hirdetés

A kempingezés beállítja a szervezet belső óráját

A szabadban történő kempingezés nemcsak a természet adta nyugalmat biztosítja, hanem testünk belső óráját a napfényhez igazítja, ezáltal normalizálja a melatonin szintjét – írja a Current Biology című lap.

hirdetés

A Colorado University-Boulder kutatói alvási és kronobiológiai laboratóriumban tanulmányoztak 8 résztvevőt (6 férfi, 2 nő, átlagéletkoruk 30 év) mindennapi tevékenységeik közben. A vizsgálat második hetében úgy kísérték figyelemmel a résztvevőket, hogy azok egy coloradói vidéken kempingeztek, miközben sem elemlámpával, sem más elektromos eszközzel nem rendelkeztek. A kempingezők csuklómonitort viseltek a legfontosabb paraméterek mérésére, mely rögzítette az aktuális fényexpozíciót, annak idejét, valamint a résztvevők aktivitását, beleértve az alvást is. Mindkét hét végén a kutatók a melatonin mérésével elemezték a résztvevők cirkadián ritmusát.

Az eredmények azt jelzik, hogy a belső óra körülbelül 2 órával később jelezte a biológiai éjszakát, ha a résztvevők elektromos világítást is használtak mindennapos tevékenységeikhez, szemben a kempingezés időszakával, amikor csak a Nap és a tábortűz szolgált fényforrásként. Emellett azt is tapasztalták, hogy „normális”életükben a résztvevők már az előtt felkeltek, hogy a biológiai éjszaka véget ért volna. A kutatók ezt úgy értékelik, hogy a kempingezés idején az alvásrend szinkronba került a napfelkeltével és naplementével, annak ellenére, hogy a résztvevők között voltak olyanok, akik rendes életükben éjjeli bagolynak vagy hajnali pacsirtának számítanak.

A közlemény szerzői megjegyzik, hogy bár az elektromos világítás az emberiség egyik legnagyobb felfedezése, de nagyban befolyásolja az alvást és a napi ritmust. A fiziológiás és viselkedési ritmusok a természetes sötét-világos ciklusoknak megfelelően alakultak ki az idők folyamán, az elektromos fényforrások azonban felborították ezt a rendet.

„Amikor az ember a modern világ mesterségesen alkotott környezetében él, akkor nagy különbségek alakulnak ki az egyes személyek között. Vannak, akik reggeli típusnak számítanak, míg mások szeretnek sokáig fennmaradni éjszaka. Mi azt tapasztaltuk, hogy nappalok és éjszakák természetes váltakozása erős jelként, drámai mértékben csökkenti ezeket az egyéni különbségeket az éjszakai baglyok és a hajnali pacsirták között” – emeli ki Kenneth Wright professzor, a vizsgálat vezetője.

Durván az 1930-as évektől vagyunk képesek arra, hogy bármelyik pillanatban egyetlen kattintással fényárba borítsuk a helyiséget, ahol tartózkodunk, és ma már tabletet vagy okostelefont böngészve bújunk az ágyba is, ami megváltoztatja természetes napi ciklusunkat. A vizsgálat vezetője különösen figyelemre méltónak tartja, hogy belső óránk nagyon rövid idő, kevesebb mint egy hét alatt ismét szinkronba hozható a természetes napfénnyel.

A kutatók kiemelik, hogy mostani tapasztalataik alapján jóval közelebb juthatunk annak megértéséhez, hogy a modern fényforrások miként járulhatnak hozzá az alvászavarokhoz és a cirkadián óra elállítódásához.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.