Makula-ödéma kezelése
A diabeteszes makula-ödéma mindhárom vizsgált anti-VEGF szer intravitreális beadásával eredményesen kezelhető.
A diabeteszhez társuló makuláris ödéma (DME) aflibercept és ranibizumab kezelése hatásosabban csökkenti az ödémát, mint a bevacizumab kezelés, viszont egy randomizált vizsgálat post-hoc analízise szerint mindhárom szer jelentősen javítja a látást.
A szemgolyó makulájának ödémája a látásvesztés leggyakoribb oka cukorbetegségben. A diabeteszes makula-ödéma vaszkuláris endotheliális növekedési faktort (a VEGF-et) célzó intravitreális kezelése jól megtervezett és jól végrehajtott klinikai vizsgálatokban bizonyította hatásosságát: a látásélesség javult, a szem ödémája csökkent.
A JAMA Ophthalmology-ban online megjelent tanulmány szerzői arra az eredményre jutottak, hogy mindhárom anti-VEGF anyag jelentősen javítja a látást.
Vizsgálatukba eredetileg 660 beteget randomizáltak, akiknél 6 havonta bevacizumab (1,25 mg), aflibercept (2,0 mg), vagy ranibizumab (0,3 mg) intravitreális beadása történt, de 114 beteget ki kellett zárni a vizsgálatból, mert nem pontosan jelentek meg a kezelésre, illetve egyéb terápiákat is kaptak. Ilyen módon 546 beteg, a betegek 82,7%-a felelt meg a beválasztási kritériumoknak. A betegek átlagos életkora 60 év volt, 363 beteg fehérbőrű volt (66,5%), és 251 (46,0%) volt a nőbeteg.
A kezelés 24.hete után a diabeteszes makula-ödéma a bevacizumabbal kezeltek 65,6%-ában (180 betegből 118), az aflibercepttel kezeltek 31,6%-ában (190-ből 60-nál), és a ranibizumabbal kezeltek 41,5%-ában (176-ból 73-nál) továbbra is fennállt. Kockázat arányok: aflibercept vs bevacizumab P < 0,001, ranibizumab vs bevacizumab P < 0,001, aflibercept vs ranibizumab P <0,05. Két év után ezek az értékek (az előző sorrendben) a következők voltak: 68,2%, 44,2%, illetve 54,5% (aflibercept vs bevacizumab P=0,03, aflibercept vs ranibizumab P=0,41, bevacizumab vs ranibizumab p=0,16).
A 24. hétnél is perzisztáló makula-ödéma esetén a második évben a kiindulási helyzethez képest legkevesebb 10 betűvel (két sorral) javult a látásélesség az aflibercept kezelésre 62-63%-ban, bevacizumab kezelésre 51-54%-ban és ranibizumab kezelésre 44-65%-ban. Mindössze három olyan beteg volt, akiknél a krónikusan perzisztáló DME-s szem látásélessége 10 betűvel (2 sorral) romlott.
A közlemény konklúziójában azt írják, hogy a perzisztáló DME-s szem bevacizumab kezelése esetén nagyobb valószínűséggel alakul ki krónikus perzisztáló DME, mint aflibercept kezelés esetén. A VEGF-gátló kezelésekkel – függetlenül a használt gyógyszertől - a látásélesség lényeges javulása érhető el kevés kockázattal, de a perzisztáló DME 3, vagy több kezelése után csak óvatossággal szabad terápiát váltani, inkább az eredeti kezelés folytatása javasolható.
Dr. Apte (Washington University School of Medicine, St. Louis, Missouri) szerkesztőségi közleményében kiemelte, hogy „a tanulmány legfontosabb üzenete, hogy a DME miatt adott intravitreális anti-VEGF kezelés a 12. és 24. hete közötti időszakban folyamatosan, majd a második évnél erőteljesen javítja a látásélességet. A legaprólékosabb feldolgozásnál látható, hogy az aflibercept jobb anatómiai eredménnyel jár a 24 hétben és a második évnél, de az aflibercept és a ranibizumab között nem mutatható ki ilyen különbség”.
Forrás:
