Prof. Dr. de Châtel Rudolf cikkei

Tisztelt Kolléganők és Kollégák!

A nyári szabadságok utáni első számunk szimpóziuma olyan témával foglalkozik, mely nagyon sok gyakorló orvos számára idegennek tűnik, sőt az oktatásban is bizonyos fokig háttérbe szorul. A vesebetegségekről van szó, melyek néhány aktuális kérdését Wittmann István professzor úr a legfontosabb hazai szempontokat átfogó kitűnő, bőséges összefoglalója vezeti be. Gondolatai közül kiemelném az idős korban gyakran tapasztalható beszűkült vesefunkció kérdését: a GFR mérsékelt csökkenése tekinthető-e ebben a korosztályban valódi vesebetegségnek, vagy a szervezet általános elöregedésének egyik jeléről van-e szó? Javaslata – mely egybeesik az egyik kitűnő kommentár írójának, Ujhelyi László tanár úrnak a véleményével – a proteinuria nélküli vesefunkció-csökkenést elsősorban a kardiovaszkuláris kockázati tényezők közé sorolja. A szimpóziumban részletes, kitűnően illusztrált összefoglalást olvashatnak a glomerulus szubcelluláris szerkezetének legújabb ismereteiről részletes, kitűnően illusztrált összefoglalást, ehhez kapcsolódik a proteinuria kialakulásának – részben ma még vitatott – mechanizmusáról írt közleményünk. A klinikum szempontjából rendkívül fontos kérdést tárgyal a harmadik nefrológiai témájú cikk: az intenzív terápiás osztályok egyik rettegett szövődményéről, az akut veseelégtelenségről olvashatnak ugyancsak részletes és a tennivalók sorrendjét kitűnő táblázatokkal illusztráló közleményt. Borbás Béla főorvos úr részletesen ismerteti a cikkben csak érintőlegesen említett, a veseműködés fenyegető és gyorsan bekövetkező romlását jelző biomarkereket. Ez az új diagnosztikai módszer ma még nem lehet a mindennapi klinikai gyakorlat része, a jövőben bizonyára jelentős segítséget fog nyújtani a több szervet érintő traumás, szeptikus vagy egyéb eredetű súlyos állapotokat kísérő heveny veseelégtelenség időben történő kezeléséhez.

Tisztelt Kolléganők és Kollégák!

A máj anyagcsere-betegségei a ritka kórképek közé sorolhatók, ismeretük mégis fontos, mert egyesek közülük idejekorán diagnosztizálva jól kezelhetők, a súlyos szövődmények megelőzhetők. Szimpóziumunk a düsseldorfi egyetemi klinika munkatársai által írt kétrészes cikken alapul, melyek tanulmányozásához Szalay Ferenc professzor úr kitűnő, tömör áttekintése szolgál bevezetőül. Mivel e betegségek egy része már gyermekkorban manifesztálódik, mások viszont csak felnőttkorban okoznak klinikai tüneteket és laboratóriumi eltéréseket, két kommentátorunk közül az egyik – Szőnyi László tanár úr – gyerekgyógyász, míg a belgyógyászati kérdések összefoglalására Erőss Bálint doktort kértük fel. A cikkek az összes lehetséges májanyagcsere-zavart rendkívül részletesen tárgyalják, jól áttekinthető táblázatok és algoritmusok segítik az olvasót abban, hogy a nemegyszer bonyolult patomechanizmus kérdéseit jobban megértsék.

Tisztelt Kolléganők és Kollégák!

