Toxoplasmosisban gyakoribb az önkárosító magatartás

„Nem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy valóban a T. gondii jelenléte viszi rá ezeket a nőket arra, hogy megpróbáljanak véget vetni az életüknek, mindenesetre prediktív összefüggést találtunk a fertőzés és a későbbi életkorban elkövetett öngyilkossági kísérletek között, ami mindenképpen további elemzéseket tesz szükségessé. Ennek tisztázására további vizsgálatokat tervezünk” – mondja Teodor T. Postolache, a University of Maryland School of Medicine pszichiáter docense, a hangulati zavarokkal és szorongással foglalkozó program vezetője.

A világ lakosságának körülbelül egyharmada fertőzött a T. gondii nevű parazitával, mely macskák ürülékével való közvetlen érintkezéssel, illetve szennyezett víz, nem megfelelően tisztított zöldségek, illetve nyers vagy nem kellően átsütött húsok fogyasztásával jut be a szervezetbe. A bejutott kórokozók az agy- és izomsejteket támadják meg, sokszor tünetmentes formában. A macskaürülékkel terjedő oocysták bármelyik melegvérű élőlényt képesek megbetegíteni. A toxoplasmosist már korábban is kapcsolatba hozták mentális betegségekkel, például szkizofréniával, illetve egyes magatartászavarokkal.

A vizsgálat két kutatója, E. Albert Reece és Akiko K. Bowers ezt mondja: „A T. gondii-infekció világszerte jelentős közegészségügyi problémát okoz, és az érintettek tekintélyes hányada nincs is tudatában annak, hogy fertőzött. Az öngyilkosság legalább ennyire fontos terület a mentális egészségügy területén, hiszen évente körülbelül 1 millió ember követ el öngyilkosságot, míg az öngyilkossági kísérletek száma 10 millió körül van. Reméljük, hogy a mostanihoz hasonló kutatások eredményeinek birtokában sok olyan életet megmenthetünk, mely ma még indokolatlanul korán véget ér.”

A most közzétett eredmények annak a kutatásnak a részét képezik, melyeket dr. Postolache munkacsoportja Preben Mortensennel, a dániai Aarhus Egyetem professzorával együttműködésben folytat, és amely a T. gondii-fertőzöttek körében elkövetett öngyilkossági kísérletekkel kapcsolatos legnagyobb vizsgálat – egyúttal az első prospektív vizsgálat az infekció kórismézése után előforduló öngyilkossági kísérletekkel kapcsolatban. Dr. Postolache marylandi munkacsoportja először 2009-ben vetette fel a toxoplasmosis és öngyilkossági kísérletek közötti összefüggést, melyet azóta dániai, németországi és svédországi centrumokkal együttműködésben igyekeznek igazolni, illetve feltárni annak hátterét és mechanizmusait.

A mostani vizsgálatban a kutatók 45788 olyan dán nő adatait elemezték, akik 1992. május 15-e és 1995. január 15-e között szültek, és az újszülöttnél sor került a T. gondii-IgG kimutatását célzó szűrővizsgálatra. Az így kapott adatokat összevetették azokkal, melyeket az anyákra vonatkozóan az országos egészségügyi adatbázisból nyertek az anya által később elkövetett öngyilkossági kísérletekre vonatkozóan. Ezen belül a fegyverrel vagy éles tárggyal, illetve magasból való leugrással megkísérelt erőszakos öngyilkossági formákat külön elemezték. Mindezeket kiegészítették a pszichiátriai regiszter adataival arra vonatkozóan, hogy a résztvevők valamelyikénél állították-e fel megelőzően pszichiátriai betegség diagnózisát.

