Diagnosztikai tévedések

Az Egyesült Államokban a megelőzhető egészségügyi kár egyik fő forrása a diagnosztikai tévedés, írják a Diagnosis című szaklapban megjelent tanulmányukban David Newman-Toker és munkatársai (Serious misdiagnosis-related harms in malpractice claims: The “Big Three” – vascular events, infections, and cancers). A szerzők kifejtik: az USA-ban évente 40.000–80.000 ember hal meg és 80.000–160.000 ember szenved súlyos egészségkárosodást diagnosztikai hiba miatt (a lakosságszám 324 millió fő). A kutatók a diagnosztikai hibák miatt bekövetkező egészségkárosodás kapcsán benyújtott biztosítási követelések adatbázisának elemzése alapján azt is megállapították, hogy a súlyos káresetek háromnegyede három fő betegségkategóriában fordul elő. Mint a szerzők kifejtik, az orvosi hibák közül leggyakrabban a diagnosztikai tévedések fordulnak elő, és ezek eredményezik a legsúlyosabb és legdrágább biztosítási káreseteket.

A halálhoz vagy súlyos, tartós rokkantsághoz vezető diagnosztikai tévedések a leggyakrabban a daganatos megbetegedések (37,8%), az érrendszeri betegségek (22,8%) és a fertőzések (13,5%) esetén fordulnak elő. A kategóriákon belül a stroke, a szepszis és a tüdőrák téves diagnózisa a leggyakoribb. 15 betegség téves diagnózisa felel a súlyos káresetek feléért, ezek a már felsorolt három betegség (stroke, szepszis, tüdőrák) mellett a: szívinfarktus, vénás thromboembolia, aorta dissectio, artériás thromboembolia, meningitis és encephalitis, spinális infekció, pneumonia, endocarditis, emlő-, kolorektális, prosztata- és bőrrák.

Diagnosztikai tévedések az orvostudomány minden területén előfordulnak, teszik hozzá a kutatók, hiszen több mint tízezer különböző kórkép van, amelyek mind számos tünettel jelentkezhetnek, így még az is jelentős probléma, hogy kitaláljuk, miként kezdhetnénk hozzá a tévedések kockázatának csökkentéséhez. Mindazonáltal, az a felismerés, hogy a legsúlyosabb károk nagy része igen kevés betegségkategóriában alakul ki, megmutatja, hogy hol érdemes elindulni.

Vizsgálatuk során a kutatók 400 kórház és 180.000 orvos adatait tartalmazó nemzeti adatbázis 11.592 esetét elemezték (az esetek diagnosztikai tévedés miatt bekövetkező egészségkárosodás kapcsán 2006 és 2015 között benyújtott biztosítási követelések voltak, a betegek fele meghalt, a másik fele esetében tartósan rokkanttá vált). A kutatók az elemzés során a világon elsőként standard epidemiológiai klasszifikációs rendszert alkalmazva egységesítették a diagnózisokat. Mint Newman-Toker és munkatársai kifejtik, erre azért volt szükség, mivel pl. az agyvérzésnek is több tucatnyi diagnosztikus kódja van, amelyek leginkább a terápia kivitelezésében segítenek, azonban az ugyanazon betegséget leíró különféle diagnosztikus kódok nehezítik a leggyakrabban diagnosztikai tévedéshez vezető betegségkategóriák azonosítását.

A diagnosztikai hibát elszenvedők életkorának mediánja 49 év volt, a hibák 51,7%-ban nők körében fordultak elő. A diagnosztikai tévedések 71,2%-a az ambuláns ellátás keretei között történt. Fiatal betegek esetében (0-20 éves) az orvosok leggyakrabban a fertőzéseket diagnosztizálták tévesen (27,6%), a rákok és az éreredetű események félrediagnosztizálása ebben a korcsoportban 9,1% és 7,1% arányban fordult elő. A téves diagnózisok 85%-ának hátterében a klinikus rossz döntése állt, ezért a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az egészségügyi rendszerek igen sokat tehetnének azért, hogy segítsék az orvosok ágymelletti döntéshozatali folyamatait. Így pl. javasolják a számítógépes döntéstámogató rendszerek használatát, a specialistákhoz való azonnali hozzáférés lehetőségének kiterjesztését az ellátóhelyeken, a hatékony csapatmunka segítését, a betegek bevonását a diagnosztizálás folyamatába, a diagnosztikus teljesítménnyel kapcsolatos rutinszerű visszajelzést a klinikusok számára és a szimulációs tréningek elterjesztését a diagnosztikai képzésekben.

A szerzők tanulmányuk korlátai között megemlítik, hogy mivel a súlyos hibákra fókuszáltak, elemzésükből számos olyan krónikus, krónikus állapot kimaradt, amelyek esetében a diagnózis téves voltára akár évtizedeken át sem derül fény (ilyen pl. a migrén vagy a sclerosis multiplex). A biztosítási követelések sajátosságai miatti torzulást a kutatók azáltal próbálták elkerülni, hogy elemezték az egészségügyi ellátás keretei között a témában végzett vizsgálatok eredményeit is. A diagnosztikai tévedések háromnegyede ekkor is a „nagy hármas” betegségkategóriáiból került ki, azonban a klinikai adatokat figyelembe véve a vaszkuláris események és a fertőzések félrediagnosztizálása megelőzte a rákos esetekét.

A kutatók - akik a következő lépésben azt akarják megállapítani, milyen arányú a 15 leggyakoribb betegség esetén a téves diagnózis - hozzáteszik: a következő évtizedben a technológiai lehetőségek alkalmazása révén jelentős mértékben csökkenteni lehetne a diagnosztikai tévedések előfordulását, már csak azért is, mivel jelenleg az USA szövetségi kormánya kevesebbet költ a diagnosztikai tévedések megelőzésére, mint egy olyan betegség – a himlő - kutatására, ami már több mint fél évszázada nem észlelhető az országban.