Mértékletes halevés pitvarfibrilláció ellen
Dániában bizonyítékot találtak arra, hogy mind a halhúsban szegény, mind a halfélékben nagyon gazdag táplálkozás a pitvarfibrilláció fokozott kockázatával jár.
A leggyakoribb szívritmuszavar a pitvarfibrilláció, mely az életkor előrehaladásával váratlanul kezdődhet bárkinél. Csak Európában becslés szerint hatmillió ember szívének a pitvara remeg, fibrillál a ritmusos működés helyett. A betegek egy része nem is érzi a szabálytalan szívdobogást, és esetleg csak súlyos szövődmény, az agyi katasztrófa mutatja meg a ritmuszavar igazi veszélyét.
Athénban a pitvarfibrilláció volt az egyik főtémája az Európai Kardiológus Társaság idei kongresszusának, mely a ritmuszavarokkal foglalkozott. Az EHRA EUROPACE-en idén 5560 szívgyógyász vett részt, és a vitában nagy szerepet játszott a holland kutatók előadása, mely táplálkozási tényezők jelentőségét ismertette a pitvarfibrilláció elindulásában.
Már korábban is voltak megfigyelések, melyek arra utaltak, hogy a halhúsban lévő n-3 többszörösen telítetlen zsírsavak, angol nevükből képzett betűszóval az n-3 PUFA fogyasztása kedvezően antiaritmiás hatású. A leírások eredménye azonban gyakran ellentmondó adatokkal szolgált, ezért Dániában Thomas Rix és csoportja, az Aalborg University Hospital munkatársai az összegyűjtött adatok fölhasználásával megvizsgálták ezt a fontos kérdést.
Az adatok 1993 és 1997 között gyűltek össze a Danish Diet, Cancer and Health tanulmány jóvoltából, mely eredetileg a rosszindulatú daganatos betegségek és a táplálkozás összefüggéseivel foglalkozott. „Mivel a pitvarfibrilláció is jelentős morbiditási, mortalitási és gazdasági gondot jelent, a ritmuszavar megelőzése valamilyen, általánosan elérhető táplálkozási eljárással ugyancsak nagy közegészségügyi eredménnyel járna” – hangsúlyozta Rix professzor.
A vizsgálat évei alatt a kutatók 57 053, 50–64 éves dán résztvevővel foglalkoztak. Valamennyien részben kvantitatív táplálkozási kérdőívet töltöttek ki a tanulmány indulásakor. A halevésre vonatkozó adatokat olyan részletességgel írták le, hogy abból az n-3 PUFA átlagos napi fogyasztása kiszámolható volt. Ennek alapján a vizsgálati alanyokat öt csoportra osztották.
Az első csoport tagjai naponta átlagosan 0,00–0,38 g halhúsból eredő n-3 PUFA elfogyasztásáról számoltak be, a vizsgálati alanyok következő csoportja 0,39–0,53 g adagot evett, a harmadik és a negyedik csoportba tartozók fogyasztása 0,54–0,73 g, illetve 4,00–0,99 g n-3 PUFA volt, végül az 5. csoport adata: 1,00–7,22 g.
A telítetlen zsírsavak fogyasztása és a morbiditási, mortalitási összefüggések országos adatait abból a statisztikából emelték ki, amely Dánia minden kórházi felvételét, ambuláns vizsgálatát és halálozását rögzíti. Ez valamennyi állampolgár egészségügyi eseményeire vonatkozik.
A megfigyelési idő 13,6 esztendeje alatt 3425 pitvarfibrilláció fordult elő. Az 1. csoporthoz képest a 2. csoport tagjai 9%-kal ritkábban jelentkeztek pitvarfibrilláció miatt, a 3. csoportban ez átlagosan 13%-kal volt kevesebb, a 4. csoportban 4%-os mérséklődést figyeltek meg, végül a legtöbb n-3 PUFA fogyasztásáról beszámoló csoportban a ritmuszavar 3%-kal gyakoribbnak bizonyult.
Az optimális eredmény átlagosan napi 0,63 g n-3 PUFA fogyasztása esetén mutatkozott, ami heti kétszeri halevésnek felel meg. Ez egybevág azzal, hogy a kardiológus társaságok javaslata szerint az a legjobb, ha hetenként kétszer kerül halétel a családi asztalra. A vizsgálat vezetője szerint nem könnyű megmagyarázni a legtöbb halat fogyasztók hátrányos eredményeit: ez valószínűleg a kísérő betegségek jellegétől, mértékétől függ, és további megfigyeléseket igényel.
