A transzfúzió szívinfarktus után növeli a mortalitást
Egy metaanalízis kimutatta (megerősítette), hogy az infarktus után vérátömlesztésben részesülő betegek közül többen halnak meg, a hemoglobinszint kiindulási értékétől, végpontjától és kórházi változásától függetlenül.
Az infarktus miatt kórházba kerülő betegek halálozása az akut coronaria-szindróma korszerű ellátásának eredményeként imponálóan javult. A szívroham következtében kezelésre szoruló betegeknél esetleg észlelt anémia súlyosbító szövődményként igényelt kiegészítő terápiát, ezért ilyenkor, vagy esetleg a perkután coronaria-intervenció (PCI) során előforduló vérzés miatt az intervencionális kardiológus rendelhetett vérátömlesztést. Az alacsony vörösvérsejtszám így gyorsan rendeződött, de a kardiológiai gyakorlatban föltűnt, hogy a transzfúzióban részesülő posztinfarktusos betegek összhalálozása megnőtt.
A jelenség megfigyelése nem most kezdődött. Először 2006-ban a Cleveland Clinic Foundation munkatársai számoltak be az American College of Cardiology kongresszusán arról, hogy az ST-elevációs infarktus miatt beszállított betegek közül azok, akiknek transzfúziót adtak, gyakrabban haltak meg, mint a vérátömlesztésben nem részesülők. Négyezernél több beteg adatait dolgozták fel, és az infarktust követő 30 napban a vérárátömlesztést kapott 363 beteg 13%-a vesztette életét, míg a transzfúzió nélkül kezelt 3710 beteg mortalitása csak 5% volt.
Tény, hogy transzfúziós csoport átlagosan idősebb volt, többségükben nőkből állt, és közülük többen szenvedtek perifériás érbetegségben, többet kezeltek cukorbetegség miatt, és többen dohányoztak, mint a kontrollcsoportban. Ezután végezték a CADILLAC tanulmányt, melyben az infarktus utáni primer PCI ereményeit értékelték. Ebből is az derült ki, hogy a vérátömlesztésben részesült betegek korai és későbbi, infarktussal, illetve agyi katasztrófával összefüggő mortalitása szignifikánsan nagyobbnak bizonyult.
Ezeket az adatokat azonban továbbra is többen vitatták. Ezért végeztek most metaanalízist Saurav Chatterjee és mtsai a Brown Egyetemen, mely az Archives of Internal Medicine online kiadásában jelent meg. A témában 1966 januárja és 2012 márciusa között közölt tíz dolgozat eredményeit összesítették. A tíz cikkből csak egyetlen kisebb elemzés volt véletlen besorolásos vizsgálat, a többi megfigyeléses beszámoló.
Az adatok elemzése azt igazolta, hogy szívinfarktus után transzfúzió adása jelentősen növelte az összhalálozást a transzfúziós kezelésben nem részesülő betegcsoporthoz képest (20,2% vs. 18,2%). A mortalitás a súlyozott adatok szerint 12%-kal lett magasabb.
További számítások azt jelezték, hogy a mortalitás kockázata transzfúzió után növekszik, a hemoglobinszint kiindulási értékétől, végpontjától és a kórházi kezelés során észlelt változásától függetlenül. Ez az összefüggés érvényesült a reinfarktus kockázata szempontjából is.
A dolgozathoz tartozó kommentárt Jeffrey L. Carson és Paul C. Hébert írta, címe: „A vérátömlesztés több, heveny infarktust miatt kezelt beteget öl meg, mint az anémia?” címmel. „Chatterjee és munkatársai ezt gondolják. Mi nem vagyunk meggyőzve – írják. – A cikk szerzői emlékeztetnek arra, hogy az akut infarktusos betegek gyakran vérszegények, és ezért transzfúziót kapnak. Az igen sok klinikai szempont figyelembevétele miatt a gyakorló orvos nem teheti meg, hogy a dolgozat eredményei alapján nem ad transzfúziót, vagy korlátozza a vörösvérsejtek alkalmazását. A valódi kockázat és a várható kedvező hatás figyelembevételével kell dönteni, és egyértelmű, hogy további, magas színvonalú vizsgálatokra van szükség.”