Az eredmények azt jelzik, hogy a T. gondii-fertőzött nők körében másfélszerese volt az öngyilkossági kísérletek aránya, mint a nem fertőzött népességben, és a kockázat a T. gondii-antitestek szintjének emelkedésével párhuzamosan fokozódni látszik. A korábbi mentális betegségek figyelembe vételét követően nem változtak lényegesen a feltárt arányszámok. Az erőszakos öngyilkossági kísérletek esetében még ennél is nagyobb relatív kockázatot igazoltak.

Dr. Postolache további kutatásokat sürget a T. gondii és az öngyilkosságok közötti összefüggések pontosabb feltárására. Bár a különböző országokból származó adatok együttes értékelése kétségtelenül korrelációra utal a két tényező között. „egyéni szinten még nem sikerült igazolni az összefüggést a T. gondii és az öngyilkosságok között. Az egyéni körülmények és a demográfiai tényezők tekintetében az öngyilkosság és az öngyilkossági kísérlet különbözik egymástól – például az öngyilkossági kísérletek aránya a nők, míg a befejezett öngyilkosságok aránya a férfiak körében nagyobb −, a következő lépésben nagyobb mintaszámmal kell megismételni a vizsgálatot a szuicid mortalitás elemzésére, mely a legfontosabb célparaméter az öngyilkosságok prevenciójában.”

Dr. Postolache vizsgálatuk egyik legnagyobb erősségeként értékeli, hogy lehetőségük volt az egyéb befolyásoló tényezők szerinti korrekcióra, mint amilyen például a korábbi mentális betegség (pl. hangulatzavar, szkizofrénia, borderline személyiségzavar), nemcsak a résztvevők, hanem azok szülei körében is. A másik nagy előny az volt, hogy az országos regisztereken keresztül hatalmas adatmennyiséghez jutottak hozzá, mely 14 évet ölelt fel csaknem teljes körűen.

Az elemzés természetesen nem volt mentes a gyengéktől sem, melyek közül ki kell emelni, hogy nem volt mód az öngyilkos magatartás okának meghatározására: „A T. gondii-infekció valószínűleg nem véletlenszerű tényező ezekben az esetekben, és felmerül, hogy az eredmények azzal is magyarázhatók, hogy a pszichiátriai betegségekben szenvedőknél nagyobb az esély arra, hogy T. gondiival fertőződnek még az előtt, hogy betegségük miatt bekerülnének az egészségügy rendszerébe.” Másik korlátozó tényező volt, hogy a vizsgálatban nem vettek részt férfiak, illetve gyermektelen nők, valamint nem terjedt ki azokra az öngyilkossági kísérletekre, melyeket még jó előre félbeszakítottak vagy megakadályoztak, így azok nem is jutottak el az egészségügyi ellátás szintjére. Nem minden esetben világos az sem, hogy az önkárosító magatartás egyben öngyilkossági kísérletnek tekinthető-e.

„Az öngyilkossági kísérlet oka a parazitafertőzés közvetlen agyi hatása vagy egy olyan felfokozott immunválasz, melyet a parazita bejutása indít el? Nem tudjuk. Valójában még az sem zárható ki, hogy olyan közös kockázati tényezők hatnak közre, melyek a szuicid magatartás és a T. gondii-fertőzés esélyét is növelik. Amennyiben sikerül oki kapcsolatot azonosítanunk, akkor ennek birtokában képesek leszünk azonosítani azokat a személyeket, akiknél különösen nagy az öngyilkossági kísérlet kockázata, így beavatkozhatunk a dolgok menetébe és megfelelő kezelést ajánlhatunk fel számukra. Reményeink szerint a jövőbeni kutatásokkal sikerül majd feltárnunk a T. gondii-fertőzés, szuicid kockázati tényezők és öngyilkos magatartás közötti összefüggések molekuláris hátterét” – zárja eredményeik ismertetését dr. Postolache.

J. John Mann, a Columbia University nemzetközileg is elismert szakértője szerint egyre több bizonyíték gyűlik össze arra vonatkozóan, hogy immunológiai tényezők is szerepet játszanak a szuicid magatartásban.