A korai kemoterápia előnye prosztatarákban
Az idei ASCO-n bemutatandó nagy esetszámú vizsgálat szerint a prosztatarákban korán elkezdett kemoterápia jelentősen javítja a túlélést, a paradigma váltáshoz azonban meg kell várni a vizsgálatok részletes értékelését.
A bevett gyakorlat szerint a prosztatarákos beteget hormonterápiával kezelték, amíg a hatás tartott, és annak megszűnése után térnek át kemoterápiára. „De ez egy kissé önámítás, hiszen a kemoterápiát csak akkor vetettük be, amikor a betegség egyre agresszívebbé vált” – jegyzi meg az American Society of Clinical Oncology (ASCO) elnöke, Dr. Peter Yu. De ma már a második, igen nagy, randomizált prosztatarákos vizsgálat szerint a hormonterápia mellé már kezdetben is kemoterápiát adva szignifikánsan javul a túlélés.
Egy 2013-ben megjelent kis esetszámú francia vizsgálat, a GETUG-AFU 15 szerint nincs jelentősége a korán alkalmazott docetaxelnak (Gravis)
Egy 2014-es vizsgálatba 790 áttétes, androgén-deprivációban (ADT) részesülő prosztatarákos beteget választottak be a CHAARTED vizsgálatba, közülük 397-en az ADT első négy hónapjában 6 ciklus docetaxelt is kaptak (75 mg/m² 3 hetenként)(Sweeney). A kombinált karban 104-es, az egyedüli hormonkezelt csoportban 137-en haltak meg a követési időszak során. A kombinált csoport átlagos túlélése 57,6, az endokrin kezelési csoporté 44,0 hónap volt (különbség 13,6 hónap, HR: 0,47, p=0,0003). A nagy volumenű tumorral rendelkező betegeknél ez a különbség még nagyobb volt: 49,2 hónap vs 32,2 hónap (különbség 17,0 hónap! HR 0,60, p=0,0006). Az akkori ASCO elnök, dr. Clifford Hudis szerint ez a szolid tumorok között példátlan javulást jelent.
A legújabb eredmények a csaknem 3000 (pontosan 2962) beteg adatait feldolgozó brit STAMPEDE (Systemic Therapy in Advancing of Metastatic Prostate Cancer: Evaluation of Drug Efficacy) vizsgálatból származnak, melyeket a 2015-ös ASCO-n fognak 5001-es absztrakt számmal előadni 2015. május 31.-én. Összesen nagyjából 1800 áttétes és 1200 nem áttétes, de nagy kockázatú prosztatarákos beteget (pl. node-pozitívitás, vagy a következők közül 2-3 kockázati faktor: T3/T4, PSA ≥ 40 mg/ml, vagy Gleason 8-10) vettek be a vizsgálatba, ami már eleve jóval meghaladja az előző két vizsgálat betegszámát. Minden beteg legkevesebb 3 évig kapott androgén-deprivációs teráiát (ADT), plusz az arra alkalmas betegek sugárkezelést. Egyesek 6 ciklus docetaxelt plusz zoledronsavat 2 évig, vagy mind a kettőt kapták. Átlagosan 42 hónap követési idő után 948 beteg halt meg. Az adatok szerint az újonnan diagnosztizált előrehaladott prosztatarákos betegek 10 hónappal hosszabban élnek (docetaxellal 77 hónap vs. 67 hónap ADT-val önmagában), ha az ADT-re szoruló betegek már kezdetben is docetaxel kezelésben részesülnek. Áttétes betegségben még magasabb, 21 hónapos túlélési előnyt látni: a túlélés az átlagos 43 hónapról 65 hónapra javul. Dr. Nicholas David James (rákkutatási igazgató University of Warwick), a vezető szerző szerint „reméljük, hogy eredményeink alapján az orvosok az újonnan diagnosztizált prosztatarákos betegek számára fel fogják ajánlani a korai docetaxel kezelést – amennyiben elég jó állapotban vannak a betegek az ilyen kemoterápia elviselésére. A kezelés egyértelműen késlelteti a progressziót”. A vizsgálatot méltató Dr. Yu ezek mellett kiemelte a STAMPEDE vizsgálat innovatív elrendezését is, t.i. a hatástalan terápiákat menet közben is abba lehetett hagyni, de új terápiákat is be lehetett vetni (pl. a zoledronsav jár-e valamilyen előnnyel?). A kutatók szerint a mellékhatások „menedzselhetők” voltak, és nagyon kevés betegnél kellett ezek miatt megszakítani a kezelést.
Kommentárjában Dr. Marc B. Garnick (Beth Israel Deaconess Medical Center, Boston) megjegyzi, hogy „extrém óvatosság szükséges a hormonális kezelés és a kemoterápia együttesének – mint új normatívának – a bevezetéséhez, különös tekintettel arra, hogy van egy negatív eredménnyel járó vizsgálatunk is”. A kemoterápia bevezetésére, drámai döntésekre több kísérőbetegséggel rendelkező idős betegeken az összes adat ismerete nélkül ne vállalkozzunk, hiszen az említett három alapvető vizsgálat részletes elemzése még nem áll rendelkezésre. Az absztrakt adatokból még nem derül ki, hogy milyen második- vagy harmadik választású kezeléseket kaptak - vagy nem kaptak - a betegek (pl. abirateron, enzalutamid). Az sem derül ki, hogy a kasztráció-rezisztens, áttétes prosztatarákban a későbbi kemoterápia jobb, rosszabb, vagy ugyanolyan eredményű, mint a kezdeti kemo-hormonális kezelés (t.i. mindössze a kezdeti docetaxellel kombinált hormon-kezelést hasonlítja össze az egyedüli hormonkezeléssel, a rezisztencia utáni kezeléseket nem említi). Kérdés az is, hogy ezeknél a sérülékeny idős betegeknél a hormon-kezeléstől várható hosszú remisszió mellé mennyi plusz toxicitás társul az előre beadott docetaxeltől? Csak mindhárom vizsgálat részletes értékelése után érdemes az előttünk álló döntésekről tárgyalni.
Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:
