hirdetés

A vetélés okát sokszor homály fedi

A közvéleményben még manapság is számos téves információ kering a vetélés okaival kapcsolatban. A vetélést átélt nőkben gyakran él bűntudat és szégyen a történtek miatt – tárta fel egy friss tanulmány.

hirdetés

A felmérés készítői szerint ez volt az első olyan vizsgálat, mely az Egyesült Államok átlagos népességén belül elemezte a vetélések okát, illetve a személyes kórelőzmény hatását a vetélés tényének megélésére. Az adatgyűjtés online kérdőívek segítségével történt, melyet 48 államban összeses 1083 felnőtt korú résztvevőhöz juttattak el. A megkérdezettek 50 százalékát alkották nők, 15 százalék számolt be arról, hogy maga is átesett vetélésen.

A kutatók azt tapasztalták, hogy a megkérdezettek igen jelentős része jóval ritkábbnak gondolja a vetélés előfordulását, mint amilyen az valójában: a válaszadók 55 százaléka úgy gondolja, hogy a terhességek kevesebb mint 6 százaléka végződik vetéléssel.

Bár az orvosok tisztában vannak azzal, hogy a vetélések többsége kromoszómarendellenességre vezethető vissza, a laikus válaszadók 76 százaléka szerint stresszes életesemények, 64 százalék szerint nehéz tárgyak emelgetése, 22 százalék szerint fogamzásgátlók korábbi szedése, 28 százalék szerint pedig méhen belüli fogamzásgátló eszközök használata vezet a vetélésekhez.

A vetélésen átesettek csoportjában 40 százalék érezte úgy, hogy az okozta a vetélést, hogy ő maga valamit rosszul csinált, 27 százalék szégyellte a történteket, 40 százalék számolt be magányosságról és 47 százalék bűntudatról.

„A vetéléssel kapcsolatos téves értelmezése és ismerethiány is hozzájárul ahhoz, hogy a nők és a párok jelentős része elszigeteltnek és magányosnak érzi magát a vetélést követően” – mondja a közlemény egyik szerzője, dr. S. Zev Williams, az Albert Einstein College of Medicine szakembere.

A válaszadók 28 százaléka vallotta, hogy az ismert emberek és közszereplők vetéléssel kapcsolatos megnyilatkozásai enyhítették a lelkében az elszigeteltség érzését. A megkérdezettek 78 százaléka válaszolta, hogy tudni szeretné a vetélés okát még akkor is, ha semmit nem tud tenni egy későbbi hasonló esemény megelőzése érdekében. A nők azt válaszolták, hogy enyhítené bennük a bűntudat érzését, ha tudnák a vetélés okát.

„A vetélés egy lelkileg igen fájdalmas, de ritka esemény, mely bűntudathoz és elszigetelődéshez vezethet – írják a szerzők a tanulmányban. Sokat jelentene a közvélemény felvilágosításában, a bűntudat és a titkolózás enyhítésében, ha nyílt párbeszéd folyna a vetélésről, és az ismert emberek is kiállnának a közvélemény elé azzal, hogy ők miként élték meg a vetélést. A vetélés okénak feltárása – még ha nincs is a kezünkben módszer a megelőzésre – igen hasznos lenne.”

A vizsgálat adatait az International Federation of Fertility Societies és az American Society for Reproductive Medicine közös bostoni kongresszusán hozták nyilvánosságra október 16-án.

Dr. S.I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.