Kardiovaszkuláris kockázatcsökkentés Bechterew-kórban

A Bechterew-kór (spondylitis ankylopoetica, SPA) idült, fokozatosan előrehaladó gyulladásos ízületi megbetegedés, melynek jellemzője az ízületek és a szalagok elmeszesedése, aminek gyakori következménye a botmerev gerinc kialakulása. Elsősorban a csigolyák közötti, továbbá a keresztcsont-csípőcsont ízületeket sújtja, de az esetek harmadában előfordulhat a térd, a csípő, a bordák ízületeiben, sőt az inakban és az ízületi szalagokban is, azok csontokhoz történő tapadási helyén.

Oh Chan Kwon és munkatársai (Gangnam Severance Hospital, Yonsei University College of Medicine, Szöul, Koreai Köztársaság) országos, populáción alapuló kohorszvizsgálatot végeztek, hogy felmérjék a biológiai betegségmódosító antirheumatikus gyógyszerek (bDMARD) – nevezetesen a TNF- és az interleukin-17 (IL-17) gátlók - hatását a kardiovaszkuláris események kockázatára a Bechterew-kóros betegeknél.

A koreai országos adatbázisból 43 502 olyan beteg (átlagéletkor 41,2 év; 29,3% nő) adatait elemezték, akiket 2010-től kezdődően diagnosztizáltak Bechterew-kórral, és korábban nem volt kardiovaszkuláris eseményük. Összességében a TNF -gátlóval kezelt csoportjában 12 698, illetve az IL-17-gátló kohorszban 464 betegév szerepelt az elemzésben. A kardiovaszkuláris eseményeknek az új szívinfarktusos vagy a stroke eseteket tekintették.

A kardiovaszkuláris események kockázatát a TNF-gátlókkal kezelt és a bDMARD-okkal nem kezelt, illetve az IL-17-gátlókkal kezelt, illetve a bDMARD-okkal nem kezelt betegcsoport között hasonlították össze.

Eredmények

A Clinical Rheumatology című folyóiratban 2024. november 7-én online megjelent cikkükben közöltek szerint  kardiovaszkuláris események előfordulási aránya 18,66 volt a bDMARD-okkal nem kezelt betegcsoport, 8,92 volt a TNF-gátlókkal kezelt és 12,87 volt az IL-17-gátlókkal kezelt csoportban 10.000 személyévre vetítve.

A TNF-gátlókkal történő kezelés mellett alacsonyabb volt a szívinfarktus vagy stroke (korrigált kockázati arány [aHR], 0,697; P = 0,034) és a szívelégtelenség (aHR, 0,774; P = 0,010) kockázata, mint a bDMARD-okkal nem kezelt csoportban.

Az IL-17-gátló kezelés azonban a bDMARDokat nem tartalmazó kezeléshez képest nem befolyásolta szignifikánsan a kardiovaszkuláris kockázatot (P = 0,969) vagy TNF-gátló expozícióval (P = 0,750).

Az alcsoport-elemzések azt mutatták, hogy a TNF-gátló kezelés védő hatása a myocardialis infarktus vagy a stroke kockázatára azoknál a betegeknél volt a legjelentősebb, akiknek nem volt dyslipidaemiájuk.

A vizsgálatból hiányoztak a genetikára, a dohányzásra és az alkoholfogyasztásra vonatkozó információk, amelyek befolyásolhatták az eredményeket. Az IL-17-gátlókkal kezelt betegek száma és az ily módon kezeltek összes személyéve viszonyleg kevés volt, ami potenciálisan befolyásolhatta a kockázatbecslést. A vizsgált populáció koreai volt, ami korlátozta az eredmények általánosíthatóságát.

Forrás:

Kwon, O., Lee, H., Yang, J. et al. Cardiovascular risk according to biological agent exposure in patients with ankylosing spondylitis: a nationwide population-based study. Clin Rheumatol (2024). https://doi.org/10.1007/s10067-024-07225-7