Jelentős változások kerültek be a Kidney Disease: Improving Global Outcomes (KDIGO) szervezet krónikus vesebetegség kezelésére vonatkozó ajánlásaiba.

Egy kettős SGLT1/2-gátló az SGLT 2-gátlók eddig már megismert kedvező kardiovaszkuláris és renális hatásai mellett újabb súlyos betegségekkel szemben is védelmet nyújthat.

Napjaink egyik leggyakrabban kutatott témája mind a gasztroenterológia, mind egyéb társszakmák területén a mikrobiom és az intesztinális barrier szerepe a szervezet egészséges homeosztázisának fenntartásában. A mikrobiom egyensúlyának megbomlásával, a barrier szerkezeti válto­zásával, sérülésével a bélfal áteresztőképessége, permeabilitása fokozódik, ami az úgynevezett „szivárgó bél szindróma” vagy „áteresztő bél szindróma” („leaky gut” szindróma) kialakulásához vezet. Jelen tudásunk szerint ezen kórállapot – a kellemetlen szubjektív tüneteken túl – számos egyéb beteg­ség kialakulásában is szerepet játszhat. Cikkünkben röviden összefoglaljuk a kórkép patológiai hátterét, következményeit, és áttekintjük a lehetséges kezelési, illetve megelőzési stratégiákat.

Az SGLT2-gátlók krónikus vesebetegségben igazoltan csökkentik a halálo­zás és a veseelégtelenség kockázatát, alkalmazásuk azonban ritkább, mint az irányelvek alapján várható lenne. Az ausztrál népességre reprezentatív tanulmány szerint a krónikus vesebetegek 44,2%-a alkalmas lenne SGLT2- gátló kezelésre, és a megfelelő terápia alkalmazásával évente 1312-vel csökkenne a kialakuló veseelégtelenség, 3644-gyel pedig a kardiorenális események száma Ausztráliában. Eredményeik alapján az SGLT2-gátlók széles körű, megfelelő alkalmazása populációszinten is jelentős egészség­ügyi előnnyel járna.

The Lancet Regional Health – Western Pacific, 2024. február

Az SGLT2-gátlók csökkentik a krónikus vesebetegség progresszióját és a kardiovaszkuláris morbiditás és mortalitás kockázatát, azonban a vesebetegségre kifejtett hatásuk nem pontosan tisztázott. Az EMPA-KIDNEY vizsgálatban számos, különböző típusú és eltérő súlyosságú vesebetegségben szenvedő páciensnél vizsgálták az empagliflozin vesefunkcióra kifejtett hatását mind rövid, mind hosszú távon. A tanulmány eredményei alapján az empagliflozin lassítja a krónikus vesebetegség progresszióját, és a vesefunkcióra kifejtett előnyös hatás alacsony albuminuria esetén is megfigyelhető.

Az interstitialis cystitis az életminőséget jelentős mértékben rontó, kezelés nélkül progresszív lefolyású, nőket és férfiakat egyaránt érintő betegség. Jelen közlemény rövid áttekintést nyújt a betegség előfordulásáról, patogenetikai hátteréről, klinikai formáiról, azok jellegzetes tüneteiről és a potenciális társuló kórképekről. Ezt követően részletesen ismerteti a jelenleg elfogadott diagnosztikus protokollt, valamint az oki és tüneti kezelés lehetséges módozatait, kihangsúlyozva az interdiszciplináris együttműködés jelentőségét a kórkép felismerésében és kezelésében.

A szívelégtelenség klinikai kimenetelét számos új szer kedvezően javítja, a mortalitást csökkenti, de az oedema kezelésének fő eszköze továbbra is a megfelelő dózisú kacsdiuretikum parenterális vagy orális alkalmazá­sa. A kacsdiuretikus kezelés azonban önmagában gyakran nem elegendő a retineált folyadék teljes eltávolításához, a tartósan megmaradó oedema pedig a rossz prognózis előjele. Logikusnak tűnt, hogy a kacsdiuretikumokat a nefron különböző helyein ható egyéb diuretikumokkal kombinálják. Bár kevés jó minőségű vizsgálatból származó adat áll rendelkezésre a kombiná­ciós vizelethajtó kezelés hatékonyságáról, óvatos optimizmussal javasolható terápiarezisztens esetekben a kacsdiuretikumhoz adott hydrochlorothiazid.

Mivel a húgyúti fertőzések antibiotikus kezelést igényelnek, folyamatosan keresik a fertőzés megelőzésének lehetséges módjait.

Az akut vesekárosodás a glomeruláris filtrációs ráta gyors csökkenésé­vel járó tünetegyüttes. A súlyosság szerinti besorolásnál a vizeletürítés mennyisége és a kreatininszint emelkedése a mérvadó. Etiológiája szerint az akut vesekárosodás lehet prerenális, renális és posztrenális. A kezelés részét képezi a volumenstátusz fenntartása, a folyadékpótlás izotóniás krisztalloidoldattal, a volumentúlterhelés megszüntetése vízhajtókkal, a nefrotoxikus gyógyszerek adásának felfüggesztése, a gyógyszerek dó­zisának a vesefunkcióhoz történő igazítása. Komplex gondozással mérsé­kelhető a kórházi mortalitás és a progresszió kockázata.

Hollandiában egy lakossági szűrővizsgálat során az idősek 3%-ánál albuminuriát mutattak ki, ami túlnyomórészt vesebetegséget jelzett.