Mellény a divat

Mindig drámai esemény a hirtelen szívhalál, mely nemritkán mindenki által ismert, népszerű, egészségesnek hitt, fiatal ember – híres sportoló, színész – életének vet véget váratlanul. Ha abban a pillanatban olyan emberek vannak a közelben, akik ismerik az újraélesztés egyszerű, de rögtön elkezdendő műveletét, jó esély van az élet visszanyerésére, de a megállt szív működését a mellkas percenként százszor végzett összenyomásával mielőbb pótolni kell, mert minden perc késés 10%-kal csökkenti az élet visszanyerésének esélyét.

A szívmegállás legtöbbször nem azt jeleni, hogy a szív mozdulatlan. A kezdet általában kamrafibrilláció: a szívkamrák ritmusos összehúzódás helyett remegnek, fibrillálnak, ezért a véráramlás megszűnik, és ennek következménye a halál. Ez a végzetes szívritmuszavar megfelelő áramütéssel megszüntethető, és az utóbbi időben az aktatáska méretű defibrillátor mind több helyen hamar elérhető, ahol sokan vannak és hirtelen szívhalál gyakrabban fordulhat elő: repülőtéren, áruházban, sportpályákon.

Vannak hirtelen szívhalálra fokozottan veszélyeztetett betegek: infarktus után a korai szakban nagyobb az esélye a végzetes eseménynek, ezért gazdag országokban, például az Egyesült Államokban igen gyakori szívroham után az implantálható kardioverter defibrillátor (ICD) beültetése. Garantált biztonságot ez sem jelent, ráadásul drága védelem, mert a készülék ára forintban kifejezve 1,5–2 millió, és ehhez még hozzáadódik a vizsgálat, illetve a beavatkozás költsége.

A Heart Rhythm Society most befejeződő kongresszusán ismertették a defibrillátor mellénnyel szerzett első tapasztalatokat. A szerkezet olyan ruhadarab, amely a mellkason viselve folyamatosan fölveszi az EKG-görbét, és ha kamrai tachikardia vagy fibrilláció indul, azonnal leadja az áramütést, mely megszünteti a halálos ritmuszavart. Téves áramütés eddig csak 0,3%-ban fordult elő, ez jobb arány, mint amit a beültetett ICD készülékekkel elértek.

Az első 862 eset tapasztalatai igen biztatóak. Michael Gold, a munkacsoport vezetője hangsúlyozta, hogy a betegcsoport tagjai átlagosan 2–6 hónapig viselték a mellényt napi 22 órán keresztül. A betegek sorsát egy éven keresztül követték. Az átlagos mortalitás az így kezelt betegcsoportban 0,5% volt. Három beteg halt meg, amikor nem viselte a defibrillátor mellényt.

A munkacsoport ennek a kezelési módnak ott látja jelentőségét, hogy áthidalja azt az infarktust követő 40 napos időszakot, amikor eldönthető, hogy szükség van-e ICD beültetésére. A jelenlegi terápiás irányelvek szerint a szívrohamot követő 40 nap a kritikus időszak, és ez idő alatt tisztázható, szüksége van-e a betegnek beépített defibrillátor állandó viselésére, vagy nincs valószínűsége kamrafibrilláció bekövetkezésének.

A kongresszus során másik mellény bemutatására is sor került. Ez nem életmentő, hanem diagnosztikus eszköz volt: a ruhadarabban 250 elektródot helyeztek el, mely nemcsak a ritmuszavart jelezte, hanem pontosan a szabálytalan szívműködés kiindulási helyét, amihez egyébként a szív elektrofiziológiai vizsgálatára van szükség.

A gyakori szívdobogásos rohamok miatt vizsgált betegek kezelését jelentősen megkönnyíti ez a műszer, melyből egyelőre csak három működik, miközben az előadó, Prapa Kanagaratnam kiemelte, hogy az Egyesült Királyságban legalább egymillió betegnek vannak aritmiás panaszai. A műszer számítógépes része háromdimenziós elektromos térképet készít a ritmuszavar helyéről, és ezzel lehetővé teszi a pontos ablációs kezelést.