hirdetés

Tisztább a levegő

A légszennyezés évente hárommilliónál több halálesetet okoz világszerte. Angol kutatók tanulmánya szerint az Európai Unió légszennyezést csökkentő rendelkezései az Unió területén évente 80 000 halálesetet előznek meg.

hirdetés

A szennyezett levegő rendszeres belégzése súlyos egészségkárosító tényező. A kínai főváros, Peking a világ egyik legszennyezettebb levegőjű nagyvárosa, ahol 31 milliónál több lakos él és vesz folyamatosan levegőt. Mint írtunk róla, állatkísérletekkel igazolták, hogy a pekingi légszennyezés hizlal és emeli a vérkoleszterin szintjét is.

A légszennyezés az egyik legegészségkárosítóbb faktora modern korunk kényelmes életformájának – a gyors közlekedés következménye, és a fő oka oka az autók kipufogógáza. A levegőben szálló porszemcsékből a 10 mikronnál apróbbak (PM10) bejutnak a garatba, a légcsőbe. A négy mikronnál kisebbek (PM4) bejutnak a tüdőbe is, a 2,5 mikronnál parányibbak (PM2,5) pedig nem tudnak kikerülni onnan, ha bejutottak.

Olaszországban Brescia városa nagy forgalmú ipari központ, ennek megfelelően rossz levegőjű lak- és munkahely. Megírtuk: egy nemzetközi munkacsoport megvizsgálta, hogy a kórházak kardiológiai osztályainak forgalma összefügg-e a légszennyezés mértékével: azzal, hogy a PM10-szint meghaladja vagy megközelíti-e az európai uniós határértéket. Egyértelmű volt, hogy a kardiális okból kórházba kerülő betegek esetében a PM10 értéke már a hivatalos határérték alatt is növelte a kórházi befekvések számát.

Most angol kutatók, Leeds Egyetemének munkatársai foglalkoztak annak vizsgálatával, hogy az Európai Uniónak a légszennyezés csökkentése végett 1970 és 2010 között bevezetett rendelkezései hogyan alakították Európa egészségügyi, mortalitási adatait. Már a bevezetőben hangsúlyozzák, hogy a PM2,5 légszennyezés földrészünkön minden esztendőben 400 ezer korai halálhoz vezet. Ezt az egészségkárosító tényezőt az uniós szabályozás az említett évek alatt 35%-kal csökkentette, ami az európai közegészség jelentős javulásával járt. A tanulmányt az Environmental Research Letters közölte. 

A szerzők komputeres modellt készítettek, amely összehasonlította az eredeti állapot fennmaradásának becsült következményeit az 1970-ben bevezetett reformok eredményeivel. A számítások bemutatták a közlekedéssel összefüggő károsító tényezőket és azoknak a technológiai változásoknak a befolyását, amelyek ezeket mérsékelték, köztük a katalitikus konverterek és a filterek effektusát. Kiszámolták a légszennyezés egészséget rontó befolyását és azt, hogy ennek kiküszöbölésével mennyi életet lehet megmenteni.

Eredményeik azt mutatták, hogy a légszennyezés csökkentése Európában évente 80 ezer életet menthet meg. Ken Carslaw professzor, a tanulmány egyik szerzője hangsúlyozta, hogy még így is 2011-ben valamivel több mint 400 ezer ember halt meg Európában idő előtt a légszennyezés következményeként.

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.