EBD - STOP-NIDDM

A STOP-NIDDM tanulmány a 2-es típusú diabetes megelőzésének kérdését tanulmányozta. A legfontosabb eredményt (az elsődleges végpontok elemzését) a vizsgálócsoport 2002-ben, a Lancet hasábjain közölte. A STOP-NIDDM vizsgálatban az aktív ágon acarbose-t, az összehasonlító ágon placebót alkalmaztak, a tanulmányban csökkent glükóztoleranciájú (IGT) egyének szerepeltek. Az elsődleges végpontok értékelése alapján kiderült, hogy az IGT-ben szenvedő egyének átlagosan 3,3 évig tartó acarbose-kezelése a glükózintolerancia progresszióját (a 2-es típusú diabetes kialakulását) csökkentette (a diabetes diagnosztikai kritériumától függően 25,0–36,4% relatív kockázatcsökkenés volt igazolható a placebocsoporthoz viszonyítva). Ezen túlmenően az acarbose növelte a glükóztolerancia rendeződésének arányát is. Az alaptanulmány fontosabb eredményeit az Orvostovábbképző Szemle is ismertette.

Régóta dokumentált, hogy 2-es típusú diabetesben a kardiovaszkuláris (macroangiopathiás) szövődmények róják az igazi terhet mind az érintett egyénre, mind az egész társadalomra. Mind ez ideig nem rendelkeztünk adattal arra nézve, hogy a 2-es típusú diabetes prevenciója egyben a betegség kardiovaszkuláris szövődményeinek megelőzését is jelenti-e vagy sem. A STOP-NIDDM vizsgálatban másodlagos végpontként regisztrálták a kardiovaszkuláris szövődmények és az újonnan felismert hypertonia gyakoriságát, s az adatokat 2003-ban tették közzé a JAMA hasábjain.

A STOP-NIDDM tanulmány másodlagos végpontjainak elemzése arra utal, hogy a csökkent glükóztoleranciájú egyének acarbose-kezelése mérsékli a kardiovaszkuláris események és az újonnan kialakuló hypertonia kockázatát.