Uveális melanoma májáttétei
Uveális melanomában a közvetlenül a májáttétekre irányuló terápiák hosszabb túlélést eredményeznek, mint a szisztémás kezelések.
A felnőttek leggyakoribb szemészeti daganata az uveális melanoma. E daganat májáttéteinek kezelése hosszú utat járt be az utóbbi 50 évben. Az 1970-es évek kemoterápiája után megjelent a transzarteriális kemoembolizáció (TACE), majd később előtérbe került az 1,3-bis(2-klóretil)-1-nitrozourea (BCNU) kezelés, ezután a doxorubicint kibocsájtó gyöngyök, később pedig az immunembolizáció és a radioembolizáció.
Az ASCO 2018-as találkozóján Dr. Rino S. Seedor (Thomas Jefferson University, Philadelphia, Pennsylvania) és munkatársai az eddigi legnagyobb ilyen irányú vizsgálatban bizonyították, hogy az áttétes uveális melanomában szenvedő betegek várható élettartama az utóbbi 50 évben javult, mivel a májáttétes betegeknél a szisztémás kezelések helyett inkább a közvetlenül a májra ható gyógymódokat vetettek be, pl. a radioembolizációt.
Dr. Seedor és munkatársai kikeresték az 1970 és 1993 között kezelt (1. kohorsz, n=98) és a 2000 és 2017 között kezelt (2. kohorsz, n=634) májáttétes betegek kórlapjait, melyekből a következő adatokat elemezték: a primér daganat stádiuma és genetikai eltérései, a szem elsődleges kezelése, a májáttétek és egyéb áttétek keletkezésének ideje, a szisztémás és a májra irányuló kezelések fajtája, a halál ideje. Mérték és értékelték a májáttétek megjelenésétől az elhalálozásig eltelt teljes túlélés időtartamát (OS-Liver) és az uveális melanoma kezdeti diagnózisától a beteg haláláig eltelt teljes túlélés időtartamát (OS-Eye). Az 1. kohorsz betegeinek 81%-a elsődleges kezelésként szisztémás kemoterápiában részesült, míg a 2. kohorsz betegeinek 91%-ánál az elsődleges kezelés közvetlenül a májra irányult: immunembolizáció (n=296), BCNU TACE (n=147), doxorubicin gyöngyök (n=45), radioembolizáció (n=37) és egyéb közvetlenül a májra ható terápiák (n=49) formájában. A májáttétek megjelenésétől a betegek haláláig eltelt teljes túlélés (OS-Liver) az 1. kohorszban 4,8 hónap, míg a 2. kohorszban 16,4 hónap volt (P<0,001). Még fontosabb, hogy az uveális daganat megjelenésétől a halálig eltelt idő (OS-Eye) az 1. kohorszban 3,3 év, a 2. kohorszban 5,1 év volt (P<0,001).
Dr. Takami Sato, a tanulmány szenior szerzője kiemelte, hogy a kezeléseket csak a klinikai onkológus és az intervencionális radiológus közös munkájával lehetséges elvégezni. A legtöbb intézetben májáttétek esetén szisztémás kezelést adnak rendszerint immunellenőrzőpont blokkolókkal monoterápiában vagy kombinációkban, melyekkel mindössze 5%, illetve 10% válaszadási arány várható. A közvetlen májra irányuló kezelésekkel viszont 30%-os válaszadást lehet elérni. Felvetette, hogy az új, vizsgálat alatt álló szereket (pl. IMCgp100) is lehetne a közvetlen májra irányuló kezelésekkel kombinálni.
Seedor munkatársa dr. Carin F. Gonsalves intervencionális radiológus a májáttétek radioembolizációjának eredményeit adta elő, kiemelve, hogy „tucatnyi olyan betegünk van, akik 5 év után is élnek”. A radioembolizáció a többi májra irányuló kezeléssel szemben csak egyetlen beavatkozással jár. Az yttrium-90-et tartalmazó mikrogömbökkel végzett kezelést 24, még nem kezelt és 24, már immunembolizációval kezelt beteg kapta. Az akut toxicitást 1 hónapig figyelték, a halasztott toxicitást 3 havonta ellenőrizték.
A májáttétek miatt előzetesen még nem kezelt (terápia naiv) betegek átlagban 32,6 mCi dózist kaptak egy (n=7), vagy több (n=17) lebenyre. Az átlagos progressziómentes túlélés (PFS) 8,1 hónap, az átlagos teljes túlélés (OS) 18,5 hónap volt. A betegek 61%-a élt még 1 évvel a kezelés után: ezen betegek között 7 betegnél részlegesradiológiai remissziót, 13 betegnél a betegség stabilizálódását és 3 betegnél progressziót írtak le. Extrahepatikus áttétek 17 betegnél jelentkeztek.
Az előzetesen már immunembolizálóban részesült betegeknek átlagosan 35,0 mCi dózist adtak le egy lebenyre (n=5), vagy több lebenyre (n=19). Ezeknél a betegeknél az átlagos PFS 4,3 hónap, az átlagos teljes túlélés 19,1 hónap volt. A betegek 70%-a élt 1 évvel a kezelés után., amikor is radiológiai részleges remisszió volt megfigyelhető 6 betegnél, 8 betegnél a betegség stabilizálódott, és 10 betegnél progrediált. Extrahepatikus áttétek 15 betegnél voltak.
A májáttétes betegek szinte mindig belehalnak a betegségbe, de a lokalizált, májra irányuló kezelések jelentősen megnövelik az élettartamot.
Forrás:
