Konszenzusnyilatkozat az 1. típusú diabetesről

A felnőttkori diabetes esetén a 2-es típusú diabeteszes populáció mellett nem szabad megfeledkeznünk a számos, 1-es típusú diabetesszel élő felnőttekről sem.  Az 1-es típusú diabetes diagnosztizálásában és kezelésében számos és gyors előrelépés történt, ugyanakkor az 1-es típusú diabétesszel való együttélés pszichoszociális terhével is számolni kell.

Az új konszenzusos nyilatkozat kitér az 1-es típusú diabetes diagnózisára, a célokra és a célkitűzésekre, az ellátás menetrendjére, az önmenedzselési oktatásra és az életmódra, a glükózmonitorozásra, az inzulinterápiára, a hipoglikémiára, a pszichoszociális ellátásra, a diabeteses ketoacidózisra (DKA), hasnyálmirigy‑transzplantációra/szigetsejt‑transzplantációra, a kiegészítő terápiákra, a speciális populációkra (várandósok, idősek, kórházi kezelésre szorulók), valamint a felmerülő és jövőbeli kilátásokra.

Az eredetileg júniusban, az Amerikai Diabetes Társaság (ADA) 81. tudományos ülésén bemutatott tervezetet, az ADA/EASD közös nyilatkozatának végleges változatát október 1‑jén, a virtuális European Association for the Study of Diabetes (EASD) 2021-es éves ülésén ismertették, és egyidejűleg a Diabetologia és a Diabetes Care című folyóiratokban is megjelentették.

A dokumentum célja, hogy rávilágítson azokra a főbb területekre, amelyeket az egészségügyi szakembereknek figyelembe kell venniük az 1-es típusú diabétesszel élő felnőttek kezelése során.

Az elsődleges célok között szerepel az 1-es típusú diabétesszel élők hosszú és egészséges életvitelének támogatása négy konkrét stratégiával: 1) az inzulin adagolása oly módon, hogy a glükózszint a lehető legközelebb legyen a célértékhez, megelőzve a szövődmények kialakulását, a DKA-t és minimalizálva a hipoglikémiát; 2) a kardiovaszkuláris kockázati tényezők kezelése; 3) a pszichoszociális terhek minimalizálása; és 4) a pszichológiai jólét elősegítése.

A dokumentum kitér arra, mennyire fontos, hogy a 30 évesnél idősebbekben is felismerjék az 1-es típusú diabetest, ugyanis a téves diagnózis a betegek akár 40%-át is érintheti. Ennek oka többek között, hogy az endogén inzulinszekréciót tükröző C‑peptidszint az 1-es típusú diabetes klinikai megjelenésekor még viszonylag magas lehet, de még a szigetsejt-antitestek jelenlétének sincs 100%-os pozitív prediktív értéke.

Az elhízás és a 2-es típusú diabetes egyre több fiatalt érint, ráadásul a DKA 2-es típusú diabetesben is előfordulhat ("ketózisra hajlamos egyéneknél"), a diabetes monogén formái pedig gyakran összetéveszthetők az 1-es típusú diabétesszel.

A téves diagnózis felállítása ellen a szerzők készítettek egy diagnosztikai algoritmust, amely fehér európai népességből származó adatokon alapul és kizárólag olyan felnőttekre vonatkozik, akiknél 1-es típusú diabetes gyanúja merül fel.

Az első lépés a Langerhans-szigetek autoantitestjeinek vizsgálata. Pozitív eredmény esetén felállítható az 1-es típusú diabetes diagnózisa. Ha negatív, és az illető 35 évnél fiatalabb, és nincs jele 2-es típusú diabetesnek, a C-peptid vizsgálata javasolt. Ha ez 200 pmol/l alatt van, akkor 1-es típusú diabetes a diagnózis. Ha 200 pmol/l feletti az érték, akkor a monogén diabetes genetikai vizsgálata javasolt. Ha a tünetek 2-es típusú diabetesre utalnak és/vagy a beteg 35 évesnél idősebb, a 2-es típusú diabetes a legvalószínűbb diagnózis.

Ha pedig továbbra is bizonytalan a diagnózis, akkor az ajánlás szerint nem inzulinos terápiát kell folytatni, és 3 év múlva meg kell ismételni a C-peptid vizsgálatát, mivel ezalatt az idő alatt az 1-es típusú diabeteses betegeknél a C-peptid mennyisége 200 pmol/l alatt lesz.

Az 1-es típusú diabeteses betegek pszichoszociális támogatása elengedhetetlen, mégis elhanyagolják. Az 1-es típusú diabétesszel élő felnőttek 20-40%-a számol be a diabétesszel kapcsolatos érzelmi distresszről, és mintegy 15%-a szenved depresszióban, ami együtt jár az emelkedett HbA1c-szinttel, a szövődmények fokozott kockázatával és a halálozással. A szorongás szintén nagyon gyakori, és összefügg a diabeteshez kapcsolódó félelmekkel. Az étkezési zavarok szintén gyakoriak, ami tovább nehezíti a betegség kezelését.

A dokumentum ajánlásai között szerepel a pszichológiai egészség és az önmenedzselés szociális akadályainak rendszeres értékelése, valamint annak hangsúlyozása, hogy szükség esetén fontos a pszichológiai vagy pszichiátriai ellátásra történő beutalás és az ellátás hozzáférhetősége. Fontos az oktatás, a dietetikus tanácsadás és felügyelet, valamint a pszichoszociális támogatás.

A dokumentum megállapítja: "Bár az alacsony szénhidráttartalmú étkezési szokások egyre népszerűbbek, és rövid távon csökkentik a HbA1c-szintet, fontos, hogy ezeket az egészséges táplálkozási irányelvekkel együtt alkalmazzák. A magas zsírtartalmú és/vagy magas fehérjetartalmú ételek hozzájárulhatnak a késleltetett hiperglikémiához és az inzulinadag módosításának szükségességéhez. Mivel ez egyénenként nagyon változó, a kezdeti dózismódosítások meghatározásához akár 3 órán át vagy tovább tartó posztprandiális glükózmérésekre is szükség lehet."

Az alacsony szénhidráttartalmú diétákról kevés adat áll rendelkezésre 1-es típusú diabetesben. A diéta betartása nehéz, kevés az utánkövetéses vizsgálat, és azok sem elég meggyőzőek. Fontos a beteggel történő szoros együttműködés, a testsúly- és glikémiás kontroll.

A jelentésben szó esik továbbá a tudásbeli hiányosságokról, beleértve a diabetestechnológia személyre szabott használatát, az egészségügyi egyenlőtlenségeket és az ellátáshoz való hozzáférés hiányának problémáit, valamint a megelőzés és/vagy a gyógyítás megvalósíthatóságát is. 

A dokumentum kiemeli, hogy a diabetes kezelésében nincs egyféle megközelítés, és minél inkább egyénre szabottan történik a betegség kezelése, annál sikeresebb lehet. A kutatók és orvosok reményei szerint ez a konszenzusos nyilatkozat hozzájárul ahhoz, hogy az 1-es típusú diabétesszel élők a legjobb ellátásban részesüljenek. Céljuk, hogy megvalósuljon az egészségügyi egyenlőség és minden beteg hozzájusson a konszenzusnyilatkozatban leírt ellátáshoz, és hosszú, egészséges, teljes életet élhessen.

Forrás: https://www.medscape.com/viewarticle/960158?src=#vp_1