EBP - A tartós inhalatív kortikoszteroid-kezelés hatása idült obstruktív tüdőbetegségben (COPD)

Az obstruktív légúti betegségekben (asthma, COPD) az inhalatív kortikoszteroidok rendszeres alkalmazásával kedvezően befolyásolható az eosinophil sejtes gyulladás, ezzel pedig megelőzhető az asthma kifejlődése és a tünetek súlyosbodása. A 20. század végén, amikor a „bizonyítékokra alapozott gyógyítás” elfogadott követelménnyé vált, szinte egy időben három széles körű vizsgálatot (EUROSCOP, ISOLDE, Copenhagen City Lung Study) indítottak Európában annak tisztázására, hogy a tartósan adagolt inhalatív kortikoszteroidok kedvezően hatnak-e a COPD lefolyására.

A hagyományos felfogás szerint az asthma és a COPD egyaránt az obstruktív légúti betegségek csoportjába tartozik. Mindkét kórképre jellemző a hörgőnyálkahártya gyulladása, bár ennek részleteiben jelentős különbségek vannak (például asthmában az eosinophil sejtek, COPD esetében a neutrophil sejtek szaporodnak fel). Az inhalatív kortikoszteroidok rendszeres alkalmazásával kedvezően befolyásolható az eosinophil sejtes gyulladás, ezzel pedig megelőzhető az asthma kifejlődése és a tünetek súlyosbodása (asthmás roham). Mindez jelentősen javítja az asthmás beteg életminőségét. Egyes megfigyelések szerint az orális kortikoszteroidok tartós alkalmazása kedvező hatást gyakorol COPD-ben is.1,2 Több mint 20 éven át tartó követés során azt találták, hogy a kortikoszteroidok dózisfüggő módon lassították a FEV1 értékének csökkenését: legalább napi 10 mg prednisolon adása mellett a FEV1 értéke stabil maradt, esetleg még emelkedett is. A napi adag csökkentésekor vagy a szer teljes elhagyásakor a FEV1 értéke gyorsan csökkent. Figyelemre méltó, hogy a prednisolon hatása legalább 6 hónapos, de néha 24 hónapos gyógyszerszedést követően jelentkezett. Ez jelentős különbség az asthmás betegek esetében szerzett tapasztalatokhoz képest, melyek szerint a hatás szinte azonnal jelentkezik. Kézenfekvőnek tűnt a gondolat, hogy – az asthmás betegek eosinophil sejtes gyulladásához hasonlóan – lokálisan alkalmazott kortikoszteroidokkal COPD-ben is megkíséreljék mérsékelni a nyálkahártya neutrophil invázióját. A feltevések szerint az inhalatív kortikoszteroidok rendszeres, tartós alkalmazása lassítja a COPD progresszióját, megelőzi az exacerbációkat, mérsékli a beteg panaszait – összességében javítja az életminőséget. A viszonylag kevés beteg bevonásával lefolytatott vizsgálatok igazolni látszottak a feltételezést. A széles körű klinikai gyakorlat nem támasztotta alá egyértelműen e megfigyeléseket, a tapasztalatok ellentmondásosak voltak. A 20. század végén, amikor a „bizonyítékokra alapozott gyógyítás” elfogadott követelménnyé vált, szinte egy időben három széles körű vizsgálatot – köztük két kooperatív, multicentrikus vizsgálatot – indítottak Európában annak tisztázására, hogy a tartósan adagolt inhalatív kortikoszteroidok kedvezően hatnak-e a COPD lefolyására.