hirdetés

Korai memóriaproblémák és agyi tau-szint

Az idősebb felnőttek korai memóriaproblémái hátterében az agyban található tau neurofibrilláris csomók állnak.

hirdetés

Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a béta-amiloid mellett a tau is szerepet játszik a kognitív hanyatlásban, még nyílt klinikai tünetek hiányában is.

Dr. Rebecca E. Amariglio (Brigham and Women's Hospital, Boston és munkatársai a Neurology című szakfolyóiratban május 29-én online megjelent közleményükben hogy a memóriaproblémák korai gyanúja összefüggött az agy magasabb tau-szintjével.

Az Alzheimer-kór (AD) klinikai hátterében egyaránt megtalálható a béta-amiloid plakkok felhalmozódása és a tau neurofibrilláris csomók jelenléte.

Korábbi tanulmányok összefüggést mutattak ki a béta-amiloid terhelés és a beteg, valamint partnere által becsült kognitív hanyatlás között, de kevesebb tanulmány vizsgálta a regionális tau-t.

Jelen multicentrikus, keresztmetszeti vizsgálathoz a kutatók 675 kognitívan nem károsodott idős felnőttet vizsgáltak (átlagéletkor 72 év; 59% nő), köztük olyan személyeket, akiknek a béta-amiloid szintje nem volt emelkedett, és olyanokat is, akiknek PET segítségével meghatározott béta-amiloid szintje emelkedett volt. A vizsgálatba vont résztvevők házastársa, felnőtt gyermeke vagy hozzá közel álló más személy válaszolt a résztvevők kognitív képességeire és a napi feladatok elvégzésére vonatkozó kérdésekre. A résztvevők mintegy 65%-a élt párkapcsolatban, esetükben párjuk és ők maguk is kitöltötték a kognitív hanyatlás felmérésére irányuló kérdőívet, és az így kapott kognitív funkciók indexe (CFI) esetén a magasabb pontszámok nagyobb mértékű kognitív hanyatlást jeleztek.

A kovariánsok között szerepelt az életkor, a nem, az iskolai végzettség és a kohorsz, valamint az objektív kognitív teljesítmény.

A kutatók megállapították, hogy a magasabb tau-szintek esetén mind a résztvevők, mind a partnereik nagyobb mértékű kognitív hanyatlásról számoltak be (P<0,001 mindkettő esetében). A saját és a partner által jelentett CFI-mérések közötti szignifikáns összefüggéseket az emelkedett béta-amiloid szintek okozták, a folyamatos béta-amiloid szintek a tau mellett független hatást mutattak a CFI-re.

A vizsgálat korlátai közé tartozik, hogy a résztvevők többsége fehér és magasan képzett volt.

„Bár ez a vizsgálat keresztmetszeti volt, az eredmények arra utalnak, hogy azon idősebbek körében, akiknél fennáll az AD demencia kockázata, a kognitív funkciókra vonatkozó önbevallásos és partneri beszámolók rögzítése értékes lehet a korai patofiziológiai progresszió és a funkcionális károsodás kialakulása közötti kapcsolat megértéséhez” - állapították meg a szerzők.

Forrás:

Jadick MF, Talia Robinson T, Farrell ME et al: Associations Between Self and Study Partner Report of Cognitive Decline With Regional Tau in a Multicohort Study Neurology June 25, 2024 issue 102 (12) https://doi.org/10.1212/WNL.0000000000209447

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.