Az újszülöttek kardiorespiratorikus adaptációja; adaptációs zavarok

Az újszülöttek kardiorespiratorikus rendszere a szülést követően rövid időn belül alkalmazkodik az extrauterin élethez. Ennek három fő mozzanata a következő:

• felszívódik az intrauterin életben a légutakban meglévő tüdőfolyadék;
• az első légvételek során az alveoláris térben kialakul a funkcionális reziduális kapacitás;
• sokszorosára emelkedik a pulmonális perfúzió; csökken, majd megszűnik az intrauterin életre jellemző jobb–bal shunt.

A kardiorespiratorikus adaptáció zavarai súlyos klinikai következményekkel (légzészavar, hypoxia) járnak; ezeket súlyosbítja az alapbetegség (pl. koraszülöttség, intrauterin infekció, hypoxia), amely az adaptációs zavart kiváltotta.

A neonatológusok feladata az alapbetegség felismerése és oki kezelése, valamint a kardiorespiratorikus adaptáció zavarának megszüntetése. Ehhez nélkülözhetetlen az adaptáció élettani hátterének ismerete, amelyet a következőkben kísérelek meg vázlatosan összefoglalni.

A tüdőfolyadék szekréciója és felszívódása

A magzati életben a légutakat folyadék tölti ki, amelyet tüdőfolyadéknak (más elnevezéssel transzpulmonális folyadéknak) nevezünk. Ennek mennyisége azonos a funkcionális reziduális kapacitással (30 ml/kg). A tüdőfolyadék folyamatosan termelődik; a szekréció mennyiségére nézve csupán állatkísérletes adataink vannak (5 ml/kg/óra értékre tehető). A folyamatosan termelődő tüdőfolyadék – a magzati légzőmozgások miatt – kiürül a légutakból, és elkeveredik a magzatvízzel.

A tüdőfolyadék kémiai összetételét – egyéb folyadékterekkel összehasonlítva – az 1. táblázat foglalja össze. Feltűnő az igen nagy kloridion-tartalom (amely egyedülálló a folyadékterek között), valamint a rendkívül kicsiny proteinkoncentráció.

A transzpulmonális folyadék abszorpciójának elégtelen felszívódása régóta ismert klinikai kórképben („wet lung” betegség) jelenik meg. Erre jellemző a néhány napig tartó, esetleg igen kifejezett tachypnoe, mérsékelt dyspnoe, néha mérsékelt O2-igény (FiO2~0,40). A megbetegedés jellegzetes radiológiai képpel jár (1. ábra), amely elkülöníti egyéb légzészavaroktól: a bronchiális-intersticiális kötegezettség fokozott, az interlobáris résekben folyadékot találhatunk.