 Folyóiratunk e havi számának lapindító tanulmányát Horkay Ferenc profeszszor úr és munkatársai írták, Székely László doktorral az élen, a szívsebészet témájából. Régóta nem olvastam ilyen derűlátó, az eddigi eredményeket, a folyamatban levő fejlődést és a jövő lehetőségeit ilyen empátiával összegező közleményt! Ha jókedvre akarnak derülni, az első betűtől az utolsóig olvassák el!
 Szimpóziumunk is kardiovaszkuláris betegségekkel foglalkozik. Bevezetőjében Tenczer József professzor úr felhívja a figyelmet arra a szomorú tényre, hogy hazánk Európában az utolsók között van a szív- és érrendszeri betegségek morbiditási és halálozási statisztikáiban. Három kitűnő cikk csatlakozik a bevezetőhöz. Az elsőben arról olvashatnak, hogy a diabetes és a krónikus veseelégtelenség egyre nagyobb jelentőséggel bír a kardiovaszkuláris morbiditás és mortalitás meghatározásában. A következő két cikk – Alföldi Sándor docens úr és Farsang Csaba professzor úr részletes, értő kommentárjaival – az ACE-gátlók, illetve az angiotenzin II receptor bénítók védő hatásait foglalja össze, hangsúlyozva, hogy ezek a korszerű gyógyszerek vérnyomáscsökkentő hatásukon túl is jelentős prevenciós képességgel rendelkeznek.
 Időszerűnek mondható a bakteriális meningitisről szóló tanulmányunk, melyet a kérdés kiváló szakértője, Szalka András tanár úr egészített ki a hazai viszonyok és tennivalók ismertetésével. Mivel rendkívül veszélyes betegségrőlvan szó, melyben néhány órán múlhat a beteg élete, feltétlenül javaslom olvasóinknak e cikk elmélyült tanulmányozását. Szerencsére kevésbé veszélyes, viszont sokkal gyakoribb, és sokaknak szenvedést okozó betegségről, a neuralgiákról szól következő cikkünk. Amint az Bozsik György adjunktus úr kitűnő kommentárjából is kiderül, a betegség patomechanizmusa még ismeretlen, kezelése is csak részben megoldott, de az idegsebészet fejlődése ígéretes új terápiás lehetőségeket nyitott meg.
 Rendszeres testmozgást végző – és ilyen betegeket kezelő – kollégáinkat fogja elsősorban érdekelni az a cikk, amely elősegíti a terhelés kiváltotta hörgőgörcs elkülönítését a valódi asthmától; Orosz Márta adjunktus asszony értő kommentárjában felsorolja azokat a gyógyszereket, amelyek Magyarországon is beszerezhetők. Az időskori kompreszsziós csigolyatörésről szóló közleményünk jelentőségét elsősorban az adja, hogy az osteoporosis prevalenciája hazánkban meglehetősen nagy; a diagnózisnak és a kezelésnek az elmúlt években számottevően bővült lehetőségeiről Somogyi Péter adjunktus úr részletes kommentárjában is olvashatnak.
 A közelmúlt tragikus eseményei fájdalmasan aktuálissá tették a külföldi utazások veszélyeit. Cikkünk nem a természeti katasztrófákkal foglalkozik, hanem a külföldről behurcolt lázas betegségeket tekinti át. Részletes táblázatokból ismerhetik meg a különböző fertőző ágensek szervezetbe jutásának lehetséges útjait, a fertőzések lappangási idejét és a legfontosabb tüneteket. Tímár László professzor úr tömör kommentárja a hazánkba leggyakrabban behurcolt fertőzéseket foglalja össze.
 Végül Matos Lajos tanár úr a „Bizonyítékokon alapuló kardiológia” című rovatunkban ezúttal az ACE-bénító enalapril és az angiotenzin II receptor bénító (ARB) telmisartan összehasonlító vizsgálatát ismerteti. A DETAIL vizsgálat fontos következtetése, hogy a renin– angiotenzin–aldoszteron rendszerre ható két szer hasonló mértékben gátolta a diabeteses vesekárosodás progresszióját. Mint tudjuk, a hazai és külföldi irányelvek az ARB-ket javasolják első helyen a diabeteses nephropathiában szenvedő betegek kezelésére, ugyanakkor Magyarországon lényeges különbség van a két gyógyszerfajta támogatása között; ennek a vizsgálatnak az eredményei megfontolásra késztethetik kollégáinkat a megfelelőnek tartott gyógyszer felírásakor.