Lipofil sztatinok májdaganat ellenes hatása
Egy európai fehérbőrű lakosságon végzett vizsgálat szerint a zsírban oldódó sztatinok szedése mellett jóval ritkábban alakul ki a hepatitis fertőzöttekben májdaganat.
Már korábban is igazolták, hogy krónikus májbetegségekben a sztatinok javítják a túlélést és csökkentik a hepatocellularis carcinoma (HCC) kockázatát, de a sztatinok fajtáját és dózisát ezek a tanulmányok nem tartalmazták. Az USA-ból és a Délkelet-Ázsiából származó friss adatok szerint viszont konzisztens előnyök a lipofil sztatinoktól (atorvastatin, simvastatin, fluvastatin és lovastatin) származnak. A vizsgálók a hidrofil sztatinok (pravastatin vagy rosuvastatin) szedése esetén nem észleltek semmilyen, a hepatocelluláris carcinomával való összefüggést.
Egy több mint 16.000 betegen végzett nemzeti, a hajlamosító tényezők alapján kiválasztott kontrollokkal ellenőrzött vizsgálat szerint a lipofil – és nem a hidrofil – sztatinok mellett lényegesen csökken a hepatocelluláris carcinoma kialakulásának kockázata krónikus vírusos hepatitisben szenvedőkön. Az Annals of Internal Medicine-ben online megjelent tanulmány szerzői, Dr. Tracy G. Simon (Massachusetts General Hospital and Harvard Medical School, Boston) és munkatársai a svéd nemzeti regiszterből 63.279, igazoltan hepatitis B-ben vagy C-ben szenvedő beteg közül azokat emelték ki, akiknél 2005 és 2013 között sztatin kezelést indítottak. A 16.668 sztatint szedő felnőtt közül 6554-en lipofil sztatint, 1780-an hidrofil sztatint kaptak, őket hasonlították össze 8334 sztatint nem használó hepatitiszes beteggel. A sztatin szedés legalább 30 nappal a vizsgálat indítása előtt kezdődött, de az átlagos követési idő meghaladta a 8 évet, ennek során 616 HCC eset fordult elő, összesen 1803-an haltak meg, 462-an máj-eredetű okból. A lipofil sztatint szedőknél 44%-kal kisebb volt a HCC relatív kockázata (HR:0,56, CI 95%CI 0,41-0,79), az abszolút kockázati különbség -4,8% volt (8,1% vs 3,3%). A hidrofil sztatinokat szedők HCC kockázata viszont nem függött jelentős mértékben a sztatin szedéstől (HR: 0,95, 95%CI 0,86-1,08, abszolút különbség: 8,0% vs 6,8%). Mind a lipofil- , mind a hidrofil sztanint szedők 10 éves halálozása szignifikánsan alacsonyabb volt a nem szedőkhöz képest: 15,2% vs 7,3% és 16,0% vs 11,5%. Bár májeredetű halálozás relatíve kis esetszámban fordult elő, de az a sztatint nem szedőkhöz képest szignifikánsan kevesebb volt a lipofil sztatint szedőknél (igazított HR 0,76, 95%0,50-0,92), viszont a hidrofil sztatint szedők májeredetű halálozása nem különbözött a sztatin nem szedőkétől (igazított HR: 0,98, 95%CI 0,72-0,46).
A különbségek a betegek minden alcsoportjában (cirrhosissal vagy anélkül, antivirális kezeléssel vagy anélkül) megjelentek. Szignifikáns dózisfüggő fordított összefüggés volt a sztatin dózisa és a szedés időtartama, valamint a 10 éves HCC kockázat között: minél magasabb dózisban, minél tovább szedték a betegek, annál komolyabb volt a védőhatás: 30-299 napos sztatin szedés esetén az abszolút csökkenés -3,4%, 300-599 nap esetén -4,6%, és 600-nál több nap esetén akár -5,9% is lehetett. Hasonlóan javult a bármely okból történő halálozás is: -7,1%, -7,2% és akár a -9,6%-ot elérhette (P trend =0,001). Hidrofil sztatinok esetén nem lehetett megfigyelni ilyen összefüggéseket.
A lipofil sztatinok kedvező hatása tehát az alkalmazott dózistól és az alkalmazás időtartamától függött: a HCC kockázat csökkenése akkor volt a legmagasabb, ha a beteg legalább 600 egymást követő napon (kb. 2 éven át) mérsékelt dózisban szedett sztatint. Hepatitis C-ben tehát mind a már fibrotikus, vagy még csak nagy kockázatú esetekben a lipofil szatinok segítségével csökkenthető az olyan súlyos következmény, mint a HCC.”
Számos biológiai magyarázata van az eredményeknek, pl. hogy a lipofil sztatinok gátolják a vírusok replikációját, potenciálják az antivirális kezeléseket, serkentik az antitumoros immunitást. Ezen kívül a lipofil sztatinok a membránon keresztül passzív módon abszorbeálódnak a sejtekbe, a hidrofil sztatinoknak viszont hordozó molekulára van szükségük, melyek azonban csökkent mennyiségben vannak jelen egy fibrotikus májban. Ráadásul a lipofil sztatinoknak konzisztens antitumoros hatásuk is van, mivel megállítják a sejteket a G0/G1 osztódási fázisban, továbbá gátolják a Ras/Raf/Med/ERK jelátviteli utat, mellyel elősegítik az apoptózist. Dr. Simon szerint tehát a lipofil molekulák a máj sejtjeibe könnyedén bejutva megváltoztatják annak gén-expresszióját, illetve megváltoztatják a gyulladásban és az apoptózisban szereplő dowstream jelátviteli kaszkádot.
A tanulmányban sok egyéb tényezőt (lipidek, fibrosis, HCC gyakoriság a vizsgált személy környezetében, stb.) nem vettek figyelembe, és az adatok elsősorban fehérbőrű lakosoktól származnak, amit azért fontos figyelembe venni, mert a HCC epidemiológiája teljesen más európai fehéreken és például az ázsiai populációban.
Mindamellett az eredmények az egyénre szabott sztatinok megválasztásában segíthetnek.
Források:
