hirdetés

Egy lépéssel közelebb a hosszabb élet titkához

A mitokondriumok kalciumfelvevő képességének romlása okozza az öregedéssel járó gyulladásos állapotokat.

hirdetés

A Nature Aging folyóirat június 5-én közölte a University of Virginia (UVA) kutatócsoportjának tanulmányát, amelyben az öregedéssel együtt járó gyulladásos állapotok kialakulásának egyik fő kiváltó okát sikerült leírni. A kutatók szerint a gyulladásos állapotok megjelenésének hátterében bizonyos immunsejtek, így a makrofágok mitokondriumaiban zajló kalcium-szignalizáció megváltozása, hatékonyságromlása áll. A mitokondriumok az emberi sejtek “erőművei”, a kalcium-szignalizáció pedig alapvető fontosságú a megfelelő működésükhöz. Csakhogy az UVA kutatói azt fedezték fel, hogy ez a jelátviteli folyamat az öregedéssel párhuzamosan egyre inkább veszít hatékonyságából, és ennek fő oka, hogy a makrofágok és egyéb immunsejtek kalciumfelvétele és -hasznosító képessége az életkorral csökkenni kezd.

A kutatók úgy vélik, hogy a makrofágok kalciumfelvételének növelése megelőzheti a gyulladást és annak súlyos egészségügyi következményeit. Mivel a makrofágok a szervezet minden szervében, így az agyban is megtalálhatóak, a megfelelő gyógyszerekkel való célzott kezelésük segíthet az öregedéssel járó neurodegeneratív betegségek lassításában.

"Úgy gondolom, hogy kulcsfontosságú koncepcionális áttörést értünk el az életkorral összefüggő gyulladás molekuláris alapjainak megértésében" - jelentette ki Bimal V. Desai, az UVA Farmakológiai Tanszékének és az UVA Carter Immunológiai Központjának munkatársa. Desai szerint a felfedezés lehetséges kezelési stratégiákat kínál a gyulladásos kaszkádok beindulásának megelőzésére, amelyek számos kardiometabolikus és neurodegeneratív betegségben főszerepet játszanak.

Az már korábban is ismert volt, hogy a makrofágok az életkor előrehaladtával egyre kevésbé hatékonyak, de eddig nem volt világos, hogy miért. Az UVA kutatóinak új felfedezése erre adhat választ.

Desai és csapata kutatásuk során egy olyan kulcsfontosságú mechanizmust azonosított, amely a makrofágok életkorral összefüggő változásaiért felelős. Ezek a változások a tudósok szerint a makrofágokat még a legjobb esetben is krónikus, alacsony fokú gyulladásra hajlamosítják. Rosszabb esetben pedig, amikor az immunsejtek betolakodóval vagy szövetkárosodással szembesülnek, hiperaktívvá válhatnak, és kialakulhat az angol nyelvterületen "inflammaging"-nek, azaz öregedéssel összefüggő gyulladásnak nevezett jelenség.

Az UVA Health tudósai továbbá azt gyanítják, hogy az általuk felfedezett mechanizmus nemcsak a makrofágokra, hanem számos más, a csontvelőben keletkező immunsejtre is igaz. Ez azt jelenti, hogy képesek lehetünk arra, hogy ezeknek a sejteknek a megfelelő működését is serkentsük, és ezzel potenciálisan nagy lökést adhatunk immunrendszerünknek idősebb korban, amikor általában fogékonyabbá válunk a betegségekre.

Sajnos az “inflammaging” megakadályozása sokkal bonyolultabb lesz annál, hogy egyszerűen kalciumtartalmú táplálékkiegészítőt kezdjünk szedni. A probléma nem is annyira a kalcium hiánya, mint inkább az, hogy a makrofágok nem képesek azt megfelelően felvenni és felhasználni. Az új felfedezés azonban pont azért jelentős, mert a kutatók igen pontosan leírták az ebben a folyamatban részt vevő molekuláris mechanizmust, így eszközt adott a gyógyszerfejlesztők kezébe, hogyan lehet majd ezt a szignalizációs útvonalat manipulálni az öregedő sejtekben.

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

Inflammation discovery could slow aging, prevent age-related diseases

Reduced mitochondrial calcium uptake in macrophages is a major driver of inflammaging

Irodalmi hivatkozás:

Philip V. Seegren et al, Reduced mitochondrial calcium uptake in macrophages is a major driver of inflammaging, Nature Aging (2023). DOI: 10.1038/s435

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.