Folyadék- és elektrolit-háztartás: parenterális folyadékterápia
FŐ SZEMPONTOK
- Az egységnyi testtömegre vonatkozó metabolikus ráta az életkor előrehaladtával csökken, ezért az alapanyagcsere során a gyermekek kevesebb hőt és egyéb anyagcsereterméket termelnek, mint a csecsemők.
- A testtömegre vonatkoztatott fenntartó szükséglet kiszámítására számos módszert dolgoztak ki, többek között a testfelületre vagy az alapkalóriára alapozott módszert és az ún. Holliday–Segar-féle számítást.
- Hypovolaemia jeleinek (pl. tachycardia, vérnyomásesés) észlelésekor gyors folyadékpótlás („bolus” infúzió) javasolt (csecsemőknek és gyermekeknek 20 ml/kg, serdülőknek 10 ml/kg).
- Az ellenőrzés során a könnyen hozzáférhető, és egyben leghasznosabb módszereket kell alkalmazni: a fizikális vizsgálatot (a dehidráció jeleinek megszűnése), a testtömeg mérését, valamint a vizelet mennyiségének és fajsúlyának meghatározását.
Bevezetés
A parenterális folyadékterápia a kórházban ápolt csecsemők és gyermekek kezelésének alapvető eleme. A kórházi betegeket ellátó klinikusnak nemcsak a parenterális folyadékterápia szükségességét kell időben felismernie, hanem az alkalmazott oldat összetételét, mennyiségét és sebességét is tudatosan kell megválasztania. A megfelelő folyadék- és elektrolitterápia megválasztása nem könnyű feladat, azonban módszeres gondolkodással, néhány élettani alapelv figyelembevételével és a beteg gondos ellenőrzésével a nehézségek általában áthidalhatók. Segítséget jelenthet, ha a fenntartáshoz, hiánypótláshoz és a folyamatos veszteség ellensúlyozásához szükséges folyadékmennyiséget és elektrolitigényt külön-külön mérlegeljük (1. táblázat). A legtöbb nehézséget az okozza, hogy a fenntartó szükséglet – a hiányállapottal szemben – nem közvetlenül a testtömeg függvénye, továbbá nem is mérhető olyan egyszerű módon, mint a folyamatos veszteség.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
