hirdetés

Rákbetegséget követően rosszabb a nők egészségmagatartása

A Moffitt Cancer Center és a Mayo Clinic mammográfiás szűrésen részt vett nők körében végzett vizsgálata szerint rosszabb egészségmagatartási paraméterek mutathatók ki a rákbetegségek túlélőinél, szemben azokkal, akiknek anamnézisében nem szerepel rosszindulatú daganat.

hirdetés

A vizsgálat adatait az American Journal of Clinical Oncology című lapban hozták nyilvánosságra. 

A résztvevők körét a mammográfiás szűrésen megjelent, 35 évesnél idősebb nők közül választották ki: 19948 nőnél korábban nem fordult elő emlőrák, míg 2713 beteg korábban emlőrák miatt kezelésben részesült. A két csoportot az alábbi paraméterek mentén hasonlították össze: dohányzás, alkoholfogyasztás, fizikai aktivitás, testsúly és vitaminszedés.

Az alábbi megállapításokat tették:

–      A 30 és 49 év közötti ráktúlélők csoportjában nagyobb volt a dohányzók aránya, mint a rákbetegség szempontjából negatív kórelőzményű társaik között.

–      A ráktúlélők körében kisebb volt azok aránya, akik csak havonta vagy annál ritkábban fogyasztottak alkoholt. A fiatalabb túlélők gyakrabban italoztak, mint az idősebbek.

–      A ráktúlélők közül kevesebben végeztek rendszeres testmozgást. Az idősebb nők inkább a „lazább testedzést” részesítették előnyben, és ez független volt attól, hogy korábban fordul-e elő náluk emlőrák vagy sem.

–      A testtömegindex tekintetében nem különbözött egymástól jelentősen a két csoport. A túlélők azonban kisebb testsúlygyarapodásról számoltak be az utóbbi 5 évben.

–      A túlélők körében nagyobb volt azok aránya, akik háromnál többféle vitamint szedtek rendszeresen.

–      A túlélők körében nagyobb arányban voltak azok, akik általános egészségi állapotukat „rossznak” minősítették.

„Ezek az eredmények azt jelzik, hogy a rák túlélői esetében helye van az egyénre szabott stratégiáknak az egészségmagatartás befolyásolására – mondja a vizsgálat vezetője, Sarah M. Rausch, a Moffitt Cancer Center vezető pszichológusa. – A két csoport között kimutatott különbségek kijelölik azokat a pontokat, ahol a rák túlélőit olyan változtatásokra ösztönözhetjük, melyek nyomán egészségi állapotuk javul és életmódjuk egészségesebbé válik, ami hozzájárulhat a tumorrecidívák kivédéséhez.”

A felmérésben a korábban méhnyakrák miatt kezelt betegek több szempontból is egészségtelenebb életmódról számoltak be, ami összhangban van azokkal a korábbi kutatásokkal, melyek szerint a ráktúlélők egészségmagatartása kedvezőtlenebb, mint a rosszindulatú daganat szempontjából negatív anamnézisű nőké.

„A rákbetegséget túlélők számának szaporodásával egyre kritikusabb kérdés lesz egészségmagatartásuk és életminőségük – emelte ki Rausch. – Az Egyesült Államokban körülbelül 10,5 millió embernél állítják fel rosszindulatú tumor diagnózisát. A rákbetegség diagnosztikájának és terápiájának fejlődésével mind több lesz a ráktúlélők száma.”

A vizsgálat szerzői szerint az Egyesült Államokban évente rák miatt bekövetkező félmillió haláleset (2006-os adat) egyharmada dohányzásra, másik egyharmada nem megfelelő táplálkozásra, mozgásszegény életmódra és elhízásra vezethető vissza. „A mostanihoz hasonló vizsgálatok azt tükrözik, hogy a korábban rosszindulatú daganat miatt kezelt betegek egészségi állapota rosszabb, mint az átlagos populációé. Kutatásunk is azt igazolta, hogy az egészségtelen életmód, ezen belül a dohányzás, alkoholfogyasztás és inaktív életvitel nagyban hozzájárul ehhez a kedvezőtlen helyzethez” – összegezte a tapasztalatokat Sarah M. Rausch.

OTSZonline
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.