Integrinek segítik a rák terjedését
Előzetes adatok szerint a ráksejtek szokatlan túlélési mechanizmust használnak fel arra, hogy szétterjedjenek a szervezetben. A mechanizmus új kezelési módszerek kifejlesztésére nyílik lehetőség az áttétképződés és a szekunder tumorok prevenciójára.
A rosszindulatú daganatok kezelése során az egyik legnagyobb kihívást talán az jelenti, hogy elejét vegyük áttétek kialakulásának. Sok esetben a beteg halálát nem is a primer tumor, hanem annak metasztázisai okozzák.
A rákkutatás kulcskérdése, hogy a daganatsejtek miként képesek túlélni a szervezet primer tumortól távoli pontjain. A tumorsejtek viszonylag védettek, amikor egymáshoz vagy környezetükhöz tapadnak, ugyanakkor onnan leválva sérülékenyekké válnak, ami végül a sejt pusztulását eredményezheti.
A londoni Queen Mary Egyetemen (QMUL) működő Barts Cancer Institute munkacsoportjának vezetője, dr. Stéphanie Kermorgant ezt mondja erről: „ A metasztázis sok esetben inkurábilis, éppen ezért továbbra is a rákkutatás kiemelt célpontja. Mostani kutatásunk újabb információkkal szolgált arról, hogy két kulcsmolekula egymással való kommunikációja és együttműködése miként segíti a ráksejtek túlélését az áttétképződés során. Reményeink szerint ezen ismeretek alapján újfajta kezelési módok kidolgozására nyílik lehetőségünk, melyek révén megakadályozható, hogy a tumorsejtek szétszóródjanak a szervezetben.”
A Nature Communications című lapban nyilvánosságra hozott vizsgálatukban sejtkultúrákon és kísérleti állatokon tanulmányozták, hogy a primer tumorról leszakadva milyen változások mennek végbe a ráksejtekben. A kutatók korábban még nem ismert túlélési mechanizmusokat azonosítottak a ráksejteken belül, és azt találták, hogy a túlélésben az integrineknek nevezett molekulák játsszák a kulcsszerepet.
Az integrinek a sejtfelszíneken elhelyezkedő fehérjék, melyek összeköttetésben állnak egymással és interakciót folytatnak környezetükkel. Az integrinek által szabályozott „kívülről befelé”, illetve „belülről kifelé” jelutak igazoltan segítséget nyújtanak a ráksejteknek abban, hogy a környező képletekhez kitapadjanak. A mostani vizsgálat azonban azt mutatta, hogy amikor a ráksejtek „lebegnek” (ami az áttétképződés fontos tényezője), az integrinek adhéziós szerepe helyett egy teljesen új -korábban még nem észlelt- kommunikációs forma kerül előtérbe, egy „belülről befelé” jelút a sejtek belsejében.
Kiderült, hogy a béta-1 jelű integrin egy c-Met nevű másik proteinnel együtt kerül be a sejt belsejébe. A két protein eztán a sejt olyan pontjaira jut el, melyek normális körülmények között a sejt anyagainak lebomlását és eltávolítását szabályozzák. Ezek a pontok ilyenkor új szerepet kapnak a sejt kommunikációjában, melynek megfelelően a két fehérje olyan üzenetet küld a sejt többi része számára, hogy a metasztázisképzés során álljanak ellent a sejthalálnak.
Eddig emlő- és tüdőrák vonatkozásában egyaránt azt találták, hogy csökken az áttétképződés valószínűsége, ha megakadályozzuk, hogy a béta1 és a c-Met együtt bekerüljön a sejt belsejébe, illetve megakadályozzuk, hogy eljussanak a sejt speciális pontjaira.
Az integrinek máris a rákkutatás egyik fő célpontjainak számítanak: egyes szerek már használatosak a klinikai gyakorlatban, míg másokat klinikai vizsgálatokban tesztelnek. Az integrin-inhibitorok többsége egyrészt az adhéziós funkciót gátolja, másrészt blokkolja az integrineket a ráksejtek felszínén. A szerzők vélekedése szerint az e szerekkel eddig elért viszonylag szerény eredmények legalábbis részben az integrinek most felismert szerepére lehetnek visszavezethetők. A jelen adatok birtokában remélhetőleg új stratégiák alakíthatók ki az áttétképződés ellen, illetve olyan hatásos kombinációs terápiákra nyílik lehetőség, melyek megakadályozhatják vagy legalábbis lassíthatják a daganat növekedését és a tumorsejtek szétterjedését.
