hirdetés

Denz emlő esetén hasznos az MRI vizsgálat

Tömött emlők esetén a mammográfiát kiegészítő MRI vizsgálattal felfedezhető a kezdeti emlőrák.

hirdetés

Tömött, sűrű (denz) emlők esetén kissé nagyobb az emlőrák kialakulásának kockázata, viszont épp az ilyen esetekben nehezen értékelhetőek a mammográfiás felvételek.

Mivel az amerikai irányelvek nem javasolnak kiegészítő vizsgálatokat a „denz” emlők negatív mammográfiás eredménye esetén, ezért viszonylag kevés eredmény áll rendelkezésre az ezt követő kiegészítő MR-vizsgálatok hasznosságáról. A NEJM-ben megjelent tanulmányukban Dr. Marije F. Bakker (University Medical Center Utrecht, Hollandia) és munkatársai azonban kiváló minőségű bizonyítékokkal szolgálnak arról, hogy kifejezetten denz emlők esetén a szokásos mammográfiás szűrővizsgálatot MR-rel kiegészítve növelhető az emlőrák korai felfedezésének esélye.

A DENSE Trial Study Group eredményei azt mutatták, hogy az etrémen denz emlőállomány esetén a mammográfiás szűrés mellett kiegészítésképpen elvégzett MR vizsgálat segítségével szignifikánsan, nagyjából a felére csökkent az „intervallum-rákok” (a rendszeres, két évenkénti mammográfiás szűrés közötti időben jelentkező emlőrákok) száma az egyedüli mammográfiás szűrésekhez képest. Az intervallum-rákok számának csökkenése arra utal, hogy ezeket a daganatokat már korábban, tünetmentes állapotban észlelni lehetett volna, de kifejezetten denz emlők esetén a standard mammográfián ezek még nem voltak láthatók. Az is kiderült, hogy a kiegészítő MRI-vel több lassan növekvő, kevésbé agresszív daganatot sikerül kimutatni, melyek általában jobban differenciáltak, hormon-érzékenyek és ezért jobban gyógyíthatók.

Az egyelőre nem ismert, hogy javul-e azon betegek várható túlélése, akiknél a denz emlők miatti MRI-vel kiegészített mammográfia segítségével korábban sikerült kimutatni az emlőrákot. A kiegészítő emlő MR vizsgálat 8%-ban járt hamis pozitív eredménnyel. Az MR alapján történt emlő-biopsziák csaknem 74%-ban nem igazoltak rákot, 26%-ban viszont pozitív eredményt hoztak. Dr. Dan Longo (Harvard Medical School in Boston, Massachusetts, a N Engl J Med főszerkesztő-helyettese) szerkesztőségi közleményében hangsúlyozta: ismételten igazolódott az a vélemény, hogy erősen denz emlőszövetek esetén az MR vizsgálat javasolható és indokolt. Emellett természetesen nagy létszámú, hosszú vizsgálatokra lenne szükség annak kiderítésére, hogy a kiegészítő MR-vizsgálattal felfedezett daganatok esetén javul-e a daganatos beteg túlélése.

A vizsgálatot 2011 és 2015 között 8 kórházban és 4 szűrőállomáson végezték Hollandiában. A szűrésbe vont 50-75 év közötti asszonyok közül 40.373 nőnél mutatott a mammográfia extrémen denz emlőket. A mammográfiás eredményeket 32.312 nőnél elfogadták, 8061 nőbeteget viszont kiegészítő MR vizsgálatra hívtak be, közülük 4783-an (57%) alá is vetették magukat az újabb képalkotó vizsgálatnak. A daganatos megbetegedések adatai a hollandiai rákregiszterből származnak. Az MR csoportban szignifikánsan kevesebb volt az intervallum-rák (2,5/1000 szűrés), azon csoporthoz képest, aki csak mammográfián vettek részt (5,0/100 szűrés)(P<0,001). Az MR-vizsgálatra meghívott asszonyoknál összesen 20 intervallum rák alakult ki, 4 eset az MR vizsgálaton megjelentek körében (0,8/1000 szűrés), és 16 eset azoknál, akik a meghívás ellenére nem jelentek meg az MR-vizsgálaton (4,9/1000 szűrés). Az MR során a részvevők 9,5%-ánál (n=454) kaptak kóros képet, őket további vizsgálatokra rendelték. Közülük 300 betegnél biopszia is történt, melyek közül 79 biopszia bizonyult pozitívnak, 64 invazív rákot (81%), 15 in situ (korai, és az invazivitás kis kockázatát mutató) rákot (19%) igazoltak. A legtöbb daganat 0 vagy 1 stádiumú (n=72), nyirokcsomó (node) negatív (n=70),közepesen illetve jól differenciált (n=55) és hormon-receptor pozitív (n=56) volt.

A kiegészítő emlő MR vizsgálat szenzitivitása 95,2%, specificitása 92% volt. Az MR-rel vizsgált és további vizsgálatokra visszahívott, biopszián átesett asszony 26,3%-ánál igazoltak valóban rákot. Ugyanakkor az MR-vizsgálatok minimális mellékhatással jártak: mindössze a betegek 0,1%-ánál volt valamiféle mellékhatás, többek között vasovagális reakció, kontrasztanyag érzékenység, vagy intravénás/infúziós probléma. 

Források:

1. Hackethal V. MRI ups early breast cancer diagnosis in women with dense breasts. Medscape Medical News > Oncology News. November 27, 2019.

2. Bakker MF, de Lange SV, Pijnappel RM, et al. Supplemental MRI screening for women with extremely dense breast tissue. N Engl J Med 2019; 381:2091-2102.

3. Longo DL. Detecting breast cancer in women with dense breast. N Engl J Med 2019; 381:2169-2170

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Hozzászólások (1 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
Magyarországon egyhamar nem lesz szűrővizsgálat az emlő-MRI, legalábbis nem az átlagasszony számára. Ezzel szemben érdemes lenne megfontolni a hagyományos vizsgálat
hason fekvő pozícióban történő elvégzését, ahol az emlők szabadon "lógnak". Olcsóbb megoldás, ami javíthatná a szűrések hatékonyságát, főként a cikkben
említett "denz" emlők esetében.

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.