Metabolikus memória
Egy most nyilvánosságra hozott vizsgálat szerint 1-es típusú cukorbetegségben az elégtelen glükózkontroll fokozza az évtizedekkel később fellépő szövődmények kockázatát.
Az 1-es típusú cukorbetegség korai szakaszában az immunrendszer elpusztítja a hasnyálmirigy az inzulintermelésért felelős sejtjeit. Ennek következtében hyperglykaemiás állapot jön létre, mely a szervezet minden szövetét károsítja, köztük a szemet, a veséket, az idegrendszert, a szívét és a keringést. Az elégtelen glykaemiás kontrollal jellemezhető korai epizódok akkor is permanens károsodást eredményeznek, ha az érintett személy későbbi életében a glükózkontroll kielégítővé válik. Ez fokozza a diabéteszes szövődmények előfordulásának kockázatát.
A szakemberek előtt régóta ismert a metabolikus memóriának nevezett jelenség, bár a hátterében álló tényezőkről csak keveset tudunk. Diabéteszes állatmodelleken végzett kísérletek során olyan epigenetikai változásokat elemeztek, melyek a DNS-szekvenciák módosítása nélkül változtatják meg bizonyos gének aktivitását. Ezek a változások bekövetkezhetnek betegség, illetve az érintett környezetével vagy életmódjával összefüggő faktorok hatására. Eddig azonban nem rendelkezünk azt bizonyító közvetlen adatokkal, hogy ezek az epigenetikai változások emberek esetében is befolyásolnák a diabéteszes szövődmények előfordulásának valószínűségét. Most azonban kaliforniai kutatók szoros összefüggést tártak fel az elégtelen glykaemiás kontrollal járó korai epizódok, az epigenetikai változások, illetve az évekkel később jelentkező diabéteszes komplikációk között.
A Nature Metabolism című lapban közzétett vizsgálatukban a szerzők archivált vérmintákból származó sejtekben profilírozták a DNS-metilációnak nevezett epigenetikai módosulást. A metiláció a gének „kikapcsolásával” akadályozza meg, hogy a gének az általuk kódolt fehérjéket termeljék. A vérminták vételére két évtizeddel korábban került sor olyan cukorbetegeknél, akiket a Diabetes Control and Complications Trial (DCCT) keretében szorosan nyomon követtek. Az adatok azt igazolták, hogy azoknál a személyeknél, akiknek glükózszintjeit sikerült a normális tartomány közelében tartani, a vizsgálat 10 éve alatt szignifikánsan kisebb arányban fordultak elő diabéteszes szövődmények. A szerzők a DCCT véletlenszerűen kiválasztott 499 résztvevőjénél DNS analízist is végeztek, majd ezeket a személyeket bevonták az Epidemiology of Diabetes Interventions and Complications elnevezésű utánkövetéses vizsgálatba. Azt vizsgálták, milyen összefüggés van a korábbi vizsgálat idején elért glükózkontroll, a vizsgálat végén meghatározott DNS-metiláció, majd a következő 18 év során a diabéteszes szövődmények előfordulása között. Különös figyelmet fordítottak a retinopathia és neuropathia előfordulási gyakoriságára.
A fentiek alapján összefüggés igazolódott a korai glükózkontroll és a cukorbetegséget kísérő komplikációk létrejöttében igazoltan részt vevő génszakaszokban, vagyis a DNS 186-os helyein bekövetkezett metiláció között. Összességében a diabéteszes retinopathia eseteinek legalább 68%-a, illetve a diabéteszes vesebetegség akár 97%-a is összefüggést mutatott az epigenetikai változásokkal, vagyis a DNS-ben bekövetkező epigenetikai változások metabolikus memóriát hoznak létre 1-es típusú cukorbetegségben.
„Bár korábban is megjelentek közlések arról, hogy összefüggés van az epigenetika, illetve a cukorbetegség és az ezzel összefüggő szövődmények között, a mi vizsgálatunk elsőként igazolta, hogy a kórelőzményben szereplő magas glükózszint tartós változásokat hozhat létre a DNS metilációjában, mely metabolikus memória alapját teremti meg és jövőbeni diabéteszes komplikációkra hajlamosíthat” – magyarázza Rama Natarajan professzor, a közlemény rangidős szerzője, aki azt is kiemeli, hogy az epigenetikai változások a jövőbeni szövődmények korai figyelmeztető jelei lehetnek, melyek észlelésekor intenzív preventív intézkedések megtétele javasolt.
