A warfarin kezdetben fokozhatja a véralvadást
A terápiás irányelvek pitvarfibrilláció esetén szükségesnek javasolják az antikoaguláns kezelést. Egy új vizsgálat szerint az egyik leggyakrabban alkalmazott készítmény, a warfarin a kezelés első hónapjában növelheti a szélütés kockázatát.
- Pitvarfibrillációban az új orális antikoagulánsok felülmúlják a warfarint
- Az új orális véralvadásgátló szerek és a véralvadási vizsgálatok
- Milyen antikoagulánst használjunk? 1.
- A dabigatran és warfarin összehasonlítása pitvarfibrillációban és tüneteket okozó szívelégtelenségben
- Pitvarfibrillációban az aszpirin nem véd szélütés ellen
A pitvarfibrilláció a leggyakoribb szívritmus-zavar. A nemzetközi statisztikák szerint előfordulása a népességben 1,5-2,0 %, de az életkor előrehaladtával gyakorisága nő. Ha a szívfrekvencia nem növekszik lényegesen és rohamszerűen, a beteg esetleg nem is érzi az aritmiát, de a legsúlyosabb mellékhatás, az agyembolia veszélye állandóan jelen van.
Ebben a ritmuszavarban az agyi katasztrófa kockázata ötszörösére nő, ami halálhoz, vagy bénuláshoz vezethet. Ennek elkerülésére elkerülhetetlen az állandó alvadásgátló kezelés.
Az egerek és patkányok elvérzését okozó rodenticid, mely alvadásgátlóként a warfarin nevet kapta, 1955-ben az USA elnökének, Dwight Eisenhower betegségének gyógyszere lett, ezért szakértők 2001-ben úgy nyilatkoztak, hogy “Ami egy háborús hősnek és az Egyesült Államok elnökének jó, az mindenki számára jó lehet, akkor is, ha egyébként –nagy dózisban- patkányméreg”.
A warfarin alvadásgátlóként történő használata mindenütt elterjedt, különösen azután, hogy az egyedenként eltérő dózis biztonságos megállapításához szükséges laboratóriumi technikát is sikerült kidolgozni. A Samy Suissa professzor és vezető munkatársa, Laurent Azoulay (Montreal) most közölt adatok alapvetően megváltoztathatják a warfarin és a hozzá hasonló készítmények terápiás használatát.
Andros Tofield, az European Heart Journal legújabb számában, szerkesztőségi közleményben tekintette át a tanulmányt. A kanadai kutatócsoport a világ legnagyobb, elsődleges betegellátását összegező nyilvántartását, az UK Clinical Practice adatbázisát használta.
Az Egyesült Királyság ezen adatbázisába 1993 január 1. és 2008 december 31. között 70 766 felnőtt (18 évesnél idősebb) beteg került be pitvarfibrilláció diagnózissal, sorsukat 16 éven át követték.
Ebben az időszakban 5519 beteget (évi 2,0 %) vettek nyilvántartásba agyi katasztrófa miatt. Az iszkémiás szélütés veszélye csaknem a kétszeresére nőtt a warfarin adásának megkezdése utáni az első hónapban a warfarint nem szedő betegekéhez képest.
Az agyi katasztrófa veszélye a kezelés első hetében bizonyult a legnagyobbnak, kiváltképp a harmadik napon, amikor a veszély 133 % volt. A 30. nap után viszont a kockázata a felére csökkent. Azt is megfigyelték, hogy ha a beteg kórelőzményében szélütés szerepelt, az ismétlődés esélye a kezelés első hónapjában 245 % volt.
A dolgozat szerzői szerint a súlyos szövődmény oka az lehet, hogy a warfarin nem csak a II., VII., IX. és X. véralvadási faktorok aktiválódását gátolja, hanem az antikoaguláns C és S fehérjéket is. Elsősorban a C- protein gátlása kockázatos, mert ez átmenetileg fokozott véralvadáshoz vezet.
A kutatók hangsúlyozzák, hogy ezen adatokra hivatkozva a kezelőorvosok ne késlekedjenek az antikoaguláns gyógyszerek adásának elindításával pitvarfibrilláció esetén, illetve mérlegelhető a warfarin terápia első hónapjában heparin alkalmazása a fokozott veszély időszakának áthidalására. Bizonyos, hogy a későbbi warfarin jellegű gyógyszerek, valamint az új, szájon át szedhető, de a rendszeres alvadásgátló hatás laboratóriumi ellenőrzését nem igénylő készítmények ilyen irányú esetleges kockázatát is szükséges megvizsgálni.
