A Helicobacter pylori (Hp) felfedezése (1983) óta foglalkoztatja a belgyógyászokat, sebészeket, mikrobiológusokat, epidemiológusokat, genetikusokat, családorvosokat, gyermekgyógyászokat, vagyis csaknem az egész orvostársadalmat, és az utóbbi évtized legszélesebb körben vizsgált mikroorganizmusának számít. Közel 700 közlemény és több mint 20 könyv jelent meg a baktériumról, és szinte megszámlálhatatlan szimpóziumot, konferenciát tartottak, melyeken a baktériumok megjelenését, patogenezisét, kimutatását, illetve a fertőzés kezelését és megelőzését vitatták meg. Gyermekgyógyászati vonatkozásával az elmúlt évekig viszonylag keveset foglalkoztak, főleg epidemiológiai felméréseket végeztek. Ma már tudjuk, hogy a Hp-fertőzés elsősorban a gyermekkor betegsége, melynek fel nem ismerése súlyos állapotokhoz (pl. krónikus gyomorhurut, gyomorfekély, gyomorrák) vezethet. A fertőzött betegek többsége tünetmentesen él élete végéig, és csak 15% körüli arányban alakul ki gyomorfekély; a gyomorrák, a B-sejtes lymphoma és az adenocarcinoma kialakulásának esélye 0,1%. A gyomorrák kialakulása a Hp genotípusával áll kapcsolatban (1. ábra). A Hp-törzs speciális genetikai többfélesége arra enged következtetni, hogy a baktérium különböző betegségeket okoz, vagy esetleg még jótékony hatásúnak is bizonyulhat. Hawkey szerint a Hp által előidézett gyulladás prosztaglandin termelődését váltja ki, melynek hatása kedvező lehet, például sokízületi gyulladásos megbetegedés miatt nem szteroid gyulladáscsökkentőket és fájdalomcsillapítókat szedő személyekben. A baktérium az egész világon elterjedt. A gyomor szövetében előforduló spirochaeta alakú baktériumról először Bizzozero írt 1893-ban, majd Salamon 1896-ban, de akkor nem tulajdonítottak jelentőséget a kórokozónak. Steer 1970-ben hívta fel a figyelmet a gyomorban található spirális alakú baktériumra és annak gastritisszel való összefüggésére. A Hp-fertőzés, illetve a gyomorhurut és a peptikus fekély közötti ok–okozati kapcsolatot azonban csak 1983-ban bizonyította Marshall és Warren. A Hp microaerophil, spórákat nem képező, Gram-negatív, friss tenyészetben spirochaeta alakú, 0,633,5 mikron nagyságú baktérium. Egyik pólusán 1–7 flagellum helyezkedik el, melyek segítségével gyors, dugóhúzószerű mozgásra képes. A baktérium 37 şC-on, csökkent O2-közegben (Ş10% CO2) tenyészthető, jellemző rá az ureáz enzimtermelés, amelynek kimutatása segítséget jelent a diagnosztikában. Korábbi elnevezése Campylobacter pyloridis volt (a Campylobacter-félékhez való hasonlósága miatt), majd 1978-ban Campylobacter pylorira módosították az elnevezést. Miután 1989-ben bebizonyították, hogy a Hp nem a Campylobacter-genus tagja, hanem egy különálló baktériumcsalád önálló faja, a kórokozó új neve Helicobacter pylori lett.

Érdeklődéssel olvastuk Baron és Sonnenberg tanulmányát, amelyben a XIX. században a különböző országokban közel egyszerre megjelenő peptikus fekély epidemiológiáját ismertették. Magyarázatot szeretnénk adni arra a változásra, amelynek során a gyomorfekély helyett egyre gyakrabban fordul elő a nyombél hasonló megbetegedése. Véleményünk szerint e paradoxon megértéséhez először alaposan meg kell vizsgálnunk a gastritis megjelenési formáit. A pangastritis – amely a gyomor corpusának megbetegedése – kis mértékű savelválasztással, valamint a gyomorfekély és a gyomorrák kialakulásával áll összefüggésben. Ezzel ellentétben a nyombélfekély az antrum gastritisével és a corpus normális vagy közel normális állapotával jár. Az elsősorban az antrumra kiterjedő gastritis a gyomorrák szempontjából csekély kockázatot jelent. Ha ilyenkor gyomorfekély alakul ki, az a gyomor distalis részén (a pylorus környékén) keletkezik és kórélettanilag nyombélfekélyként viselkedik. Így a kérdésre a választ akkor találhatjuk meg, ha megértjük, miért változott meg a gastritis megjelenési formája. Több mint 10 évvel ezelőtt úgy véltük, hogy a beteg életkora a Helicobacter pylori fertőzés kimenetelét meghatározó fő tényező. Feltételezésünkkel mások is egyetértettek, azonban a fejlődő országokból gyűjtött adatok (ezeken a területeken ritka a gyomorrák), amelyekben a fertőzés kimenetelét a beteg korának figyelembevételével vizsgáltuk, bebizonyították, hogy hipotézisünk nem állja meg a helyét. A különböző korcsoportokban végzett vizsgálatok nem mutattak eltérést a H. pylori átlagos virulenciája tekintetében. Ez arra utal, hogy nem ilyenfajta változások felelősek az epidemiológiai változásokért. A legújabb adatok egyértelműen arra utalnak, hogy a folyamat legfontosabb tényezői az étrendbeli változások és valószínűleg a gyermekkori lázas megbetegedések gyakorisága. A leglényegesebb tényező valószínűleg az áttérés az évszaktól függő étrendről – amelyben tartósítószerként leginkább sót alkalmaztak – az olyan jellegű étkezésre, amelyben egész évben elérhető a friss gyümölcs és zöldség. Ez a fordulat az áruszállításban és a mezőgazdaságban beállt változások, valamint az iparban, a vízi és a szárazföldi közlekedésben egyaránt alkalmazott gőzgép feltalálása miatt sok országban egy időben következett be.