodást 28%-ukban találtak. ilyen arányú enyhe kognitív károsodás egyébként általában a 85 évesnél idősebb felnőttekben fordul elő.
Mint Dr. Nunley elmondta: „Csak olyan felnőtteket vizsgáltunk, akikben a diabéteszt gyermekkorukban diagnosztizálták. A korábbi vizsgálatokban olyan betegek vettek részt, akiknél a diagnózist felnőttkorukban állították fel, s ezek nem voltak kitéve az agyfejlődés döntően fontos szakaszaiban (a gyermekkorban) a diabétesszel járó metabolikus szabályozási zavaroknak.
A kognitív károsodás egyik oka az lehet, hogy a krónikus hiperglikémia nem csak a retina- és a vese ereit, hanem az agyi ereket is károsítja– mondta dr. Nunley.
Az egyik legaggasztóbb lehetőség az, hogy a kognitív károsodás következtében a betegek esetleg nem tudják megfelelően kezelni diabéteszüket. A rossz exekutív funkció ronthatja az időbeosztást, a tervezési és szervezési képességet, a részletekre való emlékezést és a figyelmet – figyelmeztetett dr. Nunley. A pszichomotoros sebesség csökkenése képtelenné teheti a személyt arra, hogy egy veszélyes helyzetben, például vezetés közben gyorsan reagáljon.
A kognitív teszteket a 97 beteggel párhuzamosan kontrollként 138 ugyanolyan korú, nem diabéteszes személlyel is elvégeztették. A tesztek a verbális intelligenciát, a pszichomotoros hatékonyságot, az exekutív funkciót, a verbális fluenciát, a tanulást, a munkamemóriát és a vizuális konstrukciós képességet mérték.
A 1-es típusú diabéteszeseknél ötször valószínűbb volt, hogy két vagy több tesztben rossz teljesítményt nyújtanak, olyat, ami már megfelel a „klinikailag releváns kognitív károsodás” definíciójának (28% vs. 5%, p< 0,0001). Ez a hatás akkor sem változott, ha az elemzés során figyelembe vették a képzettségi szintet. Nem módosult az eredmény akkor sem, ha a magas vérnyomásos személyeket kizárták az elemzésből.
Ha a diabéteszesekben a HbA1c 14 éves (1996–2013) átlagértéke 7,5% vagy magasabb volt, ez megháromszorozta a kognitív károsodás valószínűségét, és a testtömegindex (BMI) minden egységnyi növekedése 10%-kal emelte meg a kockázatot. Ha az átlagos boka kar index értéke meghaladta az 1,3-at, ez megnégyszerezte a kognitív károsodás kockázatát.
Dr. Nunley és kutatócsoportja azt javasolják, hogy az orvosok kérdezzék meg az 1-es típusú diabéteszes betegektől, hogy milyennek érzik saját mentális/kognitív funkcióikat. Az információt alátámaszthatja egy más személy is, aki hosszabb ideje ismeri a beteg kognitív állapotát (például élettárs, szülő, gyerek). Ha a betegnek panaszai vannak, akkor javasolt elvégezni egy kognitív tesztsorozatot.
Emellett léteznek olyan rövid tesztek is (például a Modified Mini-Mental Exam vagy a Montreal Cognitive Assessment), amelyeket már a fiatal felnőttkortól kezdve időröl-időre javasolt elvégezni. Így már a kognitív működés olyan kis változásait is észreveheti az orvos, amelyekről a beteg még nem is tud.
Forrás: Medscape
