Teendők spondylitis ankylopoetica esetén

Gyulladásos hátfájás, radiográfiás sacroiliitis, túlzott gerinccsontképződés és a HLA-B27 magas prevalenciája jellemzi. Gyakran társul az életminőséget negatívan befolyásoló perifériás ízületi gyulladással (25%-50%), uveitis-szel (25%-40%), gyulladásos bélbetegséggel (26%) és pikkelysömörrel (10%). Már a betegség korai stádiumában is gyakori a hátfájás, ankylosis, korlátozott mellkastágulás és korlátozott gerincmozgás. Bár jelenleg nem rendelkezünk a betegség lefolyását módosító szerrel, de olyan kezelésekkel igen, melyekkel maximalizálható a hosszú távú életminőség és megelőzhető a progresszív szerkezeti károsodás.

A képalkotás fontos eszköz az AS diagnosztikájában, de a betegség lefolyásának monitorozásában kevésbé hasznos. Az újonnan jelentkező gerincfájdalmak esetén azonban hasznos a gerinc röntgenfelvétele. Magas sugárdózisa miatt a CT-vizsgálat nem javasolt a gerinc hosszú szakaszainak vizsgálatára, de előnyös lehet például a szövődmények vagy a sacroiliitis nem egyértelmű eseteinek értékelésében, bár a sacroiliacalis ízületek sporttevékenységhez kapcsolódó tipikus elváltozásai utánozhatják a gyulladásos leleteket. A gerinc standard időközönkénti röntgennel történő monitorozása nem segítette a betegség kimenetelének javítását, ezért a jelenlegi irányelvek nem javasolják a rutin gerinc röntgent. A gerinc- vagy kismedencei MRI-vizsgálat stabil betegségben nem javasolt a betegség inaktivitásának megerősítésére, megfontolható azonban, ha a klinikus és a páciens eltérően becsüli meg, hogy a betegség stabil-e.

A kapcsolódó fájdalom és gyulladás csökkentésére leggyakrabban NSAID-okkal történik, melyeket teljes gyulladáscsökkentő dózisban kell adni. A korábbi közleményekkel ellentétben az újabb vizsgálatok egybehangzó tanúsága szerint tanulmányok a folyamatos NSAID-kezelés nem késlelteti az AS radiográfiás progresszióját.

Az American College of Rheumatology/Spondylitis Association of America/Spondyloarthritis Research and Treatment Network nemrégiben frissített irányelvei határozottan elutasítják a szisztémás kortikoszteroidok használatát az AS-tünetek kezelésére, mivel nincs bizonyíték arra, hogy a kortikoszteroidok megváltoztatnák a betegség kimenetelét, viszont ismerten növelik a gerincvelői oszteoporózis kockázatát.

A TNF-gátlók az NSAID-terápia sikertelensége után javasoltak, és nagyon hatékonynak bizonyultak az AS kezelésében. Hatáskezdetük meglehetősen gyors (2 hét), és MRI-vel is kimutatható módon csökkentik a gerincbetegségek gyulladásos aktivitását. Egy közelmúltban végzett tanulmány kimutatta, hogy a TNF-inhibitorok közvetetten a betegség aktivitására gyakorolt ​​hatáson keresztül a gerinc röntgen-progressziójának csökkenésével járnak; azonban csak a radiográfiás progresszió csökkenése irányába mutató tendencia volt kimutatható közvetlenül az AS-ben szenvedő betegek hosszú távú követéses vizsgálatában.

A normál gyulladásos és immunválaszokban résztvevő interleukin 17A (IL-17A) proinflammatorikus citokin hatását gátló monoklonális antitestek az immunrendszer interleukin 17A-nak nevezett hírvivő molekulájához kapcsolódva gátolják annak hatását, és ezáltal csökkentik az immunrendszer aktivitását és a betegség tüneteit.

Előrehaladott betegségben a gerincoszlopban összenövések keletkeznek és ezzel párhuzamosan, paradox módon csontritkulásban is előfordulhat, ami növeli a törések kockázatát. Ha ezek a betegek a gerinc helyzetében vagy elmozdulásában változást észlelnek, spinalis fracturát kell feltételezni, melynek igazolódásakor műtéti stabilizálásra lehet szükség.

A csigolya-osteotomia nehéz és veszélyes eljárás, jelentős neurológiai megbetegedések kockázatával jár, ennek ellenére indokolt lehet néhány súlyos gerincdeformitásban szenvedő betegnél, mert ha az eljárás sikeres, akkor a beteg visszatérhet a funkcionálisabb élethez. Azoknál a betegeknél, akiknél a nyaki vagy a felső mellkasi gerinc összeolvad, előnyös lehet a nyaki gerinc extensiós osteotómiája az előre irányuló tekintet helyreállítása érdekében.

Bár az AS-ban szenvedő betegek teljes csípőízületi műtéte kockázatokkal jár, súlyosan károsodott csípőízület esetén nagyon hasznos lehet a fájdalom csökkentésében és a funkció javításában. Általában a betegek teljes ízületi pótlása kielégítő eredményt hoz. A jelenlegi irányelvek erősen javasolják a teljes csípőízületi műtétet előrehaladott csípőízületi gyulladásban és stabil AS-ben szenvedő betegeknél.

A vízterápia és az úszás kiválóan alkalmas az AS-ban szenvedő betegek mobilitásának és fittségének megőrzésére, és kimutatták, hogy jelentősen csökkenti a fájdalmat és a betegség aktivitását. A Pilates is hatékonynak bizonyult. A fizikoterápia -melynek fontos része a megfelelő edzésprogram – segít a funkció fenntartásában, és a betegek a tüneteinek jelentősen javulása érhető el a testgyakorlatokkal. Mindenképp javasoltak a testtartást javító tréningek, hogy a beteg képes legyen a napi tevékenységei során megtartani egyenes testtartását, a vékony párnán és kemény matracon alvás pedig csökkenti a mellkasi kyphosisra való hajlamot. A gerincnyújtó és a mélylégzéses gyakorlatok segítenek fenntartani a gerinc mozgékonyságát, ösztönzik az egyenes testtartást és elősegítik a mellkas tágulását. Az egyensúly javító tréningek szintén előnyösek lehetnek.

Az AS-ben és az uveitisben szenvedő betegek kortikoszteroid kezelésének célja a gyulladás csökkentése. A kortikoszteroidok csökkentik a gyulladásos sejtek felszaporodását és megváltoztatják a sejtek működését. Alkalmazhatók helyileg, szemkörnyéki injekcióval vagy szisztémásan, lassú dóziscsökkentéssel. A terápiás kortikoszteroid-szintje helyi kezeléssel nem érhető el az üvegtestben; ezért ez az adagolási mód a posterior szegmens betegségére hatástalan. Szisztémás kortikoszteroidok alkalmazása mérlegelhető a maximális helyi és szemkörnyéki terápiára nem reagáló, látást veszélyeztető uveitis esetén.