Menopauzában a kis dózisú ösztrogénterápia is hatékony
A Menopause című lap egyik tanulmánya igazolta, hogy a kis dózisú ösztrogén dózisú hormonpótló kezelés is igen hatékonyan enyhíti a menopauza vazomotor tüneteit.
A perimenopauzában a nők többsége – akár 85 százaléka − a vazomotor tünetek (VMS, vasomotor symptoms, hőhullámok és éjszakai izzadás) jelentős súlyosbodását tapasztalja. Bár jól ismert az összefüggés a csökkenős ösztrogénszintek és a VMS-ek megjelenése között, kevés vizsgálatban elemezték a menopauza egyéb, kevésbé prevalens tüneteinek, a depressziós hangulatnak, az ingerlékenységnek és az álmatlanságnak összefüggését a hormonszintek változásaival, és még ennél is kevesebb vizsgálat terjedt ki a tartósan alkalmazott HT-sémák hatásainak elemzésére.
A The North American Menopause Society lapjában nyilvánosságra hozott 4 éves Kronos Early Estrogen Prevention Study (KEEPS) multicentrikus vizsgálatBAN a kis dózisú orális konjugált ösztrogének (CEE, conjugated estrogen) hatásait hasonlították össze transzdermális ösztrogénnel és placebóval a kardiovaszkuláris végpontokra, a hőhullámokra, az éjszakai izzadásra, az álmatlanságra és az ingerlékenységre 727 olyan nő esetében, akik nemrégiben léptek be a posztmenopauzába. A vizsgálatba volt 42 és 58 éves kor közötti nők utolsó menstruációja a vizsgálat kezdetét megelőző 3 éven belülre esett. A résztvevők véletlen besorolás alapján orális konjugált ösztrogént (CEE, 0,45 mg; n =230) szedtek vagy transzdermális ösztradiolt (50 mikrogramm; n = 225) használtak 200 mg mikronizált progeszteronnal együtt minden hónap 12 napján, illetve részt vett a vizsgálatban egy placebócsoport is (n = 275).
A randomizáció előtt, majd 6, 12, 24, 36 és 48 hónap elteltével minden résztvevő kérdőíven számolt be menopauzális tüneteiről. Ennek során csak az aktuális tüneteikről kellett számot adniuk (hőhullámok, éjszakai izzadás, álmatlanság, ingerlékenység).
A vizsgálatba való belépéskor a résztvevők 44 százaléka számolt be közepesen súlyos vagy súlyos hőhullámokról, ami a placebocsoportban 28,3 százalékra, transzdermális ösztradiol használata mellett 7,4 százalékra, CEE szedése esetén 4,2 százalékra csökkent. Közepesen súlyos vagy súlyos éjszakai izzadás kezdetben a résztvevők 35%-ánál fordult elő, mely 6 hónap elteltével a placebocsoportban 19 százalékra, transzdermális ösztradiol használata mellett 5,3 százalékra, CEE szedése esetén 4,7 százalékra csökkent. A tünetcsökkenés mértéke a vizsgálat teljes ideje alatt minden vizsgálati csoportban állandó maradt.
A vizsgálatba való belépés és a 6 hónapos vizit között minden csoportban csökkent az álmatlanság és az ingerlékenység aránya is. Az insomnia tekintetében a CEE 36 és 48 hónap múltán hatásosabbnak mutatkozott a placebónál, míg a transzdermális tapasz 48 hónap elteltével hatásosabbnak bizonyult a placebónál. Egyik hormonterápiás séma sem befolyásolta jelentősebben az irritábilitás mértékét a placebóval összehasonlítva.
Azok a nők, akik a vizsgálatba való belépéskor jelentős tüneteket (hőhullámok, éjszakai izzadás) mutattak, kifejezett javulást tapasztaltak a hőhullámok gyakoriságában és intenzitásában kis dózisú ösztrogénkezelés mellett, történjen az akár transzdermális tapasszal, akár CEE-vel, és a javulás a vizsgálat 4 éve alatt mindvégig fennmaradt.
Ez a vizsgálat volt az első, melyben terápiás sémák és alkalmazási mód szerint követték nyomon és hasonlították össze a menopauzális tünetek alakulását kétféle kis dózisú ösztrogénpótlás mellett, melyet orális mikronizált progeszteronnal kombináltak. Összességében a HT – akár a CEE, akár a transzdermális tapasz − igen hatásosan enyhítette a menopauza klasszikus tüneteit, a hőhullámokat és az éjszakai izzadást. A kétféle kezelés hatásában nem tapasztaltak lényeges különbségeket. A nőket tipikusan orvoshoz vivő közepesen súlyos és súlyos tünetek drámai mértékben enyhültek, miközben a HT kevéssé befolyásolta az ingerlékenységet és az álmatlanságot.
