Dr. Tenke Péter cikkei

A vizeletretenció az akaratlagos vizeletürítés képességének akut vagy krónikus hiánya. A hátterében meghúzódó tényező alapján obstruktív, fertőzéses és gyulladásos, gyógyszer okozta, neurológiai és egyéb típusokat különíthetünk el. A kórállapot leggyakoribb oka a prosztata megnagyobbodása, de a prosztata, a húgyhólyag vagy a húgycső gyulladása, illetve vulvovaginitis; antikolinerg szerek vagy alfa-adrenerg agonisták alkalmazása; az agykéreg, a gerincvelő vagy az agyidegek sérülése is gyakran okoz vizeletretenciót. Az obstrukciót előidéző tényezők nőknél a kismedencei szerveket is érinthetik. A kórállapot első ellátásakor katétert kell behelyezni a hólyagban uralkodó nyomás haladéktalan csökkentése céljából. Benignus prosztatanagyobbodás okozta akut vizeletretenció esetén a hólyagkatéterezéssel egyidejűleg alfablokkoló- terápiát kell indítani. Rövid távon a szuprapubikus katéterezés jobb eredményt ígér, mint a húgycsőkatéter alkalmazása; ezüstötvözettel impregnált húgycsőkatéter használatával törekedhetünk a húgyúti fertőzések megelőzésére. Neurogén hólyaghoz társuló idült vizeletretenció esetén a betegnek el kell sajátítania az időszakos katéterezés technikáját. A vizeletretenció definitív megoldásának módját a kóreredet szabja meg, sebészeti és belgyógyászati kezelések egyaránt szóba jöhetnek.

 A húgyúti infekciók jelentős népegészségügyi gondot jelentenek gyakoriságuk, esetleg súlyos, akár az életet is veszélyeztető kimenetelük, valamint költségkihatásuk miatt. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a húgyúti infekciók igen elterjedt megbetegedések. Nők körében sokkal gyakoribbak, mint a férfiak között: minden harmadik-negyedik nő átesik élete folyamán legalább egy ilyen fertőzésen, mivel (1) urethrájuk rövidebb, (2) végbélnyílásuk közelebb van a külső húgycsőnyíláshoz, és (3) húgycsőnyílásuk környéke rendszerint nedves. A húgyúti fertőzéseket évtizedeken keresztül lokalizációjuk szerint, valamint kórokozók, epidemiológia, gyakoriság és időtartam alapján csoportosították
 A húgyúti infekciók kezelésében alapvető szemléletváltozás ment végbe az elmúlt évtized során, melynek lényege, hogy komplikáló faktorok (leggyakrabban anatómiai, funkcionális tényezők vagy bizonyos alapbetegségek, idegen testek) jelenléte esetén (az összes húgyúti infekció kevesebb mint 5%-ában) rezisztensebb baktériumokkal, rosszabb gyógyulási és nagyobb szövődményaránnyal (vesehegesedés, urosepsis, pyelonephritis apostematosa, perirenális abscessus) kell számolnunk.