Ösztradiol tapaszok prosztatarákban

A nőknél a menopauza tüneteinek megfékezésére használt transzdermális ösztradiol tapaszok hatékony alternatívái lehetnek a luteinizáló hormon-felszabadító hormon (LHRH) agonistáknak a PSA-szint csökkentésére az áttétes prosztatarákban szenvedő férfiaknál. A hagyományos androgéndeprivációs terápiához (ADT) képest „javul az életminőség” is - mondta Nicholas James (The Royal Marsden, London) az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság 2025-ös urogenitális rákokról szóló szimpóziumán.

Az ADT-kezelésben részesülő betegek leginkább a fáradtságra és a hőhullámokra panaszkodnak, de az ösztradiol tapaszokkal a hőhullámok egyszerűen megszűnnek folytatta. A magas vérnyomás is „sokkal kevesebb problémát jelent, így, ha valakinek kardiovaszkuláris kórelőzménye van, akkor ez potenciálisan nagyon vonzó lehetőség” - tette hozzá.

Az ösztradiol tapaszok további előnyei közé tartozik a jobb csontsűrűség, a csökkent fáradtság, a kevesebb szexuális mellékhatás és a szív- és érrendszeri kockázati markerek javulása, túlzott tromboembóliás események nélkül.

James és munkatársai 79 metasztatikus prosztatarákban szenvedő férfit (átlagéletkoruk 69 év) randomizáltak nagyjából egyenlő arányban vagy standard dózisú LHRH-agonista, vagy 24 óra alatt 100 mcg ösztradiolt felszabadító ösztradiol tapasz kezelésre.

A két kezelési ág nagyjából kiegyensúlyozott volt, de a kiindulási PSA-érték mediánja 39 ng/ml volt a tapaszt, míg 47 ng/ml az LHRH-agonistát kapók csoportjában.  A betegek a vizsgálat során androgénreceptor-útvonal-gátlókat is kaptak, leggyakrabban enzalutamidot.

A vizsgálatban részt vevő férfiak három tapasszal kezdték a vizsgálatot, amelyeket hetente kétszer cseréltek, majd két tapaszra csökkentették, amint a tesztoszteron 1,7 ng/ml-es kasztrációs szintre vagy az alá esett; a tapaszon lévő férfiak 91%-a érte el a kasztrációs szintet 12 hétre. A fő kimeneti mutató azon férfiak aránya volt mindkét csoportban, akik 6 hónapra elérték a 0,2 ng/ml-es vagy annál alacsonyabb PSA-értéket - ez mindkét csoportban azonos, 61% volt.

Ami a mellékhatásokat illeti 1 év után, az LHRH-agonista csoportban a férfiak 54%-ának volt hőhulláma, és 20%-uknál magas vérnyomás alakult ki. Az ösztradiol tapaszok esetében a férfiak 18%-ának volt hőhulláma és 5%-uknál alakult ki magas vérnyomás.

A tapaszok egyetlen hátránya a gynecomastia magasabb aránya (45% az ösztradiol csoportban, szemben a 10%-kal a LHRH-agonista csoportban), ami egyes férfiak számára zavaró lehet, és némi enyhe bőrirritáció is előfordult.

Az eredmények összhangban vannak egy nagyobb randomizált vizsgálattal, amelyről James és csapata a 2024-es Európai Orvosi Onkológiai Társaság (ESMO) kongresszusán számolt be. A nem metasztatikus prosztatarákban szenvedő 1360 férfi körében a 3 éves metasztázismentes túlélési arány 87% volt az ösztradiol tapaszra randomizált férfiaknál, szemben az LHRH-agonistákra randomizáltak 86%-ával. Mindkét csoport 85%-os tartós kasztrációs arányt ért el. A gynecomastia kétszer olyan gyakori volt az ösztradiolos csoportban, de a hőhullámok aránya fele volt az LHRH- agonista csoportban tapasztaltakénak.

Az ösztradiol tapasz biztonságos, hatékony és „nagyon olcsó”, és a szerzők szerint »életképes alternatívája« az ADT-nek. A tapaszok használata egy másik módja a tesztoszteronszint jelentős csökkentésének, és más, egyes betegek számára sokkal kedvezőbb mellékhatásprofillal jár.

James és kollégái most gyógyszeripari partnert keresnek a hatóanyagokat kombinációban tartalmazó tapasz gyártásához, hogy a férfiaknak ne kelljen egyszerre több tapasz viselésével bajlódniuk.