A hosszabb szoptatási idő premenopauzális nőknél összefüggésbe hozható a csontvelő és az izom összetételének javulásával.

A drospirenon ösztrogénekkel együtt kombinált fogamzásgátlóként is alkalmazható, de ma már elérhető csak drospirenont tartalmazó orális fogamzásgátló is. Mivel az ösztrogének kedvezőtlen mellékhatásokkal járhatnak (pl. anyagcserehatások, tromboembóliás események), alkal­mazásuk megfelelő elővigyázatosságot igényel; a drospirenon kedvezően befolyásolhatja például az anyagcserehatásokat a kombinációs készít­mények részeként, illetve monoterápiaként megfelelő alternatíva lehet a fogamzásgátlásban. Az alábbiakban a drospirenon farmakológiai és metabolikus hatásait foglaljuk össze.

Az ülőmunka még akkor is rossz hatással van a csontok egészségére, ha valaki sportol, ám már napi 30 perc sétának is jótékony hatása van.

A hormonpótló terápia abbahagyását követően egy éven belül megnő a csonttörés kockázata, utána azonban a rizikó ismét csökkeni kezd.

A fibroblaszt növekedési faktor 21 (FGF21) zsírszövetben történő aktiválása számos pozitív változást okozott a kísérleti egerek anyagcseréjében.

A transzdermális ösztradiol tapaszok hatékonyan csökkentik az áttétes prosztatarákban szenvedő férfiak PSA-szintjét egy új tanulmány eredményei szerint.

A születéskor várható élettartam folyamatosan növekszik, melynek hatásá­ra az idősek aránya világszerte fokozatosan emelkedik. Az öregedés során a hipotalamusz-hipofízis tengely működése módosul, ezáltal az endokrin és a metabolikus folyamatok többrétű változása észlelhető. A fiziológiás és patológiás eltérések megítélése, kezelése ezért egyes esetekben nagy kihívás a klinikusok számára. Ebben a cikkben az életkorral járó hormonális eltéréseket, a hipotalamusz-hipofízis és endokrin mirigyek különböző ten­gelyeinek, a kalcium- és csontanyagcsere, valamint a glükózhomeosztázis életkorral összefüggő változásait tárgyaljuk.

Az új hatóanyag a tesztoszteronhoz hasonló hatású, de annak mellékhatásait nélkülözi.

A primer sclerotizáló cholangitis (PSC) ismeretlen etiológiájú, immun-patomechanizmusú, krónikus epeúti gyulladással járó kórkép, melynek során epeúti szűkületek és tágulatok alakulnak ki, ezek következményeivel és jellegzetes szövődményekkel. Gyakran társul idiopátiás gyulladásos bélbetegségekhez. Klinikuma a tünetekkel nem járó laboratóriumi eltéré­sektől a súlyos cholangitisig és májelégtelenségig, májzsugorig terjed. Mind a cholangiocellularis carcinoma (CCA), mind a vastagbélrák (CRC) kockázati tényezője, elkülönítése a CCA-tól rendkívül fontos, de nem mindig egyszerű. Kezelése jelenleg még nem megoldott. A progresszió és a szövődmények korai felismeréséhez szoros követés szükséges. A közelmúltban a PSC-re vonatkozó új nemzetközi szakmai ajánlások láttak napvilágot.^1,2

Az autoimmun hepatitis diagnózisa a klinikai kép, az emelkedett transzamináz, a magas gammaglobulinszintek, valamint az autoantitestek kimutatásán és a májbiopszia-hisztológia leletén alapul. A betegség kortikoszteroidokra, valamint más immunmoduláns gyógyszeres terápiára az esetek 80%-ában jól reagál. A kezelés célja a májgyulladás remissziójá­nak indukálása és fenntartása. Ezáltal megelőzhető a cirrhosisba történő progresszió, sőt a fibrosis reverziója is bekövetkezhet. A betegek élethos­szig tartó gondozást igényelnek; ha a terápiás válasz kedvező, a túlélés hasonló lehet az átlag populációéhoz.