Az elhízott fiatalokat jobban veszélyezteti a COVID-19

Egy, a Lancet-ben most megjelent új feldolgozás szerint, azok a fiatal betegek, akik súlyos COVID-19 fertőzés miatt az intenzív ápási osztályokra kerülnek, rendszerint túlsúllyal küszködnek.

Dr. David Kass kardiológus professzor (Johns Hopins University School of Medicine, Baltimore, Maryland) elmondta, hogy „az obesitas önmagában is elégséges kockázati faktornak látszik ahhoz, hogy a SARS-CoV-2-vel fertőzött fiatalabb emberek az intenzív osztályokon kössenek ki.” Azt üzeni a túlsúlyos 35 éveseknek, hogy ne érezzék biztonságban magukat, legalább annyira veszélyeztetettek, mint 60-70 éves, normál testsúlyú szüleik.

Az USA egyetemi kórházaiban fekvő 265 betegről március végén - április elején készített pillanatkép szerint 58%-ban férfiakon észlelték, hogy az obesitas a súlyos COVID-19 fertőzés egyik legnagyobb kockázati faktora. Egy nagy esetszámú brit vizsgálat is igazolta, hogy az obesitas még a kísérő betegségekhez való igazítás után is jelentősen befolyásolta a COVID-19 fertőzés miatti kórházi halálozást.

Dr. Steven Heymsfield (az Obesity Society volt elnöke) pedig arra figyelmeztet, hogy bár a tipikus COVID-19 betegnek rendszerint egy idősebb embert képzelünk el, de a fiatal-középkorú, tüneteket mutató obes személyeknél mindenképp gondolni kell a koronavírus fertőzöttség lehetőségéra, mielőtt más betegségre gyanakodnánk, és mihamarabb el kell végeztetni a vírus-tesztet, továbbá fokozott éberséggel kell figyelni az elhízott fiatalokat, hogy elkerülhetők legyenek a súlyos COVID-19 megbetegedések.

Az obesek extra COVID-19 kockázatának hármas mechanizmusa

A sürgősségi osztályok betegeit elemző eddigi legnagyobb vizsgálat 1591 olasz fertőzöttre terjedt ki, közülük 203 volt 51 évesnél fiatalabb. Leggyakoribb kísérőbetegségek a magas vérnyomás, a kardiovaszkuláris betegségek, a 2-es típusú diabetes volt, hasonlóan a kínai betegek esetén tapasztaltakhoz. Az Egyesült Államokban a COVID-19 rohamos terjedésekor elsősorban a magas életkort tekintették kockázati faktornak, az obesitast nem vették figyelembe, de egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy alábecsülték a testsúly szerepét. Ezért Dr. Kass és mtsai a Johns Hopkins, a Cincinatti Egyetem, a New York Egyetem, a Washington Egyetem, a Pennsylvania Egyetem és a Florida Health intenzív terápiás részlegein fekvő COVID-19 betegek adatait dolgozták fel. Szignifikáns fordított arányt mutatott a súlyos fertőzöttek életkora és BMI-je, azaz a fiatalok testtömege-nemtől függetlenül- nagyobb volt, mint a hasonlóan súlyos állapotú idősebbeké. A fiatalok átlagos BMI-je 29,3 kg/m² volt, csak 25%-uk volt normál testsúlyú (BMI 26 kg/m² alatt), viszont negyedük kifejezetten elhízott volt (BMI 34,7 kg/m² fölött). Bár az obesitas mellé általában diabetes, kardiovaszkuláris betegségek, hipertonia, és egyéb komorbiditás társul, ebben a kis mintában nem voltak az elhízott betegeknek kísérőbetegségei, amelynek egyik magyarázata, hogy ezek kifejlődéséhez idő kell.

Dr. Kass szerint az obesitas többféleképpen is hajlamosít a COVID-19 súlyosabb lefolyására. A hasi zsír felnyomja a háton fekvéskor a rekeszizmot, ezzel akadályozza a légzést. A kóros obesitas már önmagában is proinflammatorikus elváltozás. A mostani koronavírus fertőzés az immunrendszer nem megfelelő reakciója és a citokinvihar miatt sokkal súlyosabb, mint a korábbi koronavírus fertőzések, és ezt egy meglévő proinflammatorikus állapot csak súlyosbíthatja. Ráadásul az angiotenzin-konvertáló enzim-2 (ACE-2) receptor -amelyhez a SARS-CoV-2 vírus kötődik- nagyobb mértékben expresszálódik a zsírszövetben, mint a tüdőben. Ez kiváló hely a vírus replikálódása számára, így az elhízottakban több vírus szaporodhat.

Mindezek különösen megszívlelendők a nyugati társadlmak számára, ahol a lakosság nagy százaléka túlsúlyos. Különösen azért veszélyes a dolog, mert míg a inkább a nem obes embereket támadja meg, de az elhízottakban súlyosabb lehet a betegség lefolyása. Az is gondot jelent, hogy az elhízottak nehezebben veszik a levegőt, így ha a COVID-19 is épp nehezített légzéssel jelentkezik, az érintettek nem veszik észre a tünetet, és csak későn érzékelik, hogy már szinte alig kapnak levegőt. Addigra már akár 7-10 napja is megfertőződhettek és állapotuk gyorsan válik súlyosabbá. Az obes személyeket fel kell világosítani, hogy figyeljenek magukra, hisz a COVID-19 későn észrevett tünetei nagyon veszélyesek lehetnek számukra.

Források:

1. Salamon M. Obesity can shift severe COVID-19 to younger age groups. Medscape Medical News. May 11, 2020. 

2. Kass DA, Duggal P, Cingolani O. Obesity can shift severe COVID-19 disease to younger ages. Lancet Published May 04, 2020. DOI:https://doi.org/10.1016/S0140-6736(20)31024-2

3. Graselli G, Zangrillo A, Zanella A. Baseline characteristics and outcomes of 1591 patients infected with SARS-CoV-2 admitted to ICUs of the Lombardy region, Italy. JAMA. 2020;323(16):1574-1581.

 

Dr. N. T.
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.