A „paleolit étrend” sem óvott az érelmeszesedéstől
Több mint száz múmia vizsgálatából kitűnt, hogy az érelmeszesedés nem annyira modern kori betegség, mint azt sokszor gondoljuk: a vadászó-gyűjtögető népeknél is népbetegség lehetett.
Walter L. Voegtlin amerikai gasztroenterológus The Stone Age Diet (Kőkorszaki étrend) című könyve 1975-ben jelent meg. A könyvben lévő receptek a szerző táplálkozási betegségekkel kapcsolatos véleményét tükrözik, és azt a nézetét, hogy az ember örökletesen carnivora élőlény, vagyis húsevő állat, mely úgy élte át a kőkorszakot, hogy ette, amit begyűjtött, mindenféle magvat, gyümölcsöt, de főleg azt, amit sikerült elfognia: vadon élő állatokat. Ennek megfelelően főleg húst, zsírt fogyasztott, és csak kisebb mennyiségben szénhidrátot.
Voegtlin könyvét néhány évtized alatt tudományos és áltudományos könyvek egész sora követte, melyek általában azt bizonygatták, hogy az őskőkorszak emberének diétája mai étrendünkhöz képest roppant egészséges volt, a ma oly gyakori, krónikus betegségek akkoriban nem is léteztek, ha tehát visszamegyünk a paleolit receptekhez, megtaláljuk a maradéktalan boldogságot.
Az American College of Cardiology idei kongresszusán nagy figyelmet keltettek a HORUS tanulmány eredményei, és fontossága miatt a kongresszussal egy időben a Lancet is közölte dolgozatot március 10-ei számában, új megvilágításba helyezve a sokezer éves kérdést: az infarktus, az agyi katasztrófa és általában az ateroszklerózis kifejezetten korunk betegsége-e?
A 19 tagú nemzetközi munkacsoport első szerzője, az amerikai Randall C. Thompson már korábban igazolta, hogy a szívbetegségek, megfelelő képalkotó módszerek használatával megtalálhatók a 3500 esztendős egyiptomi múmiák földi maradványaiban. Az új dolgozat már címében is jelzi, hogy az emberi történelem négy évezredében mutatja be az érelmeszesedést, négy ősi népesség tagjaiban.
A vizsgálatban teljestest-komputertomográfiát végeztek. Ez a technika minden eddigi módszernél pontosabb: a közelmúltban igazolták, hogy az általánosan használt koronarográfiánál szignifikánsan érzékenyebb CT-angiográfia már a koszorúerek belső felszínén megjelenő plakkokat is láthatóvá teszi. A vizsgálati alanyok négy földrész négy korszakából származó múmiák voltak. A 137 múmiából 78 az ősi Egyiptomból eredt, 51 a perui leletekből származott, öt maradvány az amerikai földrész egykori pueblo indiánjaihoz tartozott, három pedig az Aleut-szigeteken lakó unanga népcsoport tagja volt, akik minden mezőgazdasági tevékenység nélkül éltek igazi vadászó-gyűjtögető életet.
Thompson és munkatársai szerint ezek az emberek alapvetően különböző időjárási viszonyok között éltek, és az étrendjük is más volt. „A nagy földrajzi eltérések miatt az egyes területek növényzete is nagyon különbözött. A vadon élő állatok és a halak mindenütt az étrend alapját jelentették, de a fehérjebevitel jelentősen különbözött az állatokat már tenyésztő egyiptomiak és a csaknem kizárólag halon élő, szigeten lakó unangák étrendjében.
Érelmeszesedést találtak a múmiák 34%-ában: 28 egyiptomi, 13 perui, két pueblo indián és három unanga múmia ereiben, meszes plakkok formájában. Ateroszklerózis kimutatható volt 28 múmia aortájában, 25 esetben az arteria iliaca vagy femoralis érfalban. Volt 25, másik eset, ahol az a. poplitea vagy tibialis meszesedett, az a. carotis területén 17 vizsgálati alanynál volt meszes elváltozás, és coronaria-betegséget hat múmiában észleltek.
Minden negyedik múmiában legalább két érterületen voltak eltérések. A vizsgált személyeknek a csontok állapotából becsült életkora átlagosan 43 esztendő lehetett. „Az érelmeszesedés a négy preindusztriális társadalomban gyakori volt, beleértve a vadászó-gyűjtögető időszakot is. A helyzet ma is ugyanaz. Ennek alapján úgy tűnik, hogy az érelmeszesedés az emberi kor előrehaladásának alapvető része, és létezése nem függ semmiféle étrendtől vagy életviteltől” – írják a kutatók a dolgozat összefoglalásában.
