Őszintén az asszisztált reprodukciós eljárások kockázatairól

Az asszisztált reprodukciós eljárásokkal kapcsolatos felvilágosítás során őszintén kell beszélnünk a beavatkozások valós és lehetséges szövődményeiről, így többek között az ikerterhességek és a koraszülés összefüggéséről, valamint a méhen kívüli terhesség és a fejlődési rendellenességek veszélyeiről.

Az első sikeres asszisztált reprodukciós eljárás Louise Brown, az első „lombikbébi” 1978-as angliai születéséhez köthető, aki egyébként, amint azt a Guardian Unlimited 2006 júliusában hírül adta, 27 évesen immár maga is (természetes úton fogant) gyermeket vár. (2006. dec. 20-án egészséges fiút szült – a szerk.) Az Atlanti-óceán túlpartján három évvel később, 1981-ben Elizabeth Jordan Carr néven jött világra az első, szervezeten kívüli megtermékenyítést követően fogant gyermek.
     Az asszisztált reprodukciós eljárások száma azóta világszerte ugrásszerű növekedést mutat. A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) adatai szerint 2002-ben 115 392 alkalommal került sor szervezeten kívüli megtermékenyítésre az Egyesült Államokban működő 428 asszisztált reprodukciós központban.  Ezek nyomán 33 141 szülés során 45 751 újszülött jött világra. Az ugyanazon ciklusban megtermékenyített saját petesejtekből kialakult előébrények beültetéséből 42%-ban jött létre terhesség, amely a transzferekre vonatkoztatva 34%-ban végződött legalább egy magzat élveszületésével. Ez utóbbi arány 35 év alatt 43%-nak, míg a 42 év fölötti nők körében csupán 7%-nak bizonyult.