A kínai tajcsi tréning segít szívelégtelenségben
Egy nemrég megjelent metaanalízis a szívelégtelenségben szenvedő betegek rehabilitációjának ideális eszközeként mutatja be az Európában is egyre népszerűbb kínai gimnasztikai és harcművészetet.
Évtizedekkel ezelőtt a pangásos keringési elégtelenségben szenvedő betegeket óvtuk a fizikai terheléstől, csak minimális mozgást javasoltunk. A kardiológiai rehabilitáció fejlődése fokozatosan bevezette a jól fölépített fizikai terheléses programokat a szívelégtelenség terápiájába, és ezek világszerte elterjedtek.
A távol-keleti mozgáskultúra különféle formái ugyancsak igen népszerűvé váltak. Az ősi Kínából eredő tajcsigyakorlatok minden országban megjelentek: ezeket tanítják, gyakoroltatják, szemléltetik. Alapjuk a taoista jin-jang filozófia: jin az árnyék, a hideg, a nyugalom, míg a jang a fény, a forróság, az akár agresszivitásig terjedő aktivitás. Ez alapvetően harcművészet, melynek lényege a folyamatos mozgás a gyakorlat idején belül.
A ritmusos tajcsi gimnasztika szükségessé teszi a testhelyzet változtatását, az ellazító, kecses mozdulatok rendjét mély lélegzés és meditáció kíséretében. Az egyes mozdulatok megállás nélkül mennek át egymásba, és az utóbbi évtizedekben számos kardiológiai tanulmány foglalkozott a tajcsival mint a keringési elégtelenség rehabilitációjában alkalmazható módszerrel.
Ennek egyik oka az, hogy a kardiovaszkuláris mortalitás éppen Kínában növekedett elképesztő mértékben. A statisztikai adatok szerint 1957-ben az országban a halálozás 12,1%-a következett be szív-ér rendszeri betegség miatt, 1990-re azonban ez a szám 35,8%-ra emelkedett. Az Egyesült Államokban a bevándorolt ázsiaiak legnagyobb része kínai eredetű, és a kardiovaszkuláris mortalitásuk ott is 29,4%.
A kardiovaszkuláris rehabilitáció során az aerob fitnessz javítása a cél. Az Egyesült Államokban dolgozó kínai eredetű orvosok már régóta használták a tajcsigyakorlatokat hipertónia, depresszió, pszichés zavarok, alvászavarok és ízületi panaszok kezelésére. Ruth E. Taylor-Piliae kardiovaszkuláris rehabilitációra vonatkozó dolgozatát, melyben áttekintette a tajcsira vonatkozó vizsgálatok addigi tapasztalatait, már 2003-ban közölte a Journal of Cardiopulmonary Rehabilitation and Prevention.
Idézi azokat az eredményeket, melyek szerint a tajcsigyakorlatok javították a terheléses kapacitást, ugyanakkor csökkentették a nyugtalanságot. A szívbetegek valamennyi korcsoportjában segítették olyan életvitel elérését, mely meggyorsította a korábbi közérzetet megközelítő állapot visszanyerését. Hangsúlyozza, hogy a tajcsi egyszerűsített változataival a nehezen mozgó, idős páciensek is mozgásra késztethetők. Ha sikerül az ilyen mozgásváltozatok begyakorlása, további variációkkal a terheléses erőnlét növelhető.
A tajcsi általában csoportos program, mely javítja a jelenlévők aktív részvételét. Ugyanakkor nincs szükség különleges gépek, szerkezetek beszerzésére, nem kell nagy terület sem a tajcsi gyakorlására. Lei Pan és munkacsoportja a European Journal of Heart Failure márciusi számában metaanalízis formájában foglalta össze a megfelelően csoportosítható tanulmányokat.
Az eddigi, meggyőző vizsgálatok igazolták, hogy a tajcsi a dekompenzált szívbetegek életének minőségét szignifikánsan javította, ezért a kardiológiai rehabilitáció hasznos része lehet. A terheléses kapacitás vagy a klinikai eredményekkel bizonyítható változások bemutatása nagyobb számú betegen végzett vizsgálatokat igényel.
